Ebből is látható, hogy motívumkészletében az eposz bölcsen, mértékletesen és jól felismerhetően merít a világ népeinek eposzaiból, nagytörténeteiből, és a cselekményszövés mintázataiban is tetten érhetők más népek művei – ez azonban nemhogy a kárára válna, hanem éppenséggel az olvasás folytonosságát biztosítja, mialatt maga a mű a jellegzetes lett hiedelemvilág, a lett élet, a lett hétköznapok elemeivel bővíti az érdeklődő olvasó tudását.
Mint a fenti idézetből is kitetszik, az eposz formája rímtelen vers, de a tördelésen is látszik, hogy ez az egész korántsem egységes (szemben például a Kalevalával): az elbeszélő részek sorai eltérő hosszúságúak, de a beékelt dalok sorai is formájukat tekintve rendre eltérnek az elbeszélő részekétől – a történet olyan, mintha prózai szöveget olvasnánk versbe tördelve, de ez sehol sem zavaró, sőt szinte segíti azt a fajta olvasást, amelyet elbeszélő művek olvasásakor aktiválunk.
Grandiózus, komoly munka ez, népmese- és mitológiai elemekkel átszőtt epikus mű, amelyik méltón szól egy kis nép nagy hőstetteiről, de van ideje, ereje és módja lírainak lenni a kellő részeknél, és olyan örök érvényű tanácsokra is telik, amelyeket mind a mai napig bárki megszívlelhet: „Ifjakat becsap az álnok világ, / s az ifjak hagyják magukat becsapni: / ne úgy tégy hát, ahogy mások tanítnak, / kérjenek mások tetőled tanácsot”, vagy pedig: „Tartsd tiszteletben a nép szokásait, / őrizd éberen az ősapák hitét, / álszent képmutatókra ne hallgass sosem, / a szabadság ellen prédikálnak ők.”
Andrejs Pumpurs: Medveölő. A lett eposz. Fordította: Pusztay János. Nap Kiadó, Budapest, 2020.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!