Korszakváltás a dallamos poptól a dzsessz rockig I. rész

Földrengésszerű változásokat hozott a hetvenes évtized eleje a magyar, úgynevezett „könnyűzenei” szcénában. Az új trendeknek megfelelően a viszonylag konszolidált beat helyét átvette a könnyebben befogadható pop és a kevésbé konszolidált, esetenként lázadó kemény rock. A szűkebb, intellektuálisabb társadalmi rétegek inkább az igényes progresszív dzsessz rock irányzat felé hajlottak; az akkori idők Magyarországán a zenei paletta szinte minden színe virított – persze az adott, szocializmus szabta kereteken belül. Öt meghatározó zenekar, a Generál, a Bergendy, a Locomotív GT, a Mini, illetve a Syrius életművét vettük górcső alá – jellemzően a hetvenes évtized kezdeti éveit fókuszba állítva.  

Várkert Bazár, Budai Ifjúsági Park. A színpadon a Bergendy együttes Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Az ős Generál együttes 1973-ban: Ákos István akkordgitáros, zenekarvezető, Reck Lajos dobos, Novai Gábor basszusgitáros, elöl a Mikrolied vokál tagjai, Várszegi Éva és Bódy Magdi
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Az 1973-as Staféta koronghoz képest a két évvel későbbi Generál II. album némileg rockosabb megszólalással, valamint a gitáros, illetve dobos poszton történt tagcseréket követően került a boltokba. A kegyelemdöfést azonban a frontember Révész Piramisba való átigazolása adta meg a bandának, amely az érzékeny vérveszteségek dacára sem adta fel a küzdelmet. Várkonyi, Novai és Póta András dobos mellett új tagokkal – Horváth Charlie ének, Tátrai Tibor gitár – merőben más, hazánkban akkor még újdonságként ható zenei stílust honosítottak meg: a második albumnál is keményebb hangvételű, ám mégsem hard rock, inkább a fúvós nélküli soul, illetve funky muzsikával járták a klubokat, illetve főképp Lengyelországot. Érdekesség, hogy amíg az új felállás első, de a Generál történetének negyedik LP-je az említett országban kétszázezer eladott példánnyal büszkélkedhetett, addig a Zenegép albumra meglehetősen visszafogottan reagált a magyar lemezvásárló. 1979-ben felvették a második korszak második fekete korongját, amely nem csupán a Piros bicikli lemezcím miatt bukott meg. Tény, hogy a balul sikerült kiadvány a zenekar pályafutásának végét jelentette. Utolsó nekirugaszkodásként 1999-ben még egyszer színpadra állt a Generál mindkét (!) felállása; a forró hangulatú koncertről Valamit el kell mondanom címmel CD kiadvány is készült.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=roatXzp5yWE[/embed]

A Bergendy együttes

A Generáltól szélesebb skálán mozgó muzsikával jegyezte be magát az egyetemes magyar beat-pop-rock történetébe a Bergendy együttes. Dzsessz zenekarként indult 1958-ban, táncdalokat is műsoron tartottak, majd az új zenei őrület magyarországi megjelenésével beatre váltottak. Eközben a fúvósszekció kínálta lehetőségekkel élve belecsaptak a míves soul muzsikába is. A nagy áttörés első lépését Latzin Norbert kiváló képességű zeneszerző és billentyűs 1969-es csatlakozása jelentette, amelyre az akkor még kevésbé ismert Demjén Ferenc énekes, basszusgitáros, zeneszerző és szövegíró egy évvel későbbi, decemberi leigazolása tette fel a koronát. Ettől kezdve a Latzin–Demjén szerzőpáros ontotta magából a dalokat.

Várkert Bazár, Budai Ifjúsági Park 1963-ban. A színpadon a Bergendy együttes
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

A hét esztendőn át tartó bámulatos sikerszéria kezdete mégis a debütáló Bergendy nagylemez megjelenésére (Beat ablak), 1971-re esik, amely eredeti nyelven énekelt angol–amerikai világslágerek feldolgozásait foglalta magába. Az azt követő első saját szerzeményeket felsorakoztató albumuk olyan igényes beat-pop-rock nótákat rejtett, mint a Te is jársz néha tilosban, Jöjj vissza vándor, vagy éppen a Jelszó: Love, szeretet. Koncertjeiken többezres tömeg tolongott, hazai és külföldi fellépéseik egymást érték. Érdekes kettősség jellemezte muzsikájukat: saját, igényes, dallamos szerzeményeik mellett műsorukban rendre helyet kaptak a saját arculatra formált külföldi sikerek is. Ezek nagy része előbb a soul muzsikához (Otis Redding), majd a fúziós rockhoz (Chicago, Chase) és a hard rockhoz (Deep Purple) kötődött, mindemellett előszeretettel szólaltatták meg a Middle Of The Road könnyed popslágereit is. El nem évülő érdemük az Osibisa afro rock stílusú muzsikájának hazai népszerűsítése. Bergendy fénykorát az akkori NDK-ban (Német Demokratikus Köztársaság – H.I.), valamint Lengyelországban megjelent korongjaik mellett öt saját szerzeményekből álló stúdió LP, egy dzsessz-, illetve Demjén-szólólemez, valamint a már említett feldolgozásalbum fémjelzi. Ugyanezen korszakhoz tizenhárom kislemez kötődik, ezek – nagylemezeikhez hasonlóan – zömében dallamos, könnyen megjegyezhető slágereket tartalmaztak.

A Bergendy együttes 1976-ban
Fotó: Fortepan/Rádió és Televízió Újság

Azonban a hétesztendős diadalmenet sem zajlott zökkenőmentesen. 1975-ben személyes okokból Latzin Norbert billentyűs helyett Tóth János Rudolf gitáros lépett a színre, ez a csapat – az említett muzsikusokon kívül a fúvósszekciót alkotó Bergendy fivérekkel (István és Péter), illetve Hajdú Sándorral, továbbá Oroszlán György gitárossal, valamint Debreczeni Csaba dobossal – egészen 1977-ig, Demjén kiválásáig dolgozott együtt. Hamar kiderült, hogy Rózsival pótolhatatlan énekest veszítettek. E poszt betöltése érdekében próbálkoztak még Delhusa Gjonnal, Zareczky Miklóssal, Demeter Györggyel és másokkal, közülük Balogh Ferenc töltötte a leghosszabb időt a mikrofon mögött. Eközben a nyolcvanas évek elején Új Bergendy elnevezésre módosítva megcélozták a kemény rock, illetve blues muzsikát, ami kissé furcsán hatott a jellemzően fúvós dominanciájú csapatnál. Végül egészen 2017-es megszűnésükig Bergendy Koncert-, Tánc-, Jazz és Szalonzenekar néven, a Bergendy fivéreken kívül teljesen és többszörösen kicserélődött zenésztársakkal szórakoztatták a nagyérdeműt. A zenekar története Bergendy István 2020. december 14-én bekövetkezett halálával végleg lezárult.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=95AhXr1OtO8[/embed]

Folytatjuk