Ez a film megérdemelne néhány Oscar-díjat, de akkor persze a ma már politikai korrektségnek álcázott multikulturális propagandával foglalkozó Hollywoodnak szembe kellene néznie a múltjával. De mivel ebben az álomgyárban továbbra is minden a pénzről szól, így ez nyilván nem nagyon lehetséges. Talán Renée Zellweger megkapja a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat, mert ahhoz képest, hogy Judy Garland nem egy könnyen utánozható figura, mégis feledhetetlenül sikerült a bőrébe bújnia. Annyira, hogy a néző azon is gondolkozhat a film megtekintése után, hogy a forgatás végeztével Zellwegernek nem lehetett olyan könnyű kijönnie Garland szerepéből.
Mérhetetlen emberi dráma ugyanis az övé. Nagyon szerette a gyerekeit (a legnagyobb lánya egyébként Liza Minnelli, aki semmit nem tanult édesanyja életéből), de nem lehetett túl sokat velük, mert dolgoznia kellett ahhoz, hogy adósságait visszafizesse. Szeretetre vágyott, de a párkapcsolataiban nem tudott igazán szeretni, élete így átjáróházzá változott. Depresszióját szeretőkkel próbálta kezelni, ennek következtében párkapcsolatai megreccsentek. Nem tudott igazán fókuszálni sem, valószínűleg a serkentő- és nyugtatószerek okozta hullámvasút miatt. Aki pedig nem tud fókuszálni, vagyis figyelmét, energiáit, szeretetét egy bizonyos ideig egy irányba, egy munkára vagy egy kapcsolatra összpontosítani, az szétesik. Annak szétesik a személyisége darabokra, és eljön az idő, amikor már nem tudja folytatni a dalt a színpadon. A közönség szeretete viszont önző, amely egy szétcsúszott életet már nem képes megmenteni, de arra azért még igen, hogy legalább emelkedetté tegye a búcsút.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!