Ki ölte meg Teleki Pált? Szerelem, múltbéli sebek és titkok

Elfogult vagyok, szeretem Réti László izgalmas és igen profin megírt regényeit, ezért aztán miközben a Megölni Telekit című fikciót (!) olvastam tőle, végig azon aggódtam, nehogy a lendületes és jól megírt könyv végül állásfoglalás legyen az „Öngyilkos lett-e Teleki vagy meggyilkolták?” vitában. A könyv végére érve aztán eléggé megnyugodtam.

Jóllehet már a figyelemfelkeltő és provokatív címadás (írjuk ezt a marketingkényszer számlájára) is értelmezhető egyfajta állásfoglalásként, és a könyv befejezése sem hagy kétséget afelől, melyik alternatívtörténelem-változat mellett teszi le a voksát Réti László, azért meglehetősen elegánsan megoldja a dolgot (nyilván nem fogom elárulni, hogyan), és az utószóban maga is többször hangsúlyozza a történet fiktív jellegét: „Szeretném előrebocsátani, ez fiktív történet. […] A főszereplők közül Teleki Pál az egyetlen valós személy, a többiek fiktív karakterek. A mellékszereplők között szintén találunk valós (Incze, Pap, Witz, Bárdossy, Keresztes-Fischer, Von Erdmannsdorff stb.) és kitalált szereplőket.”

Lényeg tehát: olvassuk irodalomként, olvassuk szórakoztató fikcióként a művet, és akkor nem fogunk csalódni/bosszankodni. Annál is inkább így lesz ez, hogy Réti László tényleg elképesztően professzionális történetmesélő és történetépítő. Ennek nemcsak az az oka, hogy korábbi rendőri munkája folytán másoknál hitelesebben mozog a bűn és bűnüldözés laikusok számára ugyancsak ingoványos és sok – akár a könyv megjelenéséig észrevétlenül maradó – csapdát rejtő talaján, hanem az is, hogy pontosan tisztában van a recepttel, miként kell az olvasót a könyvhöz bilincselni, és úgy adagolni a több szálon futó cselekmény újabb és újabb fordulatait, hogy muszáj legyen egyetlen nekifutásból végigolvasni a könyvét.

A regény a Teleki halálát megelőző napok történetét dolgozza fel, illetve ezekben a napokban játszódik, hiszen a cselekmény több szálon fut: egyfelől figyelemmel követhetjük Teleki vívódását, hogy engedjen-e Hitler kérésének, és átengedje-e a német csapatokat Magyarországon, hogy azok megtámadják Jugoszláviát; másfelől megismerkedünk a civilben gróf Debrődy Károly detektívvel is (aki a krimiben bevett szokások szerint kissé kiégett, szomorkás, iszogatós, cinikus profi), aki több, egymás után megtörtént, de különböző helyszíneken végrehajtott gyilkosság között meglátja az összefüggést – és ráadásul Teleki személyes védelmét is rábízzák. Mindeközben Berlinből egy magyar származású ügynököt, Max Ringét küldik Budapestre, hogy álljon készenlétben, és várja Hitler utasítását – Max Ringének ugyanis az a specialitása, hogy a diplomáciai bonyodalmak elkerüléséért igen hatékonyan tudja rábeszélni Berlin politikai ellenfeleit az… öngyilkosságra.

Közben persze van szerelem, múltbéli sebek és titkok, és olyan fordulatok, hogy az olvasó elismerően csettint: ez igen. Amikor túl sok az akció, nyomban behoz a szerző egy kis politikát, és a tőle már megszokott éleslátással elemzi a kialakult helyzeteket („– Ön hintapolitikát próbál folytatni. – Ön szerint a Kárpát-medencében lehetséges más reálpolitika is?”), és amikor túlságosan komor lesz a történet, már-már Rejtő Jenő munkásságához hasonló poénokkal oldja a feszültséget: „Lemehetünk a sarokra – javasolta a gróf. – Kisfröccs, sertéspaprikás, nokedli és uborkasaláta.” Vagy: „A tizenhetesben a Tóth család lakik, annyi ott a gyermek, hogy derékmagasságig áll a lakásban. Azok nem láttak semmit.” És közben árad a történet, könnyedén, olvasmányosan halad előre – de óva intem az olvasót, hogy ebből azt a téves következtetést vonja le, könnyű ilyen könyvet írni. Próbálja csak meg, és rájön: szinte lehetetlen egyszerre izgalmas, meglehetősen korhű, jópofa, mégis érvényes és működő történetet kitalálni úgy, hogy a háttérben a magyar történelem nem csupán kulisszaként van jelen, hanem minden bonyolultságával, titokzatosságával és bizonyos szemszögből megoldatlannak látszó kérdésével maga is szereplővé válik.

Réti László: Megölni Telekit. Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 2020.