A regény címe – Darabokra tépve – egyszerre értelmezhető lokálisan és globálisan is, jelképezve azt, hogy az emberi világ rétegei egymásra épülnek, s ha korunkban, a globalizáció nagy sebességgel koptatja is ezen rétegeket, s ily módon egyre kevesebb réteg alkotja a mind felemásabb teljességet, az alapvető igazságon ez nem változtat: a rész és az egész elválaszthatatlan egymástól, s annál szegényesebb a teljesség, minél kevesebb részből adódik össze. Tovább nehezíti a regény besorolhatóságának és meghatározhatóságának problémáját az a körülmény, hogy a szerző ebben a művében tudatosan elegyíti a populárist a magas művészettel, a filozófiát a szociológiával, a társadalomrajzot a lélektannal és természetesen − az ősi alkotói módszer szerint − a valóságot a fantáziával. Módszeréről, ám voltaképpen a regényírás mikéntjéről mondatja ki hősével, Thomas Larringennel, miszerint „[a]z író a képzeletét a revelációk és képzetek megértésére (is) használja, de mi történik akkor, ha a világegyetemet akarja a fantáziájával megragadni?” Márpedig a Darabokra tépve tétje a világegyetem megragadásához fogható, végtére is a világ ott rejtezik minden egyes részletében, Böszörményi Zoltán pedig olyan alaposan veszi górcső alá és járja körül ennek a világnak egynémely szegmensét (nem is keveset!), hogy abból bizony az Egészre vonatkozóan is érvényes következtetéseket vonhatunk le.
Megválasztották az év fáját hazánkban
Az idei jelöltek a kecskefűz, a korai juhar és a rezgő nyár voltak.