A boldogság titka: önfegyelem és derű

Két dolgot el kell felejteni, és akkor boldog lehet az ember. Az egyik az, hogy a pohár félig üres.

A tárcaíró, bár nem először, de újfent megállapította, hogy az élet szép. Persze alapvetően több benne a szomorúság, mégis ha az ember néhanapján egy-egy pillanatra találkozik az élet szépségével, akkor mégiscsak meg kell állapítania, hogy az élet szép. Ilyenkor az ember nem cizellálja a mondanivalóját, hogy az élet szép ebben a néhány órában, percben vagy pillanatban, hanem előre és visszamenőleg minden nehézséget igazol és átír az élet szépségének megnyilatkozása. És keresi a boldogság titkát.

A tárcaíró a napokban látott egy olyan filmet, amely arról szólt, mennyire nehéz egy apának megélnie, hogy felnő a kislánya. Hogy már nem akar este mesét hallgatni, hogy már nem az apa a mesebeli herceg többé. Bár a tárcaírónak még kicsik a gyermekei, vagyis a leválás problémája még nem fenyegeti, de mégis a film kapcsán elgondolkodott a tárcaíró azon, hogy mindez milyen nehéz lehet. És persze nemcsak az apáknak, hanem az anyáknak is. És ekkor, amikor ezt végiggondolta a tárcaíró, jutott az eszébe, hogy az élet szép.

Olyan ez, mint mikor azt nézi az ember, hogy félig üres vagy félig teli van a pohár. Ha valaki nem tudja azonnal rávágni a választ, annak egy nagyon ősi titkot mond most el a tárcaíró. A pohár mindig félig teli van. Ezt a titkot, de nevezhetjük életszemléletnek is, a tárcaíró a nagyapjától hallotta először. – Jegyezd meg, kisfiam (bár inkább az unokája volt a tárcaíró a nagyapjának, mégis mindig kisfiamnak hívta), a pohár mindig félig teli van – mondta a tárcaíró nagyapja. Majd hozzátette, hogy két dolgot el kell felejteni, és akkor boldogság nem elérhetetlen. Az egyik az, hogy a pohár félig üres. Nem szabad ezért búslakodni, hiszen mekkora bolondság az, hogy azért búslakodik valaki, amije nincsen. Annyi mindene nincsen ugyanis az embernek, hogy naphosszat csak búsulhatna, sőt éjt nappallá téve. Annak pedig értelme nincsen.

A másik dolog pedig az, amit el kell felejteni, hogy betelt a pohár. Mert olyan sincsen. Vagyis egészen pontosan annak nem szabad bekövetkeznie, hogy elveszti a türelmét az ember. Mert bár türelmet nem egyformán adott a Jóisten az embereknek, de akinek hiátusa van ezen a téren, az nyugodt szívvel pótolhatja önfegyelemmel. Aki ugyanis önmagát képes fegyelmezni, annak soha nem telik be a pohár. A tárcaíró nagyapja ezt sokszor elmondta, pedig már elsőre is megjegyezte a fiatal tárcaíró. Ha két szóval kellene tehát a boldogság titkát összefoglalni, akkor az a derű és az önfegyelem lenne.

Az élet pedig azért szép, mert egy gyermek születése és a szülőtől való leválása közötti időszakban nemcsak a teremtés örömét tudja megélni egy nő és egy férfi, hanem azt is egy bő évtizeden keresztül, hogy önzetlenül adhat táplálékot, szeretetet, mesét, tudást, hitet, védelmet, biztonságot. Otthont. Az egyéni önzőséget preferáló globális világunkban mindez azért érdekes, mert aki egy gyermek szülője lesz, legalább egy évtizedre a saját igényei elé helyezi a gyermeke igényeit. Aki viszont kilép az önzőség ördögi köreiből, az önfegyelmet gyakorol, önzetlenné válik, aki pedig így él, megkapja a legnagyobb isteni ajándékot: a derűt.