Amikor különböző műfajokban alkotó képzőművészek közös tárlattal jelentkeznek, sokszor a találkozás igénye és a közösségépítés szándéka munkál a kezdeményezés mögött. Van ebben valami identitásképző is, akár a származásban. Amikor 1954-ben Galyasi Miklós múzeumigazgató, Almási Gyula Béla és Kurucz D. István festőművészek, valamint Szabó Iván szobrászművész elindította az azóta is minden októberben megnyíló vásárhelyi őszi tárlatot, maguk sem sejthették, hogy az a folytonosság egyedülálló példájává válik: immár a 66. kiállításra gyűltek össze tavaly a hazai képzőművészet jeles alkotói.
A tárlat történetének első évtizedeiben a hódmezővásárhelyi és a városhoz valamilyen formában kötődő művészek szerepelhettek a kizárólag meghívásos jellegű képzőművészeti seregszemlén, azonban az őszi tárlatok főkurátora, Pogány Gábor művészettörténész kezdeményezésére 1996 óta szabad beadásra is lehetőség nyílik, így évente mintegy kétszáz alkotás segít tájékozódni a hazai kortárs művészet jelenéről. A legutóbbi tárlatra közel hétszáz mű érkezett be, amelyekből 129 művész 192 alkotását válogatták be a kiállítás anyagába. A huszonegy díjazott alkotó munkái március 6-ig az Óbudai Kulturális Központ San Marco Galériájában láthatók.

Fotó: Bach Máté
Érdekes, elidőzésre hívó kiállítás ez: pályakezdők és mesterek, festmények és szobrok – annyi műfaj, annyi irány, annyiféle képzőművészeti látásmód kerül itt egymás mellé, hogy szinte lépésenként próbára teszik a látogató ráhangolódási képességét. Előtérbe kerül a figuralitás és a művészettörténeti korszakok megidézése, hetyke párbeszéd az évszázadokkal ezelőtt élt nagyságokkal. Például Sipos Boglárka nagy méretű fametszete Francesco del Cossa, észak-itáliai reneszánsz mester Santa Luciát ábrázoló tojástempera képének parafrázisa, amelyen a vakok védőszentjét kézben tartott szempárral láthatjuk, alatta pedig a művész kézírásával egy imarészlet olvasható. A fiatal szobrászok jelenléte a díjazottak között igencsak fontos eredmény a főként festményeket felvonultató tárlaton. Kotormán Ábel Kamarakiállítás című kompozíciója játékosságával tűnik ki – a létrafokokra elhelyezett parányi figurák az emberábrázolás klasszikus pózaitól indulva vezetik a néző tekintetét a jógapózok kicsavart testtartásaiig.