Közben persze van szerelem, múltbéli sebek és titkok, és olyan fordulatok, hogy az olvasó elismerően csettint: ez igen. Amikor túl sok az akció, nyomban behoz a szerző egy kis politikát, és a tőle már megszokott éleslátással elemzi a kialakult helyzeteket („– Ön hintapolitikát próbál folytatni. – Ön szerint a Kárpát-medencében lehetséges más reálpolitika is?”), és amikor túlságosan komor lesz a történet, már-már Rejtő Jenő munkásságához hasonló poénokkal oldja a feszültséget: „Lemehetünk a sarokra – javasolta a gróf. – Kisfröccs, sertéspaprikás, nokedli és uborkasaláta.” Vagy: „A tizenhetesben a Tóth család lakik, annyi ott a gyermek, hogy derékmagasságig áll a lakásban. Azok nem láttak semmit.” És közben árad a történet, könnyedén, olvasmányosan halad előre – de óva intem az olvasót, hogy ebből azt a téves következtetést vonja le, könnyű ilyen könyvet írni. Próbálja csak meg, és rájön: szinte lehetetlen egyszerre izgalmas, meglehetősen korhű, jópofa, mégis érvényes és működő történetet kitalálni úgy, hogy a háttérben a magyar történelem nem csupán kulisszaként van jelen, hanem minden bonyolultságával, titokzatosságával és bizonyos szemszögből megoldatlannak látszó kérdésével maga is szereplővé válik.
Réti László: Megölni Telekit. Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 2020.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!