időjárás 1°C Balázs 2023. február 3.
logo

Első magyarként az Arktisz jegén

Pataki Tamás
2020.05.02. 08:18

– A kezem folyamatosan elfagyott, minden nap nyolckor keltem, kilenckor már kint voltam a jégtáblán, mínusz 45 fokban, ahol 6-8 órát töltöttem el naponta. Szerettem, mert az Arktiszon végig azt érezem, hogy igazán élek – mondta Horváth Eszter fényképész, aki jegesmedvés képével idén elnyerte a World Press Photo környezet kategóriájának fődíját. A sarkvidék változásairól, a rózsaszín hósivatagokról és arról beszélgettünk, hogy miért érdemes megfontoltan lépegetni a Jeges-tenger jégtábláin.

– Magyar, de már jó pár éve külföldön él. Dolgozott többek között a National Geographicnak, 2015 óta több északi- és déli-sarki expedíción volt, melyek során tudományos kutatóutakat dokumentált. Januárban tért haza az eddigi legnagyobb északi-sarki expedíciójáról, melyen egyetlen magyarként vett részt.

– Sopronban születtem, ott jártam egyetemre, az első diplomámat közgazdaságból szereztem, de közben rájöttem, hogy fényképész szeretnék lenni. Éles váltás volt. 2012-ben elköltöztem Amerikába, ahol hat évet éltem, és beiratkoztam a New York-i székhelyű International Center of Photography dokumentarista fotográfia szakára. Most már két éve Németországban lakom. Tavaly szep-

temberben indultam a világ egyik legnagyobb jeges-tengeri klímakutató expedíciójára, három és fél hónapot töltöttem az Északi-sarkon, januárban tértem vissza. A téli időszakban a világtörténelemben kevés ember járt ott, talán kevesebben, mint százan, egyszerűen azért, mert télen szinte képtelenség oda eljutni a jég vastagsága és az állandó koromsötétség miatt.

– Miről szólt a kutatás?

– A Polarstern német kutatóhajó munkáját kellett dokumentálnom. Atmoszferikus, oceanográfiai, jég-, ökoszisztémai és biogeokémiai méréseket végeztek, hogy megértsék, milyen változások mennek végbe az Arktiszban, ezek hogyan befolyásolják az ottani klímát és környezetét, valamint azt, hogy milyen jövő vár ránk itt az északi féltekén, hisz minden változás, ami az Arktiszban végbemegy, a mi klímánkra és időjárásunkra is kihat.

– A díjnyertes képe a zászlókat fürkésző jegesmedvékről mintha a Holdon készült volna.

– Minden egyes nap, amikor kint voltunk a jégen, folyamatosan olyan érzésem volt, mintha a Holdon lettünk volna. Valóban hasonlít arra a nagyon ismert NASA-fényképre, melyen látni lehet a Hold felületét, a háttérben pedig a fekete univerzumot. Hasonló érzésem volt, fekete volt az ég, a jég szürkés színben tűnt fel, az egyetlen fényforrás a Polarstern kutatóhajó reflektora volt.

– Mennyire jöttek közel a jegesmedvék? Sokszor találkoztak velük?

– Akkor jöttek a legközelebb, amikor ez a fénykép készült. 20-30 méterre lehettek a hajótól, mi akkor már mindannyian a fedélzeten voltunk. Vacsora után látogattak meg minket; a jegesmedvék nagyon kíváncsi állatok. A Jeges-tenger középső szakaszán voltunk, kilenc napon át találkoztunk velük.

– Hányadszor járt az Északi-sarkon?

– Ez a tizenegyedik expedícióm volt. Mindkét sarkvidéken dolgozom, de a munkám főleg a Jeges-tengerhez kötődik. 2015-ben jártam ott először, akkor még Amerikában éltem. Akkor bízott meg az amerikai Audubon magazin azzal, hogy két héten keresztül dokumentáljam az amerikai parti őrség jégtörőjének klímakutató expedícióját. Azon az úton estem szerelembe a tájjal, akkor döntöttem el, hogy a fotográfiámat ennek a területnek szeretném szentelni.

– Szóval szerelem volt első látásra. Miért volt ennyire ellenállhatatlan a táj?

– Elvarázsolt, mert olyan, mint a Szahara, ahol a dűnék folyamatosan változnak a szél miatt. Ott is folyamatosan változik a jég az áramlatok, a szélmozgás, az apály-dagály hatására. A táj mindig más színben tűnik fel. Éjjel keveset aludtam, az éjszakákat a hajó hídján töltöttem, ahol hajnali egy és négy óra között fotóztam. Csak csodáltam, hogy a jég hogyan változik a fény hatására. Sokan úgy képzelik el ezt a világot, hogy fehér és kék színű, pedig a valóságban nagyon színes: a sárga, a rózsaszín, a kék és a barna mindenféle árnyalata megjelenik itt, ahogy a nap fénye változik a 24 órás nappali fényben. Télen viszont a hold is 24 órán keresztül látható, sosem tűnik el, csak egy kört tesz a fejed felett az égen. A sötétség is elvarázsolt, gyönyörű vizuális élmény, amit addig sehol sem láttam. Egyetlen másodpercre sem merült fel bennem, hogy de jó lenne, ha sütne a nap. Ráadásul ez a világ leggyorsabban változó térsége. Az Arktiszon az átlagos hőmérséklet két-háromszor gyorsabban nő, mint bárhol máshol a világon. Gyönyörű és törékeny, ez elég volt a szerelemhez.

– Mennyire változott a táj, amióta – 2015-ben – először járt ott?

– A nagy változások 2012-ben kezdődtek, én már ezt a megváltozott tájat kezdtem el megismerni. A kutatók, akikkel együtt dolgozom, sokat meséltek a korábbi állapotáról. A Spitzbergák téli átlaghőmérséklete 6-8 fokkal növekedett, aminek többek között az a következménye, hogy azokon a fjordokon, amelyek tíz éve még be voltak fagyva, és hószánnal is át lehetett kelni rajtuk, ma már csak csónakkal lehetne közlekedni, hisz egyáltalán nem fagynak be.

– Tehát aki kételkedik a klímaváltozásban, az menjen az Arktiszra?

– Az Arktisz úgy működik, mint egy légkondicionáló, amely hűti és egyensúlyban tartja a bolygó klímáját. Ha valami ott megváltozik, akkor az egész világon borul a klíma, és szélsőséges időjárásokat fogunk megérni. Az ottani emberek a klímaváltozást a saját bőrükön is megtapasztalják. Például most már olyan helyeken is esik az eső, ahol eddig soha. Ez kihat az ökoszisztémára is, ugyanis a madárfiókák az eső miatt eláznak, megfáznak és elpusztulnak. A rénszarvasok már nem tudják kikaparni a jég alól a zuzmót és a mohát, ami az esőzések után páncélszerűen megfagy. Ezt a saját szememmel láttam.

– Személyes tapasztalataiból úgy tűnik, hogy a pesszimista forgatókönyv válik valóra.

– Egy nemrég megjelent tanulmány szerint 2025 és 2030 között megérhetjük az első, nagy részben jég nélküli nyarat a Jeges-tengeren, ami rettenetes következményekkel járhat az ökoszisztémára és ránk nézve is. Elég egyetlen jégmentes nyár a Jeges-tengeren ahhoz, hogy egész állatfajok pusztuljanak ki, mert a jég olyan, mint a föld. Az élet a jég alatt és felett is virágzik, a tápláléklánc alapját a jég alatt növő algák, planktonok alkotják, de ha eltűnik a jégmező, ez mind felborul.

– Említette, hogy az expedícióra készülve szinte kommandószerű kiképzésen kellett részt vennie. Voltak életveszélyes helyzetek?

– A kiképzések nagyon fontosak voltak, mert felkészítettek minket arra, hogy miként reagáljunk különféle vészhelyzetekben. Egy mozgó jégtáblán közlekedtünk. Most is, amint beszélünk, ebbe van belefagyasztva a hajó, és mellette építették fel a kutatófalut. Az egész jégtábla mozgott, általában hét kilométer/nap sebességgel, de ebből semmit sem érzékeltünk. Ez a jégtábla állandóan megrepedt, majd újra összefagyott. Mivel napi hét órát töltöttünk kint a jégen, koromsötétben, ahol sokat fújt a szél, ezért ha valahol a jég megnyílt pár tíz centire, nem lehetett látni a repedést, mert rögtön befújta a hó. Tehát folyamatos készenlétben kellett lennem, mindvégig olyan érzésem volt, hogy készen vagyok reagálni bármire. Nem kerültünk vészhelyzetbe, mert mindenki megfontoltan, lassan cselekedett. Különben is minden sokkal lassabban zajlott ott, lassabban mégy, minden egyes lépésedet megnézed, kiszámítod, mert könnyen beleeshetsz a jégbe. Ráadásul a jegesmedve is bárhonnan feltűnhet a sötétből.

– Nehéz megszokni az extrém időjárást?

– Különleges védőruhát hordtam, de a kezem folyamatosan elfagyott. Minden nap nyolckor keltem, kilenckor már kint voltam a jégtáblán a mínusz 45 fokban, általában 6-8 órát naponta. Szerettem, mert az Arktiszon végig azt érezem, hogy igazán élek, hogy az itt és mostban vagyok, főleg amikor pár erős viharon is átestünk, jégmozgásban, száz kilométeres szélben. Ebben az időjárásban igazán elevennek éreztem magamat. Annyira szélsőséges körülmények között vagy, hogy mindenre rendesen odafigyelsz. Annyira sosem tudsz a mostban lenni, mint egy ilyen szituációban: kapcsolatban vagy önmagaddal és a környezeteddel is.

– Mentálisan nehéz feldolgozni az elzártságot?

– Egy expedíció számomra terápia, van egy pozitív, gyógyító, lélekmelengető hatása is. Rengeteget dolgoztam, hosszúak voltak a napok, nem volt hétvége, de ettől függetlenül nem voltam stresszes, mert nem szólt a mobiltelefon, nem volt internet, tévé és rádió sem. Az ember csak arra figyel, amit éppen csinál: ha fényképez, akkor fényképez, ha eszik, akkor eszik. Ha nyárig túl leszünk a járványon, akkor a tervek szerint megyek a következő útra.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.