Remek érzékkel vonta be a közönséget Boka Gábor, aki Petőfi Sándor János vitéz című művét adta elő a régi vásári komédiák stílusában. A gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt felhőtlen szórakoztatást nyújtó előadáson nem Petőfi szövege alapján, hanem mai, hétköznapi nyelven, temérdek nyelvi leleményt fölhasználva mesélte el a történetet.
A közönséget a Boka Színház alapítója úgy vonta be az előadásba, hogy közben a nézők személyiségét, ruházatát, gátlásosságát is figyelembe vette. Az előadás tanító jellege igencsak hangsúlyos volt, az erkölcsi mondanivaló került a középpontban.
– Petőfi korában a lelkiismeret-furdalás fontos tényező volt, János vitéznek nem kellett a kincs, amihez vér tapad, lelkiismeret-furdalás nélkül felgyújtotta a zsiványtanyát – hangsúlyozta a mesemondó egy helyütt. Az előadás erősségéhez tartozott, hogy Boka a nézők fantáziájára bízta a kalandok sorának elképzelését, de egy-egy jelenetet szórakoztató festménnyel is illusztrált, ahogy azt régen a vásári komédiások is tették. A gonosz mostoha megjelenítése volt a legszórakoztatóbb, ő ugyanis egy esernyőként volt jelen a színpadon, egészen pontosan egy esernyőre ragasztott álarcként. Amikor idegességében remegett, rázkódott az esernyő a nézők hangos nevetése közben.
Ma népszerű kifejezéssel azt is mondhatnánk, hogy ez egy interaktív előadás volt, de konkrétan ez a szó egy kicsit sem illik rá. Itt ugyanis nem a mai erőltetett nézőbarátságról van szó, hanem arról a természetes kommunikációról, ami régen zajlott a vásári komédiás és a közönség között. Egyetlen szereplő felejtette el a szövegét, ő pedig a ház körül, az előadás előtt folyamatosan kukorékoló kakas volt, aki csak akkor hallgatott el, amikor a színdarabban felkelt a nap, és kukorékolnia kellett volna. Persze mikor később eszébe jutott, szépen megtapsolta őt is a közönség. Az előadás vége pedig a legszebb magyar mítoszokat idéző gondolattal fejeződött be. Boka Gábor ugyanis hangsúlyozta, hogy annyira szép pár volt János vitéz és Ilonka, hogy ők lettek Tündérország uralkodói. Vagyis magyar királya és királynője van Tündérországnak, amit azért is érdemes megjegyezni, mert ha oda veti a magyar embert a jószerencséje, akkor bizony semmiféle nyelvi nehézséggel nem kell megküzdenie.
