Hozzátette, az a trükkjük, hogy mindent szakmainak álcáznak. Pedig az nem kizárólag szakmai kérdés, hogy miről szól egy előadás, milyen a szellemisége. Divatosan: mi az üzenete. Seregi elmondása szerint mindenféle szellemiségű előadás lehet szakmailag rossz vagy jó. – De a szakmaiság manapság ki van sajátítva a balliberális szellemiségű előadások számára. Ez ravasz húzás, amin sokan nem látnak át – fejtegette Seregi. Aki kiemelte azt is, hogy a szellemi élet sokszínű, ennek tükröződnie kell az oktatásban is. – Vannak olyan metódusok a színészképzésben, mint például az a számomra elfogadhatatlan módszer, hogy össze kell törni a növendék személyiségét, azután újraépíteni azt. Milyen alapon? És mivé építeni? Egy felnőtt embert? Hogy is van ez? Ma, amikor az iskolában, ha a tanár csúnyán néz a diákra, meghurcolják? Természetesen ez nem általános módszer, azonban létezik, és létezett az én időmben is. 45 éve! Ezen kívül másfajta szellemi értékeknek szintén meg kell jelenni az oktatásban, mivel nem csak az újmarxista, baloldali gondolkodás létezik. Senkinek nem célja megszüntetni és kukába dobni az eddig megteremtett értékeket. Bővíteni, sokszínűvé akarják tenni az oktatást, az intézmény szellemi életét – tette hozzá Seregi Zoltán a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója.