Férfias virtus bocsánatos átvágással

Sam Mendes – aki igazi mesteremberként mindent tud arról, hogyan működnek a filmes hatásmechanizmusok, és tegyük hozzá, hogy nagyon is véges számú az ilyen tudású filmrendező mind Hollywoodban, mind Európában – úgy döntött, hogy készít egy filmet az európai új hullámok szellemében. Sőt egészen szórakoztató szellemidézésre vállalkozott. Úgy tett, mint aki szóról szóra megvalósítja a modern film egyik legfontosabb törvényét. Mendes 1917 című filmje ugyanis olyan hatást kelt, mintha egyáltalán nem vágnának benne.

Kiderül, hogyan nézett ki az 1910-es években egy lövészárok, hogyan harcoltak, éltek a katonák Forrás: Freeman Film

A korabeli gondolkodók el is kezdtek azonnal művészfilmekről beszélni, és csak azt vették emberszámba, aki ilyet alkotott, a nézők pedig hosszan – néha nagyon-nagyon hosszan – nézték a teljes vásznat kitöltő emberfejeket, és izgultak, hogy megszülessen végre az az érzelem, mert nemcsak a türelem, hanem a perec is elfogyott.

Ül a néző Sam Mendes moziján, és elég hamar rájön, hogy a film végére piszkosul el fog fáradni, mert követnie kell a főhősöket, akik viszont meg nem állnak addig, míg a küldetésüket nem teljesítik, amíg át nem adnak egy üzenetet, amelynek tétje, hogy elindítanak-e temérdek katonát a vágóhídra, a biztos halálba vagy sem. Mendes egyébként már a 007 – Skyfall című James Bond-filmmel bebizonyította, nagyon ért ahhoz, hogy egy film látványos, izgalmas legyen, hogy a feszültséget hogyan lehet hosszan fenntartani. Az 1917 is ilyen film, látványos, izgalmas és megint sikerült az a filmes varázslat, amely arról szól, hogy a néző a film végéig feszülten markolja a multiplexes fotelkarfát.

Kiderül, hogyan nézett ki az 1910-es években egy lövészárok, hogyan harcoltak, éltek a katonák
Fotó: Freeman Film

A kölykök imádni fogják ezt a mozit, és nemcsak azért, mert minden jelenetben történik valami akció, hanem azért is, mert éppen úgy néz ki ez a film, mintha két órán át egy számítógépes hőst követnénk. Bár az első világháború történetéről nem túl sokat tud meg az, aki megnézi, de nem is ez volt a cél. Történelemórán viszont még így is vetíthető az alkotás, mert a kor hangulata és az az érzés, hogy mit élt meg egy katona az első világháború frontján – egyáltalán hogyan nézett ki a tízes években egy front, egy lövészárok, hogyan harcoltak, éltek, mit ittak és ettek a katonák –, kiderül a filmből úgy, hogy közben egyáltalán nem unalmas. Mendesnek még arra is van gondja, hogy azt is bemutassa, mit éreztek hősei, miközben útjuk során egyik nehézség követi a másikat.

Bár filmjében azt az érzést kelti a rendező, hogy nincs is benne vágás, még sincs arra idő, hogy megvárjuk türelmesen a megszülető vagy éppen átalakuló érzelmet. Ami viszont megszületik és átalakul. Úgyhogy Mendes úgy vág a filmben, hogy nem vág, és úgy érzelgősködik, hogy minimális teret hagy az érzelmeknek. Férfias virtus ez, férfititok, amolyan megbocsátható átvágás.