Ahogy a gyógyítás sem tudta boldoggá tenni, Mikolášek drámájában ráismerhetünk korunk emberének problémájára is. Arra a bajra, ha valakinek nincsen valódi, biztos alapokon nyugvó értékrendszere. Még az is lehet, hogy jó úton jár, de tudatlanul teszi. Mikolášek is értékrendszer nélkül élő ember, legalábbis Agnieszka Holland így mutatja be filmjében. Mestere, egy idős asszony nem hagyja rá szellemi örökségét, mert a képesség kevés a természetgyógyításhoz, óriási tudásmennyiség is kell hozzá. Mikolášek akart és tudott tanulni. Megtanult mindent. Csak szíve nem volt hozzá. Se a gyógyításhoz, se az élethez. Például nem adott gyógyfüvet egy olyan apának, akinek menthetetlen volt a lánya. A természetgyógyászat temérdek esetben nem tud segíteni. A jelenetben a rendezőnő tűpontosan ábrázolta, milyen hideg racionalitással utasítja el a gyermeke életéért elkeseredetten, az utolsó pillanatig küzdő apa kérését. Pedig csak némi gyógyfüvet kellett volna adnia. Akkor is, ha tudja, pontosan tudja, hogy nem segít. Mert a gyógyítás a lélekről is szól. És a hitről. Az ábrázolt helyzetben az apa lelkének kellettek igazán azok a gyógyfüvek. Még akkor is, ha a természetgyógyász tudta, hogy a kislányon már nem segítenek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!