– Mit kell tudnunk a rendezvényről és a városról, melyben létrejött a színházfesztivál?
– Mi vagyunk az egyedüli olyan város Erdélyben, amely jelentős magyar lélekszámmal rendelkezik, de nincs magyar színházunk, sem önálló kulturális intézményünk. Ezért itt a végeken, számunkra létfontosságú, hogy legalább fesztiválokat szervezzünk, ahol meg tudjuk mutatni a brassóiaknak a minőségi kultúrát. A szórványban vagyunk, ahol magyar háttérintézmények nélkül gyakorlatilag az ilyen jellegű színházfesztivál az egyedüli fogódzónk, ahol magyar szót lehet hallani előadás formájában.
– Hogy mertek belevágni ilyen járványhelyzetben a szervezésbe?
– Meg kellett feleljünk mindenféle előírásoknak. Az első és legfontosabb, hogy csak szabadtéren lehetett játszani, ezért október végéről előrehoztuk augusztus közepére, mert októberben az időjárás miatt kockázatos lett volna a színházfesztivál megtartása. Mivel minden szabályt be kellett tartani, ezért egy kicsit kevesebben tudták élvezni az előadásokat tavalyhoz képest. Akkor még nemzeti színházakat hívtunk meg a Kárpát-medencéből. A tavaly teljesen telt ház volt, Erdély egyik legnagyobb színháztermében, amely 650 férőhelyes. Idén ezt a létszámot nem tudtuk elérni a két méter távolság betartása miatt. Viszont, amint meghirdettük az előadást, minden jegy elkelt. Száztól kétszázig terjedő nézősereget tudtunk fogadni előadásonként.
– A szabadtéri fellépések rettegett ellensége az eső. Nem féltek a rossz időtől?
– Dehogynem, féltünk. Szombaton egész nap esett, vihar volt. De képzeljék el, felkészültünk, szereztünk annyi sátrat, hogy eső esetén is biztonságosan és szárazan végig tudták volna nézni a nézők az előadásokat. Végül pont az előadások idejére leállt az eső. A brassói magyarság annyira szomjazik a kultúrára, hogy bizony nem tántorította el őket a rossz idő. Az összes online lefoglalt jegy tulajdonosa eljött az előadásra, függetlenül attól, hogy egész nap esett. Ezek a dolgok azok, amiért megéri dolgozni.
– A produkciók kiválasztása milyen szempontok szerint történt?