Hírek a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházból

A színház rengeteg ember munkája által működik, és együtt játszik a színpad és a nézőtér.

Jelenet a Ravel zenéjére koreografált előadásból Fotó: Kecskemét City Balett

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, akárcsak a többi teátrum, jelenleg online térben működik. Már akkor is így léteztek, amikor decemberben nagy megtiszteltetés érte őket, különösképpen Szabó Csabát, a színház produkciós vezetőjét. Megkapta ugyanis a Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben életre hívott díját, a Magyar Teátrum életműdíját, a nettó ötszázezer forinttal járó kitüntetést. Ezt azért alapították, hogy a színházi háttérszakmákat és azok legkiválóbb művelőit tiszteljék meg vele évről-évre. A kitüntetést azok a hatvan évnél idősebb színházi háttérmunkatársak kaphatják meg, akik a színházművészetben eltöltött példaértékű életpályájuk során a magyar kultúráért kiemelkedően jelentős elméleti vagy gyakorlati tevékenységet végeztek. (Megalapítása óta a most átadott díjakkal együtt összesen 79 Magyar Teátrum szakmai- és életműdíjat adtak át.) Noha a járványhelyzet miatt a hagyományos díjátadó gálát a társaság tavaszra halasztotta, Cseke Péter direktor átadta az elismerést a kecskeméti teátrumban.

Legutóbbi előadásuk, a Bolero, a Ravel zenéjére írt táncköltemény január 3-án volt látható. A Kecskeméti City Balett előadását Barta Dóra koreografálta. Ő a következő gondolatok jegyében készítette el művét, amelynek az egyik jelmeztervezője is volt: „A Bolero számomra a »kitartó erő« zenéje. Az érzelmek intenzitását és az előrevivő akaratot szimbolizálja. Hipnotikus ritmus, különleges hangszerelési találékonyság jellemzi. Sok koreográfust ihletett már meg Ravel remekműve, éppen ezért azt kerestem, hogyan hozható elő egy új perspektíva a koreográfiai szerkesztésből, miképpen lehet elhagyni ismert megoldásokat, jellemző alkotói formákat.”

Jelenet a Ravel zenéjére koreografált előadásból
Fotó: Kecskemét City Balett

Az általa koreografált darabról pedig ezt írta: „A koreográfia táncművészeti elmélkedés is egyben, ahol a megszokott formákból való kiszakadás meglepetésszerű pillanataira koncentrálhatunk. Az egyén ereje adott esetben mint parány veszhet el a világok özönében. De nem vész el minden lelkesen és artikuláltan használt erő azon körben, ahol az ő munkálkodására legközelebbről kijelölt az örök végtelenségű szellem.”

Mindezekre jól rímel a társulat igazgatójának, Cseke Péternek újévi köszöntője, amelyben – miután megköszönte a közönség türelmét és jóindulatát a rendkívüli körülmények miatt – szintén a közösségi erőkifejtésre, érzésre apellált: „A színház rengeteg ember munkája által működik. A művészeket látjuk a színpadon, de a varrodától a műhelyházig, a gazdasági hivataltól a díszítőkig, a nézőteres kollégáktól a hangosítókon keresztül a világosító, az öltöztető és jegyirodai kollégákig mindenki az esti előadás sikeréért dolgozik. Nagy fájdalom, hogy nincsenek előadások, de tudjuk, hogy most az a dolgunk, hogy készüljünk, erőt gyűjtsünk. Amikor majd a szabályok megengedik, kinyitunk, készen arra, hogy a szeretett nézőink felüdülést, lendületet, új erőt kapjanak a mindennapokhoz. A színházban együtt játszik a színpad és a nézőtér. Nagyon várjuk már a játszótársainkat!”