Marad az örök adventi várakozás

Sokan felfigyelnek ma is, amikor Sütő András Advent a Hargitán című darabja szóba kerül, vagy színre viszik valahol. A várakozás, a vezeklés, a megváltás drámája, amely felidézi Erdély hatalmas havas hegyeit, a hegyek közötti hosszú várakozást, az igaz szerelmet, a boldogságot és az elmúlást. Sokat jelentett a nyolcvanas években ez a darab a magyarságért vívott küzdelemben, Erdélyben és az anyaországban is. Emlékezzünk ebben a várakozással teli időben erre az ikonikus műre, érezzük át a jelentőségét és ma is érvényes mondanivalóját. Napjainkban is fontos, fájdalmas gondolatokat ébreszt bennünk. A Nemzeti Színház Sík Ferenc legendás rendezésében bemutatott, kétrészes előadásának tévéfelvételét ma 21 órától láthatjuk az M5 csatornán.

Debrecen, 2001. 06. 08. A 72. Ünnepi Könyvhét alkalmából Debrecenbe látogatott Sütõ András. A Kossuth díjas író olvasókkal találkozott a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában. A képen: Sütõ András az író-olvasó találkozón. MTI Fotó: Oláh Tibor

Az 1980-as évekre Sütő András művészetének fő iránya a kisebbségi kiszolgáltatottság elleni küzdelem lett. Műveiben a romániai magyarság szétszóródása, fogyatkozása vált elsődleges írói gondjává. A magyarok tömeges menekülése idején a „maradok, másként nem tehetek” kiállásával adott példát a nemzeti önmegőrzés igényére. Ebben az időben drámái már meg sem jelenhettek szülőföldjén, nemhogy színházi közönség elé kerülhettek volna. Így gyakorlatilag ki kellett lopni a határokon túlra. Ilyen sorsa volt az Advent a Hargitán című színműnek is, amely a szegedi Tiszatáj 1985/12-es számában látott napvilágot. Nem kellett sokat várni a színpadra kerülésre sem, hiszen 1986. január 2-án megtartották a bemutatóját Budapesten, az akkori Nemzeti Színházban – írja az MMA-lexikon. Ezt a sokak számára felejthetetlen előadást Sík Ferenc rendezte, és kitűnő színművészek sorát vonultatta fel: Bódi Vencelt Sinkovits Imre formálta meg, Árvai Rékát Kubik Anna játszotta, Zetelaki Gábort Bubik István, Zetelaki Dánielt Agárdi Gábor alakította, Bódi Máriának Götz Anna volt a megformálója. A 250. előadásra – a rendszerváltozást követően – 1993. november 3-án került sor Temesvárott. „Erdély nagy romlásának valóságos gyásza, az önfeladás, a világgá menekülés közösségi tragédiája ez” – mondta az író.

Sinkovits Imre Sütő András Advent a Hargitán című színművében a Nemzeti Színházban
Fotó: MTI

„…hinni szeretném, hogy aki keresi, megtalálja a másikat, még ha befújták is ösvényeit a Nagy Romlás porkahavai”

Már a dráma címéből kiderül, mely évszakban játszódik a mű. Télen, az adventi négy hét, a várakozás idején, amikor a Megváltó születését várjuk. A darab elénk idéz egy különös, a mi életünkben soha nem látott, misztikummal, néphagyományokkal teleszőtt világot. A hargitai havas szakadék, a jelképes „Nagy Romlás” tövében áll Bódi Vencel háza, aki 26 éven át hiába várja haza idegenbe szakadt lányát. A várakozás, a keresés, a cselekvésképtelenség válik az öregek – Bódi és Zetelaki Dániel – létállapotává. A darab az egyéni útkeresések története, szeretteink elvándorlása, a halálig tartó bűnhődés, vezeklés a múltban elkövetett hibák folyton visszatérő képeivel. Az író ezzel állítja szembe két fiatal tiszta, mindent legyőző szerelmét, amely valós csodákra is képes. Sajnos emberi gyengeségünk miatt ezeket a csodákat nem becsüljük meg eléggé, így nem marad más nekünk, csak az emlékezés. Marad az örök adventi várakozás.

„Csak lenne elég mécsesünk a várakozáshoz”

Szomorú aktualitása van ezeknek a soroknak ma is: „Itt maradnak az öregek, özvegyek, elaggottak, magános házakban. Lámpát sem igen gyújtanak... Addig élünk, amíg a nagy romlásra is van, aki emlékezzék. Ha már ezt sem tehetjük: nem emlékezői, csak emlékei leszünk e tájnak.” A történet lélekemelő, a várakozás, vágyakozás reménytelennek látszó helyzeteiben, pillanataiban is. Aktualitását érezzük, annak ellenére, hogy az elmúlt harminc évben sok tekintetben változtak a társadalmi, politikai viszonyok mind Erdélyben, mind Magyarországon. Örök érvényű gondolata az idősek elmagányosodása, hiszen manapság is sok család esik szét, sok fiatal távozik szülőföldjéről. Maradnak az öregek, akik nem mozdulnak, őrzik a múltat és emlékeznek. Mindnyájunkat fájdalmasan érintő gondolatok ezek. A végszót Bódi Venceltől halljuk: „Keressük egymást az élők között, míg élünk, és majd kutatni fognak bennünket a halottaink, mert lassanként már csak ők beszélnek rólunk. Csak lenne elég mécsesünk a várakozáshoz.”

„Itt, ahol a tragédia és a csoda kézen fogva jár”

Az örök hit, remény és szeretet előadása a Zenthe Ferenc Színház Advent a Hargitánja. A darabot ősszel a Nemzeti Színház deszkáin is előadta a salgótarjáni teátrum. Simon Lajos, a színház igazgatója elmondta, hogy 15 kistelepülésre tervezték elvinni az előadást, azonban az ismert okok miatt ez nem történhetett meg. Advent jövőre is lesz, az ünnepvárás, a csodák ideje, amikor a darabot mégis eljátszhatják színészeik, megismerhetjük Pallós Nelli nagyszerű díszletét, amely a Hargita havas világába repít minket. Bódi Vencel szerepében Szarvas József Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. Árvai Réka szerepében Tarpai Viktória, aki a legjobb színésznőnek járó díjat is megkapta a produkcióban nyújtott alakításáért. A darabot Susán Ferenc rendezte, a zenét a székelyföldi, gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company adja.

Álljon itt ajánlójuk:

„A lelkünkhöz szól és gondolkodóba ejt Székelyföld különös, misztikummal, néphagyományokkal teleszőtt világa. Az isteni akaratban rendíthetetlenül hívők, ám az Úr döntéseivel mégis folyton pörlekedők világa ez. Itt a térképen feleslegesen keresett, mert valójában bennünk lévő Kis Romlás és Nagy Romlás mellett, a Hargita zord hegyei között éli életét a korán megözvegyült Bódi Vencel. Ide, a havasokba várja haza messzire szakadt övéit, de hiába. Itt bontakozik ki két fiatal tiszta, örömre készülő szerelme, ami ha kell, a halált is legyőzi. Itt találkozik a múlt és a jelen, a hűség és megbocsátás, az önzés és a hit, a szeretet és a sosem múló remény. Itt, ahol a tragédia és a csoda kézen fogva jár.”