– Miként rendezi el magában ezt a bizonyos „közjátékot”?
– Ma már csak mosolyogni tudok rajta. Mindenki rákényszerülhet egyszer az életben, hogy olyan munkát végezzen, ami nincs ínyére. De ettől függetlenül sokat tanultam ebben az időszakban.
– Ki az ön szemében minden idők legnagyobb dalszerzője? És miért?
– Frank Zappa és Ian Anderson. Azért, mert ők bebizonyították, hogy a popzene ugyanolyan jelentős lehet, mint a komolyzene.
– Ki tekinthető korunk Frank Zappájának?
– Talán Sting. Vagy Steven Wilson.
– Hogyan ítéli meg Lady Gagát?
– Nagyon tehetséges és nagyon intelligens művésznőnek tartom.
– Milyen zenét hallgat épp most?
– Tegnap éjjel Bartók Béla vonósnégyesét hallgattam. Tegnapelőtt pedig a fiam lejátszási listáját.
– Ki volt a legtehetségesebb zenész, akivel eddig együtt dolgozott?
– Abban a nagy megtiszteltetésben lehet részem, hogy a legnagyobb tehetségekkel játszhatok együtt, és a zenéjüket felvehetem a stúdióban. Az énekesi adottságban Chaka Khan a legtisztább, igazi istenáldotta tehetség. A hangszeres zenész kategóriában pedig Cory Henry, aki a jelenkor Herbie Hancockja. Mindenesetre Chaka korunk legnagyobb tehetséggel megáldott énekesnője, Cory kivételes tehetsége pedig olyan, mint a zenei őserő maga. Nagy megtiszteltetés, hogy együtt játszhatok e két művésszel.
– Miért van az, hogy a magyar férfiak gyakran viselnek hosszú hajat és bajuszt?
– Jó kérdés. A mi esetünkben ez úgy volt, hogy konzervatóriumi diákként a kommunista párt szabta meg, kinek milyen hosszú haja lehet. Az egyetlen, amit engedélyeztek, az a bajusz volt, így hát mindjárt az elején elkezdtem növeszteni. A hosszú haj csak később jöhetett, az érettségi után. A hajviseletem amolyan lázadás volt a kommunisták maradiságával szemben.
Vállalom, hogy számos alkotásom tartalmaz politikai üzenetet
– És miért van az, hogy a haját és a bajuszát soha nem vágatta le: ez vajon az imázs megőrzésének tudható be vagy pedig az ifjúság utáni nosztalgia?
– Szeretem és folyamatosan újraélem, illetve megélem az ifjúságomat. Olyasvalaki vagyok, aki sok szempontból soha sem nőtt fel igazán, én az ifjúkori idealizmusomat, a renitens, lázadó hozzáállásomat soha nem veszítettem el.
– Érdekli önt a politika?
– Igen, ha lehetőség van a politika alakítására. Már 16 éves koromban is a politika iránt érdeklődő zenész voltam, és a mai napig az vagyok. A politikai élet felszínén zajló kicsinyes, destruktív vagdalkozás idegesít. Jómagam a hidegháború gyermeke vagyok, és nagyon hálás vagyok azért, hogy Reagannek és Gorbacsovnak sikerült átszakítaniuk a vasfüggönyt. A magyar honfitársaimnak is hálával tartozom. 1956-ban hazaküldték a szovjet tankokat, de a kommunisták visszajöttek, miután a Nyugat elárulta a magyarokat. 1989-ben a magyarok szabadságvágya újra felszínre tört, akárcsak 1956-ban.
A magyarok voltak azok, akik elsőként bontották le a vasfüggönyt, és a szabadságért indított küzdelmük, élén Orbán Viktor diákvezérrel, győzelemmel végződött.
– Keith Richards egy helyütt úgy fogalmazott: aki a rock’n’roll-ban politikai üzenetekkel hozakodik elő, annak le kell tennie a gitárt, és a szószéket kell választania.
– Én vállalom, hogy számos alkotásom tartalmaz politikai üzenetet. Nagyszerűnek tartottam annak idején, amikor Willy Brandt ellátogatott egy olyan diktátorhoz, mint Brezsnyev, azzal a céllal, hogy megszűnjön a vasfüggöny. Az embereket össze kell hozni, nem elválasztani és megosztani. A művészeknek mindig ki kell állniuk a szabadságért.
– Ma már nincs hidegháború, ugyanakkor törésvonalak vannak Európán belül.
– Ezt én is így látom. Több megértéssel kell viseltetnünk egymás iránt. Az egyes nemzeteknek más-más történelmi tapasztalatuk van, és teljesen helyénvaló, hogy mentalitásbeli különbségek vannak közöttük. Ezt tiszteletben kell tartani. Vegyük példának Svájcot. Svájc mindig szabad ország volt, az is maradt. Nem viselt idegen jármot.
A magyar történelem a legkegyetlenebb leigázások története: ez az ország Kelet és Nyugat találkozásánál többször is keservesen megtapasztalta idegen hatalmak igáját.
Így alakul ki egy-egy nép karaktere, így alakulnak ki a különbségek is. Bizonyos népek számára a szabadság magától értetődő, megint másoknak az újdonság erejével ható csodálatos valami, vagy éppenséggel olyan érték, amit konkrétan 31 évvel ezelőtt önerőből vívtak ki.
– Dürrenmatt-tal fogalmazva: Svájc is börtön, de olyan börtön, ahol az őrök és a fogvatartottak ugyanazok.
– Svájc a sors különös kegyeltje. De vajon miért? A svájciak sohasem éreztek késztetést, soha nem horgadt fel bennük a vágy, hogy megmondják más országoknak, hogyan éljenek. Fontos különbség! Nekünk Németországban sajnos van egy ilyen habitusunk.
– Európa csak akkor lesz erős, ha a különbözőségből és a sokszínűségből merít erőt.
– Ezen a téren is Svájc szolgál kiváló példával. Éppen a nagy regionális különbségek miatt olyan szeretetreméltó és egyúttal vonzó is mások számára. Ezért a sokszínűségért küzdök én is zenészként, ahogy Soulmate-zenésztársam Udo Lindenberg is egy színes köztársaságért, egy színes Európáért száll síkra.
Magyarország példamutató ország
– Netán a mai EU-nak megfogalmazott halk kritikát olvashatunk ki a fentiekből? Túlzott egyszínűség?
– Természetesen. Ez okozta a brexitet is végső soron. A britek nélkül az EU nem lehet teljes. A britek távozása tragikus történet. Nagyon fognak hiányozni. Amolyan korrigáló tényezők voltak, nem beszélve arról, hogy mindig is a sokszínűség mellett tették le a garast. Igen, az EU-nak a sokszínűséget szem előtt tartva szervesen és alulról kell növekednie.
– Más szóval: több verseny szükséges.
– Persze. Mindig egyes országok mutatnak példát másoknak a társadalmi élet különböző területein. Szülővárosomban, Budapesten például az antiszemitizmus leküzdése sikeresebb, mint Brüsszelben, Párizsban vagy akár Berlinben. Teljesen elképzelhetetlen, hogy Budapesten a legnagyobb európai zsidó közösség tagjait nyíltan zaklassák, ha kipával a fejükön kimennek az utcára. A berlini zsidóknak nemrég azt tanácsolták, ne hordjanak kipát a nyílt utcán, mert az veszélyes lehet.
Ami az antiszemitizmus leküzdését illeti, Magyarország példamutató ország.
– Mi a véleménye Orbán Viktorról, aki sokak számára „az” ellenségkép Európában.
– Mindig azt szoktam mondani: menjetek el Magyarországra, győződjetek meg magatok, alakítsatok ki magatoknak képet a valóságról. Az a hír járta például, hogy Magyarországon az Országgyűlés a koronavírus ideje alatt nem ülésezett. Ez nem igaz. Folyamatosan tartottak parlamenti üléseket. És Orbán Viktor miniszterelnök hamarabb adta vissza a világjárvány miatt kért felhatalmazást, mint más országok vezetői. Tehát azt mondom: menjetek oda, vizsgálódjatok, és dolgozzatok azon, hogy a repedések ne mélyüljenek, tanuljatok az egyes országok eltérő történelméből. Legyetek kritikusak, legyetek toleránsak, legyetek tisztelettudók, és keressétek azt, ami összeköt, mert ez lehet az alap, amire építhetünk.
– A magyarok szenvedélyesen szeretik Európát.
– Igen, ők Helmut Kohl Európáját szeretik. Sajnos azonban az EU az elmúlt években eltávolodott a Helmut Kohl által szorgalmazott, egyenjogúságon alapuló uniótól. Elolvastam a lisszaboni szerződést. Abban az áll, hogy az Európai Bizottságnak nincs politikai döntéshozatali jogosítványa. A szerződési hűség és az európai nemzeteket megillető egyenlő elbánás elve azonban éppenséggel nem tartozott a korábbi bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker erősségei közé.
– Milyen kapcsolat fűzi önt Angela Merkelhez?
– Nagy szerencsének tartom az ő ténykedését. Épp a pandémia idején megint csak áldásosnak bizonyult, hogy egy természettudóst, egy par excellence művelt polgárt tudhatunk Németország élén. A kancellár nagyon bölcs, nagyon szorgalmas asszony. Zenei rendezőként közreműködhettem a kancellár asszony választási kampányaiban. Ez óriási megtiszteltetés számomra. Szilárd meggyőződésem, hogy bizonyos helyzetekben inkább kellett volna hallgatnia a kelet-közép-európai országokra, mint Franciaországra. A V4-ek ma gazdaságilag 65 százalékkal erősebbek Franciaországnál. Angela Merkelnek nézetem szerint megértőbben kellett volna érzelmileg viszonyulnia ezekhez a szabadságszerető, Nyugaton gyakran önfejűnek nevezett népekhez. Egyébként egy egészen kiváló, nagyszerű személyiségnek tartom őt.
Újult erővel építünk egy jobb világot
– Milyen személyes tanulságokkal járt az ön számára a koronavírus-járvány?
– Újra meg kell határoznunk, hogy mi az, ami az életünk szempontjából releváns a társadalom számára és mi nem az. Az elmúlt 25 évben minden spekulációs objektummá vált. Most megtanultuk, hogy bizonyos hivatások, tevékenységek fontosabbak, ha a puszta életünkről van szó.
Talán újratanuljuk a család, a barátság, a lojalitás és az összetartás értékeit.
A mohó kapzsiságot mint az elmúlt évek világszerte elterjedt neoliberális vezérelvét újra a szolidáris, munka- és családközpontú életnek és a másokra való odafigyelésnek kell felváltania, és meg kellene szabadulnunk a kaszinókapitalizmus kapzsi, harácsoló spekulációitól.
– Mitől fél leginkább?
– Attól, hogy ez nem sikerül. Talán azért romboltuk le a vasfüggönyt, hogy a szabadságot a kapzsiság oltárán feláldozzuk, gyermekeink jövőjét ellehetetlenítsük? A neoliberális kaszinókapitalizmus tömény mérget jelent a társadalom számára, vissza kell térnünk a Ludwig Erhard képviselte szociális piacgazdasághoz, amelyben az ember, a családja és a munkája áll a középpontban.
– Minek örül?
– Annak, hogy átvészeljük a koronavírust, és utána nagyobb megértéssel leszünk egymás iránt, és újult erővel építünk egy jobb világot.
– Mi az, amit Svájcban nagyra értékel?
– A csodálatos tájat, a nagyszerű embereket, az országot mint a szabadság és az önrendelkezés mintaképét. Nagyon nagyra tartom a svájci bázisdemokráciát, ami hagyománytisztelő és egyben modern is. Nincs semmi, ami hagyományosabb, ami modernebb lenne. Igen, ez nagyszerű!
– Melyik Svájc legszebb vidéke?
– Csak Zürichben öt olyan hely van, amit azonnal említhetnék, aztán persze Genf, Zermatt, St. Moritz, Davos – csupa tömény szépség. Ha még valamit külön ki kellene emelnem, akkor az az emberek hihetetlen toleranciája és az, ahogy kiállnak önmagukért, törzsökös szokásaikért, két lábbal állva a földön, természetes büszkeséggel vállalva azt, hogy svájciak. Svájcnak olyan nemzeti öntudata van, amely nem kirekesztő, aminek az alapja a svájciak magabiztossága, az, hogy csodálatos hazájuk van. Ez számomra a világ más országaival való összehasonlításban példamutató.
Az eredeti interjút Roger Köppel készítette.