Színházi rendszerváltás három évtized késéssel

Miért nem mernek a színházi és a filmes szakmából megszólalni azok, akik nem értenek egyet azzal, ami a színművészetin zajlik? Miért nem szólalnak meg? Miért nem merik felvállalni a véleményüket? – fogalmazta meg aggódó kérdéseit Vidnyánszky Attila a Mandinernek adott interjúban.

Fotó: Bach Máté

„A mi szakmánkban nem volt rendszerváltás. Most történik. Ilyen egyszerű a dolog. Harminc – vagy ha akarom, inkább hetven – éve elfojtott gondolatok kerülnek most felszínre.

Mindkét oldalról. Számomra egészen döbbenetes és megható, ki mindenki jelzi a szolidaritását felém. Nagy öregek telefonálnak, támogatnak. Egyedül ezt nem is bírnám, ha nem éreznék ekkora társadalmi támogatottságot a hátam mögött” – sommázta a Mandinernek adott interjúban Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke az SZFE körül kialakult helyzettel kapcsolatban.

A diákok elfoglalták az egyetemet, a bejáratot lezárták, hogy a kuratórium tagjai ne tudjanak bejutni az épületbe. Napok óta tüntetnek, közben sorozatosak a felmondások.

Upor László, az SZFE rektorhelyettese pedig a kuratóriummal való egyeztetés nélkül úgy döntött, a héten nem kezdik meg a tanítást.

„Kértük a rektorhelyettes urat, hogy indokolja meg a döntését, és tájékoztasson minket annak jogi megalapozottságáról” – kommentálta a helyzetet Vidnyánszky Attila, emlékeztetve: pár napja volt egy találkozó az egyetem vezetésével, ahol leszögezték, az a legfontosabb, hogy rendben elinduljon az oktatás.

A Nemzeti Színház igazgatója ismét kiemelte: a diákok megkapják azokat a tanárokat, akikhez felvételiztek, és a diplomáig elkísérik őket.

„Kinyitnánk az egyetemet. Kapacitást bővítenénk, plusz osztályokat indítanánk. Bekerülnének a rendszerbe más tanárok is, sőt indulnának új kurzusok is, szeretnénk lényegi előrelépést tenni nemzetközi téren – a színházi és a filmes vonalon egyaránt. Vendégtanárokat hívnánk, nemzetközi fesztiválokon vennénk részt, közös projektekben gondolkodnánk. Az átalakulás a költségvetés bővülését is jelenti” – sorolta a Kossuth-díjas rendező, kifejtve: akkor lesz az egyetemen sokkal színesebb oktatás, ha abban sokféle gondolat, hit, metodika és világnézet helyet kap. Az utolsó tanár, aki a színművészetin felvállaltan keresztény, konzervatív értékrend mentén gondolkodott, Kerényi Imre volt.

Fotó: Bach Máté

„Hosszú-hosszú éveken keresztül kopogtattunk azokon az ajtókon, számtalan formában kértük, hogy legyen nyitás. De bezárkóztak” – árulta el Vidnyánszky Attila.

„Az a döbbenetes, hogy azok a hallgatók, akik leginkább a változást kellene forszírozzák, akiknek a legnyitottabbaknak kellene lenni, azok zárnak be.

Azok az ultimátumok, amelyeket megfogalmaztak, arról szólnak, hogy minden maradjon a régiben. Lehetetlen így szakmai párbeszédet folytatni, hiszen jelenleg minden politikai térben van. Az a fájó, hogy ezt a diákok nem akarják látni. Ugyan deklarálták, hogy nem kellenek a politikusok a tüntetésükre, de amikor ezt kimondták, már ott voltak.”

A kuratórium elnöke megjegyezte: az ellenzék számára ez egy szalmaszál, amibe kapaszkodni lehet, és egy történet, amelyet fel lehet építeni a politikai érdekeiknek megfelelően. Ebben eszközök a diákok. Az Amnesty International pedig segít a diákoknak a sztrájk előkészítésében.

Fotó: Teknős Miklós

„Van egy militáns hangvételű csoport, akik nincsenek sokan, de képesek folyamatosan mérgezni a szakmai közéletet. Aki a köreikből kibeszél és szakmai síkra terelné a vitát, arra nyomást gyakorolnak – mondjuk így finoman. Ott volt a korábbi történet Kiss-B. Atillával, aki remek, telt házas színházat csinál. Amikor ő volt terítéken és szinte szétszedték, Dolhai Attila nem bírta tovább, és megszólalt mellette. Az az össztűz, ami őt érte, végül arra késztette, hogy visszakozzon. Arról van szó, hogy senki nem meri kidugni a fejét.

Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a színművészetin minden diák és tanár egyetért azzal, ami most a Vas utcában zajlik? Miért nem szólalnak meg? Miért nem merik felvállalni a véleményüket? Ezek az igazán aggasztó kérdések” – fogalmazott Vidnyánszky Attila.

A Mandiner cikke itt olvasható