Politikusként is a reformok híve volt, támogatta a jobbágyfelszabadítást, a nemzeti egységet, a vallási egyenjogúságot, a magyar nyelv hivatalossá tételét. 1830-ban a Magyar Tudós Társaság tagjává választották. 1835-ben lemondott követi megbízásáról, mert a megye utasítása arra kötelezte, hogy az örökváltság ellen szavazzon, a pozsonyi diétán elmondott Búcsú az országos rendektől című beszédében a reformkor programját hirdette meg.
Birtokán főként az irodalomnak élt, 1836 novemberében részt vett a Kisfaludy Társaság megalakításában. Utolsó nagy műve az unokaöccséhez írott Parainesis Kölcsey Kálmánhoz, amely világnézetének, erkölcsi-szellemi felfogásának összefoglalásaként is olvasható.
Élete utolsó hónapjaiban a hűtlenségi perbe fogott barát, báró Wesselényi Miklós védelmére összpontosított, nagy felkészültséggel érvelt a vádlott ártatlansága mellett. A főtárgyalást azonban nem érhette meg, egy hivatalos útja alkalmával megfázott, és gyenge szervezete nem tudott megküzdeni a tüdőgyulladással. A szatmárcsekei református anyakönyv tanúsága szerint 1838. augusztus 23-án halt meg (más források 24-ét említik halála napjaként). Vörösmarty ezt írta: „Meg ne ijedjetek, a hazaföldnek szíve dobog fel; Kölcsey sírjától keble örökre sebes.”
Legfontosabb műve, a Himnusz befejezésének napját (január 22.) 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük. Ugyanebben az évben alakult meg a Kölcsey Társaság is, amely életművének, emlékének ápolását tekinti feladatának. A Társaság 1995-ben művészeti díjat alapított, a Kölcsey-emlékplakettet a magyar kultúra napján adják át Szatmárcsekén. Díjazottjai között olyan neves művészek vannak, mint Kányádi Sándor, Makovecz Imre, Kallós Zoltán, Törőcsik Mari, Szörényi Levente, valamint Bereményi Géza, aki az idén kapta meg az elismerést.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!