Magyar arisztokraták küzdelme a román Leviatánnal

A Láthatatlan kastély kijózanító pillanatfelvétel, remek képekkel díszített, szomorúan szép, letehetetlen könyv.

A marosvécsi kastély az évek során a megmaradás egyik jelképévé vált Fotó: Facebook

Kastélyból tébolyda. Ennél jobban nem lehet összefoglalni az elmúlt száz magyar évet. Ez történt a marosvécsi Kemény-kastéllyal, ahol az 1920-as években újrafogalmazták az erdélyiséget, ahonnan megszervezték a kisebbségbe szorult magyar kultúrát. Erdélyi Helikon, az Erdélyi Szépmíves Céh. Dsida Jenő, Wass Albert, Kós Károly, Bánffy Miklós vagy a hullócsillag: Sipos Domokos. Először 1926-ban, utoljára 1942-ben gyűltek össze a marosvécsi kastély parkjában. A többi hanyatlástörténelem. Pedig Kemény János gigászi küldetéstudattal áldozta vagyonát és fiatalságát arra, hogy megszervezze a magyar kulturális életet. Hogy jobbá tegye Erdélyt, mert akkor még volt erdélyi gondolat. Nem járt érte köszönet.

De előbb kezdjük a puszta tényekkel. „2020, Marosvécs. 35 hektár. E pillanatban sincs több a Kemény család birtokában. Aztán július 28-án csoda történik: hetekig tartó halogatás után végre összeül a Prahova megyei törvényszék, és ítéletet hirdet Kemény János ügyében: a báró nem bűnös, nem horthysta-fasiszta, nem Románia ellensége, nem hazaáruló. Úgyhogy még 57 hektár visszaadható az unokáknak. A háromezer hektárból. Itt tartunk most.”

Itt tartunk Trianon után száz, a rendszerváltás után harminc évvel. Birtokon kívül.

A könyv nem csak a Kemény család küzdelméről szól. A Wass család története sem mesés

Ahogy az lenni szokott, a román állam – hogy királyi vagy kommunista, az mindegy – Keményéktől is elvett mindent, ám a rendszerváltás után a család reménykedett a jóvátételben. Restitució-törvények, ígérgetések, jogi küzdelmek, melyeket még Franz Kafka is sokallana, a román bürokrácia magyarellenes útvesztői és így tovább. Más országokban Kemény János életéből, utódai jóvátételi harcaiból több nagyjátékfilmet is forgattak volna, ha ismernék a történetüket. A mi nagy bűnünk az, hogy jó esetben ismerjük a történetüket, mégsem látjuk meg bennük a rendkívülit, a huszadik századi gyötrelmesen szép magyar sorsot, azt a bizonyos néma küzdelmet.

Margittai Gábor meglátta a Wass és a Kemény család sorsában Erdély, az erdélyi magyarság sorstragédiáját is – és tragikus, de hősies jelenét, amelyben a mi közös jelenünk is benne van. Láthatatlan kastély című könyve Trianon századik évfordulóján jelent meg, és fokozatosan javuló helyzet helyett inkább negatív folyamatokról, a pusztulás felgyorsulásáról, az állami szintű magyarellenesség fokozódásáról olvashatunk.

Nem szívderítő riportok ezek, de felettébb tanulságosak. Történelmi oknyomozás ez várkastélyoktól a szamosújvári és a máramarosszigeti börtönökig. Nemcsak kastélytörténet, hanem lebilincselő családtörténet is. A középkori mitikus kezdetektől, hősies küzdelmektől kezdve a XXI. századi hősiességig. Akkoriban kardot forgattak a Kemények, mostanában bírósági aktákat. Nehéz eldönteni, hogy melyik a nehezebb küzdelem: a török vagy a még nagyobb fenevad: a román állami Leviatán elleni? A Láthatatlan kastélyt olvasva kiderül, hogy alighanem az utóbbi.

Az utóbbi években az elrabolt javak visszaadása helyett dübörög a visszaállamosítás – és az ipari méretű történelemhamisítás. A szerző ezért folytatta Tiltott kastély című munkáját. Jól tette, hisz életszagú könyv ez, Margittai Gábor megszokott stílusában.

Nagy erénye a múlt és a jelen állandó párbeszéde, a mesterien megszerkesztett fejezetek, melyekben jó érzékkel váltogatja az idősíkokat – a középkortól kezdve, az Erdélyi fejedelemség korán át a húszas–harmincas évek hőskoráig s onnan a kommunizmust áthidalva a jelenig.

Személyes hangvételű, irodalmi nyelvű, riportszerű oknyomozás, utazás Erdély aranykoraiba – és zord időibe. Megszólalnak benne a főszereplők, a még élő családtagok is – köztük Nagy Kemény Géza, Kemény Endre és Vécsi Nagy Zoltán – szemtanúk, helyiek. Felfedezzük a Mezőséget, a Görgényi-havasok vidékét, és azt, hogy mit jelentett egykor, mit jelenthet ma Marosvécs a magyarságnak. Meg persze az Istenszéke. Ez Kemény birtok volt, de Wass Albert A funtinelli boszorkányban jelölte meg a magyarság térképén.

Merthogy a könyv nem csak a Kemény család küzdelméről szól. A Wassék története sem mesés, európai Disneyland helyett Drakula-park. Ahogy a szerző írja: „Erdély egyik legősibb főnemesi családjának, a bölényfejes Wassoknak ma már csak egy árva kastélyuk áll a Mezőségen. A többit gyűlöletből, haszonlesésből lerombolták.”

Ám e szörnyű történet felfedezését az olvasóra bízom. A Láthatatlan kastély kijózanító pillanatfelvétel, remek képekkel díszített, szomorúan szép, letehetetlen könyv.

Margittai Gábor: Láthatatlan kastély. Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében: Wassok és Kemények. Külső Magyarok. 2020