Nem vállalkozhatunk minden dolgozat bemutatására, de talán megengedik nekem, hogy kedvenc részletemet megmutassam – Ács Margit írja egyszerre érzelmesen és távolságtartóan: „Anyaként egy Vas utcai lakásban születtem meg. Nekem első lakásom volt, férjemnek az első sajátja. Ő egy másik házasságból jött, én furcsa albérletekből. A lakás minden négyzetcentiméterére emlékszem, de most, hogy némileg érzelegve leírtam e mondatot, el kell ismernem, hogy ez nem túl nagy teljesítmény, hiszen a lakás negyvenvalahány négyzetmétert tett ki összesen. Sok könyvünkkel, két fiúgyermekünkkel, otthon végzendő szerkesztői-írói munkánkkal épphogy elfértünk benne. De szülőföld volt ez a hely, családunk, könyveink születési helye. Bár ha meggondolom, itt már a romlás is megkezdődött. Középkorú lettem, és annak rendje és módja szerint szembesülnöm kellett azzal, hogy mindörökre veszteség lett, amit addig nem éltem meg, nem teljesítettem. És mennyi-mennyi a veszteség!” Hát… ilyen – vagy ilyen is! – a szülőföld. Valahol az egész életünk leképezése, szinonimája, keretbe foglalója, megtartója és viszonyítási pontja. Még akkor is, ha – mint Marno János írja elgondolkodtató és szép esszéjében: „Én már nem annyira egy föld, inkább egy kor szülötte vagyok, az időé, ami esetemben nem mondható abszolút nyerőnek, lévén fedésben a privát létrejöttöm a Rákosi-féle kommunista alkotmány érvénybe lépésével.”