Szülei művelt emberek voltak, apja tekintélyes jogtudósnak számított. Kölcsey gyermek- és ifjúkora súlyos csapások sorozata volt: szüleit korán elveszítette, bárányhimlő következtében fél szemére megvakult, haja kihullott, törékeny testét sokféle betegség gyötörte. Ezek a sorscsapások magányossá, zárkózottá tették, egyetlen vigasza, hű társa, az olvasás maradt. Szerteágazó műveltségre tett szert, beszélt latinul és franciául, görögül és németül is.
A debreceni kollégium diákjaként antik szerzők, a XVII–XVIII. század francia írói, a filozófusok közül Holbach, Kant, Descartes műveit olvasta, a magyarok közül Csokonai volt a példaképe. 1808-tól levelezett a nyelvújító és irodalomszervező Kazinczy Ferenccel, neki küldte el első verseit, és később jó barátságba kerültek. Kölcsey Pesten volt joggyakornok, de ügyvédi vizsgát nem tett, 1812-től az álmosdi, majd a szatmárcsekei családi birtokon gazdálkodott.
Az irodalmi életben is nevet szerzett, 1814-ben Szemere Pállal megírta a nyelvújítást védelmező Felelet a Mondolatra című röpiratot. A Csokonairól és Berzsenyi Dánielről írott kritikáira is felfigyeltek, Berzsenyi meg is sértődött az 1817-ben megjelent, néhol valóban durva bírálaton, egy ideig el is hallgatott, majd 1825-ben tanulmányban válaszolt Kölcseynek. Íróként Kölcsey hamarosan szakított Kazinczy klasszicizmusával, néhány népdala, románca, balladája már a romantika világát idézte.

1823. január 22-én tisztázta le Hymnus című költeményét, amely az Auróra című folyóiratban jelent meg 1829-ben, a cenzúra miatt A magyar nép zivataros századaiból alcímmel. Művét, amelyet 1844-ben Erkel Ferenc zenésített meg, a közmegegyezés nemzeti imádságunkká tette, de hivatalosan csak az 1949-es alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába.
Kölcsey 1826-ban Pestre utazott, és Szemere Pállal megalapította az Élet és Literatura című folyóiratot. Ekkor írta Mohács című emlékbeszédét és Nemzeti hagyományok című értekezését, ez utóbbi a reformkori magyar irodalom legfontosabb elméleti, esztétikai alapvetése. Pesten szeretett volna maradni, de 1827-ben meghalt az öccse, akinek gyerekeiről neki kellett gondoskodnia. Visszavonult hát birtokára, de egyre tevékenyebb szerepet vállalt a közéletben, megyei aljegyző, majd Szatmár megye főjegyzője, 1832-ben országgyűlési követe lett.