Üzenetek jelennek, jövőnek

Az életnek három alapfeltétele van: az evés, az ivás, az igazság keresése – vallotta Béres József Széchenyi-díjas kutató, akinek állhatatos munkáját, morális tartását és a szocialista hatalommal való megalkuvásképtelenségét idézi meg Gyöngyössy Bence legújabb játékfilmje, A feltaláló. A filmrendező úgy véli, Béres József életútja olyan erkölcsi példát és egyszerű, közérthető, ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen értékrendet hagyott ránk, amely napjaink globalizált világában, amikor sokan tanácstalanul keresik az identitásukat és helyüket, aktuálisabb, mint valaha.

Fotó: Bach Máté

– Eddigi filmes munkái és kutatásai miatt mélyen ismeri a közelmúlt diktatúráinak emblematikus alakjait. A feltaláló egyik erőssége a karakterek pontos eltalálása. Rutinszerű feladat már önnek, netán egyfajta mánia a farizeus pártkáder megformálása?

– A szocialista rendszer jellemző viszonyait szemlélteti, hogy például a helyi mezőgazdasági kutatóintézet igazgatójának nem feltétlenül kellett jó szakembernek lennie, hanem leginkább jó kádernek ahhoz, hogy a vezetői székbe kerüljön. Nem feltétlenül kellett értenie a mezőgazdasági biokémiához, hiszen mint látjuk, a filmbéli vezető, Hollósi (Hatházi András) szinte azt sem tudja, hol van. Hatházi András és Seress Zoltán másodszor tér vissza kommunista pártkáderként a filmjeimben, a Janusban a Securitate ügynökeit játszották. Kiváló színészekről van szó, bármit el tudnak játszani, de A feltalálóban mindkettő lubickol ezekben a hamis, képmutató szerepekben.

– A kommunista politikai környezet ihleti a következő filmjét is?

– Ez még nem dőlt el, de ha van jó történet, akkor nem fogok elmenni mellette. Beszélgettem valakivel arról, hogy miért jönnek ilyen mennyiségben elő a nem működő szocializmus történetei. Azt gondolom, hogy ez az egész rendszer, a napi hazugságok és intrikák, melyek átjárták a hétköznapi emberek életét, sok megrázó és izgalmas történetet szőttek. Van egy nagy restanciánk ezeknek a feldolgozását tekintve.

– Mi a legfontosabb üzenete az ön számára a Béres-életútnak?

– Az emberi integritása. Úgy érzem, a sorsa, életútja olyan morális példát és egyszerű, közérthető, ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen értékrendet hagyott ránk, ami most, amikor a globalizált világban sokan tanácstalanul keresik az identitásukat és a helyüket, aktuálisabb, mint valaha. Az igazához való ragaszkodás, az álmai határozott és céltudatos követése is példaértékű motívumok az életében. Ez a film azt sugallja, hogy az ember álmaihoz vezető út tele van akadállyal és konfliktussal, de ha kellő céltudatossággal és áldozatkészséggel megyünk végig rajta, akkor célba lehet érni. „Csoda csak azzal történik, aki megingathatatlanul becsületes” – ez Béres József mondata, üzenete, ezt írtuk ki a plakátra is. Nem történt volna meg vele a csoda a megrendíthetetlen hit nélkül. És ott van üzenetként a ragaszkodás a gyökerekhez, a szülőföldhöz. Ezért is próbáltam a környezetét és a természetet minél hangsúlyosabban megjeleníteni a film vizuális világában, emblematikus képekben ábrázolni ezt a csodálatos szabolcsi tájat, ami nélkül nem tudjuk megérteni az ő ragaszkodását a hazájához.

– Tőle származik a mondat, hogy az életnek három alapfeltétele van: az evés, az ivás, az igazság keresése, amit a filmben Imre, a gondnok mond ki?

– Igen, ez eredeti Béres-idézet, mint ahogy nagyon sok tőle származó mondat van a filmben, amely elengedhetetlen egy életrajzi film esetében. Imre alakja is valós figura, hiszen volt Béres mellett egy hasonló mindenes a kutatóintézetben, aki például segített neki megfogni a kísérleti egereket. Természetesen a húga betegsége is valós motívum.

– Milyen nézettséggel volna elégedett?

– Biztos vagyok benne, hogy a film meg fogja találni a közönségét. Különösen örülök, amikor látom, hogy a huszonéves fiatalok győzködik már az Instagramon is a barátaikat, hogy ez egy jó mozi. Igyekeztem olyan huszonegyedik századi dramaturgiával elkészíteni, amit ma amúgy nagyon nehéz megkerülni, hiszen ha nem pörög a film és a néző nem érzi magát lekötve, nem tudjuk a figyelmét megtartani és az üzeneteinket sem eljuttatni hozzá. A nézőt az első öt percben beszippantja a film, és aztán nem engedi el a végéig, igazi moziélmény vár rá.

– Milyen fesztiválutat képzel el a filmnek?

– Ez most még nehéz kérdés, de szerencsére vannak olyan szakemberek, akik tudják, melyek azok a fesztiválok, melyek ennek a filmnek jót tesznek. Azt gondolom, hogy a kelet-európai, ázsiai országokban nagy lesz az érdeklődés iránta. A hazai nézettséget illetően nem hiszek abban, hogy mindent eldönt majd az első hétvége mérlege. Biztos vagyok benne, hogy hosszú és sikeres út vár még erre a filmre. Biztató jel, hogy az elkövetkezendő hetekben hatvan-hetven moziban láthatja a közönség országszerte.