Magyar-e a magyar kártya?

Kártyalexikon A–Z, Tarokk album, Katonai kártyák – Kártyázó katonák, Zsugaléria – Képeslap és kártya a humor tükrében, Kártyázó magyarok – Történetek a kártyásokról nem csak kártyásoknak. Két közös van e könyvekben. Az első nyilvánvaló: a kártya. A másik pedig szerzőjük, társszerzőjük, Jánoska Antal. Az úr gyűjtő és kártyatörténész.

Magyar nemzeti kártya, 1855 körül Fotó: Jánoska Antal

Az sem érdektelen, miféle kártyákkal játszottak.

Jánoska Antal elárulta: 1400-ban Kölnben kártyafestő céh alakult, sablonokkal készítették a lapokat. Tömegcikké a fametszés és a papírgyártás elterjedésével vált, a céhlegények pedig olasz kártyát festettek, ami a tarot sorozatjeleiből lehet ismerős. A színeket a németek stilizálták tökre, pirosra, zöldre és makkra, a franciák pedig treffre, pikre, káróra, körre egyszerűsítették. A XV. századból már mindhárom kártyatípusból akadnak tárgyi emlékek. A franciáktól került át Angliába a játék, majd a gyarmatosításkor elterjedt az egész világon a francia kártya. Indiában, Dél-Kelet-Ázsiában keveredik a saját ősi játékukkal.

E gondolatnál sajátosan kerek alakú lapokból álló csomagot helyezett kettőnk közé a gyűjtő. Indiai kártyát.

Dasavatara Indiából, 1970-es évek
Fotó: Jánoska Antal

– A szanszkrit irodalom és az indiai mitológia figurái díszítik, hagyományos kártya, amit már nem gyártanak – fűzte hozzá magyarázatként.

– A játékszabály, gondolom elfelejtődött – vetettem közbe. Ám tévedtem, ugyanis olasz nyelvű leírás járt a reprodukált paklihoz.

NEM HUNGARIKUM

– Milyen régiek a saját játékaink?

– Minden kártyajáték import, nincsen magyar találmány. Kivéve az alsóst, ami vélhetőleg Kolozsvár, Temesvár környékéről terjedt el.

– Akkor a magyar kártya elnevezés honnan ered? – érdeklődtem, nem is sejtve mennyire a kártyatörténész elevenére tapintottam.

– Éppen most írok egy könyvet, amelyben lehántom a sok sületlenséget, amit ezzel kapcsolatban leírtak – szögezte le Jánoska Antal, aki elmagyarázta, hogy 1935 előtt senkinek sem jutott eszébe a magyar kártyát a reformkorral, a Habsburg-ellenes törekvésekkel kapcsolatba hozni.

– Vagyis ezért nem zavart senkit, hogy nem magyar hősök szerepelnek a lapokon – állapítottam meg, mire a gyűjtő újabb kincset vett elő a dobozból.

– Ez a régi magyar kártya, ezzel játszottak 1870-ig, a soproni-képes kártyával. A színek azonosak, a figurák nem. Azok ugyanis a török hódoltság korát idézik. Ráadásul nem tükörképesek a lapok, egész alakosak.

Soproni-képes kártya, 1870 körül
Fotó: Jánoska Antal

Azért az kérdés, ugyan miért éppen a svájci szabadsághős, Tell Vilmos és históriájának szereplői kerültek a lapokra?

Jánoska Antal erre szintén megfelelt: jelentős Schiller-kultusz jellemezte a kort, 1820 körül készítették el azokat a jelmezterveket, amik a lapokon láthatók. Kezdetben az osztrákok egyalakos képeket nyomtattak a kártyákra. Vélhetőleg egy magyar kártyafestő találkozott valahol a képekkel, amiket tükörképesre változtatva nyomtatott a lapokra.

Magyar nemzeti kártya, 1855 körül
Fotó: Jánoska Antal

– 1896-ban jelent meg Magyarországon a Piatnik, fölvásárolta a csődbe jutott Első Magyar Kártyagyárat, elárasztva az országot a Tell Vilmos-os paklikkal.

– Hogyan tud csődbe menni egy kártyagyár? – böktem ki, mire a kártyatörténész elmondta, hogy Bécs hatalmas piac volt, s a császárvárossal vívott konkurenciaharcban a magyar cég alulmaradt. A túlélés érdekében adót csaltak. Ráadásul megjelent egy újságcikk, amely szerint az Első Magyar Kártyagyár termékei felismerhetők a hátoldalukról.

– Spóroltak, így megkopott a kő, amivel a hátlapot nyomták. Egy újságíró egy ügyvéd társaságában felbontott egy új paklit a kártyagyárban, és a hátoldaláról megmondta, melyik milyen lap – mesélte a gyűjtő. – Ettől kezdve senki nem vette az Első Magyar Kártyagyár termékeit. Tehát legenda, hogy a Piatnik tette tönkre a céget. És legenda az az 1920-as években született történet is, miszerint az osztrákok a XIX. században betiltották a magyar kártyát. Osztrák kollégákkal kutattuk, de erre vonatkozó adatot nem találtunk a levéltárakban.

– Ha nem magyar a magyar kártya, hogy hívják világszerte?

– Az egész világon nem ismert, csak Közép-Európában, ahol a német nyelvterületen Doppeldeutsche a neve – világosított fel Jánoska Antal, aki hozzátette: dacára a figuráknak, Svájcban is ismeretlen a magyar kártya.

Magyar nemzeti kártya, 1855 körül
Fotó: Jánoska Antal

EGY KORSZAK VÉGET ÉRT

Beszélgetésünk befejezése kissé szomorúra sikeredett, amennyiben beszélgetőpartnerem kifejtette: a televízió előtti világban hatalmas kártyakultúra élte virágkorát, Budapest háromszáz kávéházában lehetett játszani, a gyerekeket kártyával tanították számolni.

– Ma a tarokk- és ultiklubokban csak ötven fölöttiekkel találkozni. Harminc éve az egyik kiállítás megnyitóján mondtam, hogy csak idő kérdése, mikor kerül a kártya végleg a múzeumba. Nem akarok jósolni, de elég rápillantani a kártyagyári statisztikákra: száz évvel ezelőtt egymillió csomag magyar kártyát adtak el évente, ma mindössze 200-300 ezret. A játékkártyák iránti hazai érdektelenséget jól érzékelteti, hogy a 28 éve alapított Talon Osztrák–Magyar Játékkártya Társaságnak mára egyetlen magyar tagja maradt.

Jánoska Antal honlapja