Balassi-kardos költők jubileumi antológiája

A díj Balassi-kardja a magyar végváriság örök hőseit ragyogtatja elénk több mint két évtizede.

2020. 12. 13. 7:44
A bonyhádi Fazekas József középkori mintára kovácsolta a díjat Fotó: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A díj megalapítása előtti évben találkozott Molnár Pál a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon Fazekas József kardkováccsal. Az ő mesterremekeit látva még egyértelműbbé vált számára, hogy a kardok közül a XVI. századi végvári szablya illik Balassihoz.

A bonyhádi Fazekas József kora újkori mintára kovácsolta a díjat
Fotó: MTI

Ahogy az évek teltek, úgy világosodott meg Molnár Pálban, hogy Balassi elsőrangú műfordító is volt. Az egyik legszebb verse végén írta a költő, hogy Marullus poéta deákul írt versét „fordítá meg” magyarra, ám nyelvünkre ültetett török bejteket, lengyel, horvát és más népi alkotásokat; egyetlen, életében megjelent könyvét – ez próza volt – németből fordította le szüleinek. Drámáját pedig nagyrészt olaszból költötte át. Tehát a Balassi-kardot műfordítói díjjá is kell fényezni – jött a felismerés a díjalapító számára.

A 25. kardceremónia

– Kettős jubileum lesz, hiszen a huszonötödik kardceremónián a magyar poéta mellett a huszadik műfordító veheti át a szablyát – mondta örömmel a szerkesztő. – Ezen három évig dolgoztam. Előzőleg négy földrészre sikerült „behatolni” a karddal, és közben még arra is figyelmeztettek, hogy Észak-Amerika meghódítása kevés, hiszen Dél-Amerika szinte külön kontinens. Így Brazíliába is eljutott a Bonyhádon kovácsolt szálfegyver, a kardceremónián a brazil és a portugál nagykövet is jelen volt. Körülbelül tíz éve vettem célba Ausztráliát, ez nehezebb volt, mint gondoltam. Ám körülbelül három éve reményteljessé vált a kísérlet. Ross Gillett Melbourne-ben született rangos műfordító eddig négy Balassi-verset fordított le, ebből kettő szerepel a jubileumi antológiában. Ross nagyon várja, hogy Budapesten lehessen. Nem tette könnyűvé a szervezést, hogy Budapesten nincs ausztrál nagykövetség. De ugyanezt az akadályt sikerült leküzdeni az idei díjazott, az örmény Vahram Martiroszjan esetében is. A lényeg azonban az, hogy a jubileumi alkalomra az ötödik földrész meghódítását tervezzük, és az ötévenként erre a ceremóniára új versmegzenésítéssel jelentkező Misztrál együttes most is ősbemutatóra készül.

A magyar alapítású nemzetközi irodalmi díj a melbourne-i poéta kitüntetésével globálissá válik, és ez különleges jelentőségű – mondta a díj alapítója. – A magyar Wikipédia szerint hat olyan irodalmi díj van, amely az egész földkerekségre kiterjed. Az első természetesen a Nobel-díj, ám az alapítás évét tekintve a Balassi-kard a negyedik. Ha hazánk valamiben a világon a negyedik, az eléggé elfogadható rangnak tűnik. Valószínű, hogy mind a tizenötmillió magyar büszke lehet arra, hogy van ilyen irodalmi díjunk. Miután minden külföldi műfordító boldogan utazik Budapestre a kardért, elmondhatjuk, hogy Magyarországot érdekesebbé, izgalmasabbá, sőt ebből a szempontból jelentősebbé is tette ez az irodalmi szablya.

Most a 25 év – 25 költő volt a jelmondat – közölte Molnár Pál. – Egyébként eddig 45 irodalmár vette át a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat. Ez a harmadik antológia, az első Balassitól Utassyig szólaltatta meg a költőket Kardtársak címmel. A második a húszéves jubileumra jelent meg, ennek Balassi kardtársai a címe. Amikor a határidő előtti napokban ömlöttek rám a versek, ez nagy élmény volt: csupa remekmű. És váltakozva jöttek a magyar és nem magyar költemények. Ekkor támadt az az ötletem, hogy a könyvben is keverem a magyar és az idegen nyelvű alkotásokat, így – reményeim szerint – az olvasónak is különleges élményt ad a kötet. Ezt a megoldást választottam a mostani, a Rímek szablyaélen című antológia esetében is – zárta gondolatait az antológia szerkesztője.

Balassi-kardosok antológiája

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.