Agnieszka Hollandnak már a pályája is jól kezdődött, nemzedéke legtehetségesebb tagjának tartották. A filmrendező Prágában szerezte a diplomáját, majd forgatókönyveket írt Andrzej Wajdának, valamint Krzysztof Zanussi mellett volt rendezőasszisztens. Saját filmjei is azonnal sikert arattak. Zsenialitásáról legújabb filmjében is tanúbizonyságot tesz, ugyanis nagyon sokrétűen mutatja be Jan Mikolášek életét, aki csehszlovák gyógynövényszakértőként emberek millióit kezelte, majd sarlatánnak állítottak be egy koncepciós perben. Jan Mikolášek létező személy volt, aki a betegek diagnózisát a vizeletmintájukból állapította meg, majd a megfelelő gyógynövényekből orvosságot készített nekik. A film legmegrázóbb része azt mutatja be, amikor a kommunista diktatúra idején koholt vádak alapján halálra akarták ítélni.
Agnieszka Holland igencsak emlékezetes rendezése abban áll, hogy nemcsak a gyógynövényszakértő munkásságát mutatja be, hanem brutális őszinteséggel tárja fel emberi gyengeségeit is.
Jan Mikolášek ugyanis amellett, hogy hivatásnak, sőt missziónak tekintette a gyógyítást, nem érezte jól magát a bőrében. A lengyel rendezőnő nagyon pontosan és érzékenyen mutatja be, hogy Mikolášek nem tudta túltenni magát életének legnagyobb traumáján. Katonaként – parancsra – ki kellett végeznie egy embert. Ez a trauma végigkísérte az életét; a lengyel rendezőnő narrációjában hiába gyógyított meg temérdek embert, a magánéletében kegyetlen és hideg maradt.
A rendezőnő nagyon érdekes, mutatja be azt a kort, amelyben Mikolášek élt. Miközben egy embertelen, temérdek félelemmel teli világot látunk, amelyet hideg színekkel rajzol meg Holland, addig az erős, plasztikus és az esetek döntő többségében meleg színek jellemzik a film múltban játszódó jeleneteit. Ez nem véletlen. Mert a mű a már-már élhetetlen világ és minden emberi gyöngeség ellenére az életről szól. Arról, hogy a természet növényeiben ott van a gyógyszer a bajainkra. Ha növényekkel gyógyít valaki, akkor a lelket is gyógyítja. Mikolášek drámája az, hogy nem jön rá: Isten a tenyerén hordozza. Áhítja a megváltást, de nincs benne alázat. Nem jön rá arra, hogy az anyagi világban, a pénz adta kényelemben nem fogja megtalálni a boldogságát.