Nemcsak tényanyag van azonban, és lenyűgöző, alaposan dokumentált felsorolás (hányan, de hányan dolgoztak, hogy a kultúrának ez az ága fennmaradjon! És mégsem maradhatott fenn: a kisbéri ménest is felszámolták), hanem tudományos szövegek is, amelyek joggal tartanak számot az érdeklődésre, és csomó filmélményünket is megmagyarázzák: „Ide kénytelenek vagyunk egy kis lóetológiát közbeiktatni. A ló alapvetően növényevő, a húsevők zsákmányállata. Túlélésének alapvető feltétele a veszély korai felismerése és az attól való gyors menekülés. Minden, számára ismeretlen, esetleg veszélyt jelentő dologra meneküléssel válaszol. Az ember a ló számára alapvetően húsevő ragadozó, amíg meg nem győződik az ellenkezőjéről. Minden ismeretlen tárgyat, hangos kiáltást lehetséges veszélyforrásként érzékel. A csendes, duruzsoló hang, beszéd viszont megnyugtatja a lovakat.”
A Kisbér–Kincsem–Imperiál hármasról részletesen is, több fejezeten keresztül írnak, és ahogy a szerzőnek a kisbéri szoboravató ünnepségen mondott beszédében elhangzik, mi is reménykedhetünk abban, hogy „a most elindult fejlődésbe […] az is beleillik, hogy egy szép lószobor mellé szép, élő kisbéri lovakat is láthasson az idelátogató vendég. És majd egyszer megszülessen itt Kisbér–Kincsem–Imperiál méltó utóda is.”
Dr. Hecker Walter–Brenyó József–Dr. Pataki Balázs: A kisbéri ménes története. A kisbéri-félvér ló sorsa. Erdélyi Szalon Könyvkiadó, Budapest, 2020.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!