Ennek ismeretében elgondolkodtató, hogy a cseh és szlovák diákok ezt a népeik számára szégyenletes eseményt feldolgozó alkotást díjazták.
– Jólesik azt megtapasztalni, hogy éppen ott, abban az országban kíséri érdeklődés, sőt ott méltányolják ezt a filmet, ahol a genocídiumot, a magyar és német polgári lakosság elleni mészárlások és jogfosztások sorozatát elkövették. Talán az újabb nemzedékek szembe tudnak majd nézni a saját történelmükkel – magyarázta Udvardy Zoltán, aki kitért arra is, eddig mit tudtak elérni filmjükkel.
– Bár azt nem lehet mondani, hogy az alkotást agyonhallgatták, hiszen számos országos lap írt róla kritikát, ám továbbra sem érzem azt az áttörést, amit jó lenne végre elérni. Arra gondolok, hogy nemzetünk Magyarországon élő tagjai közül továbbra is tízből egy, ha tudja, hogy Pozsony német és magyar lakosságának jó részét még a második világháború vége előtt elkezdték, brutális módszerekkel, a Duna túlpartján fekvő Ligetfalura deportálni, ingatlanjaitól megfosztani. Nem hallottak a Ligetfalu (ma Petržalka) lakótelepi házai alá is belógó tömegsírokról, s az sem tudatosult, hogy Pozsonyba hajtva, az autóút alatt az egyik szakaszon bizony jó eséllyel a város – történelmi léptékkel nézve – nem is oly rég halomra gyilkolt egykori lakosai hevernek, máig temetetlenül. Nem tudnak a közel száz, itt legyilkolt magyar leventéről sem. Bár egy kis emlékmű már áll Pozsony határában, nem száll ki senki az autójából, hogy a közvetlenül Budapest felől érkező út mellett meghúzódó kereszthez lehajtson, s oda egy szál virágot tegyen. Talán továbbra sem jutott el egyetlen magyar állampolgár sem a morvaországi Přerov vagy Olmütz (Olomouc) temetőjébe, hogy egy nemzetiszín szalagos kis koszorút helyezzen a 267 meggyilkolt dobsinai német és magyar férfi, nő és gyermek emlékműveire. Pedig a nők és gyermekek neve egyenként is elolvasható Olmützben. Továbbra sem beszélhetünk arról, hogy a magyar nemzet egészében tudatosult volna: 1947-ben krematóriumok indultak be Csehszlovákiában, ahol magyar és német nők, gyermekek (közöttük csecsemők) földi maradványait tüntették el. Ezért is írok egy rövidesen megjelenő dokumentumkönyvet a történtekről, hátha a bővebb, írott munka és a film kölcsönhatása megrepeszti végre a hallgatás betonfalát – zárta a beszélgetést Udvardy Zoltán.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!