A lett hősök elbukása és halála is szükségszerű

A balti államok irodalma kifejezetten színes és érdekes, de sajnos nagyon ritkán jut hozzá jó fordításban a magyar olvasó: annak idején lelkes sorokban méltattam Viivi Luik észt írónő könyvét, az Árnyékszínház című regényt, most pedig a lett eposz került a kezembe, amelynek már a címe is igen izgalmas: Medveölő.

Az eposz szerzője az 1841 és 1902 között élt Andrejs Pumpurs, aki a Dauga­va (Düna) környéki Lieljumprava köz­ségben született (apja napszámos és pálinkaégető volt), és igen csavaros, kalandos életútjának közepén kezdett bele eposzába. Idézet a kötet előszavából: „Az eposz műfaját az 1800-as évek Európájában sok helyen művelték, Pumpurs közvetlen előzménye és mintája az észt eposz, a Kalevipoeg lehetett, amely viszont a finn Kalevala hatására keletkezett. A Kalevipoeg megalkotását az a felismerés váltotta ki, hogy a Kalevalának mekkora társadalmi hatása volt az Oroszországhoz csatolt Finnországban a nemzeti öntudat erősítését illetően. A Kalevi­poegnek is jelentős hatása volt Észtországban.”

A fentieknek rendelődik alá a történet is: Medveölő, az emberfeletti erejű főhős rengeteg kaland és ármánykodás után (amelyben részt vesznek a vesztére törő alvilági erők is) népe legerősebb és legismertebb képviselőjeként megküzd a hódítókkal a függetlenségért (ez a kis nép a német betelepülőknek próbál ellenállni), de végül – szintén ravasz és alvilági ármány következtében (nyilván ez mind romantikus kellék) – szinte szükségszerűen elbukik és meghal.

„Medveölő hazafias, bátor, erős, bölcs, becsületes, természetszerető. Megtestesíti a lett nép erejét és erényeit. Pumpurs Medveölőt nemzeti hősként ábrázolja, aki küzd a megszállók ellen, megvív a fekete lovaggal. A tusában ugyan mindketten odavesznek, ám a nép azóta is várja, hogy Medveölő kikel a Düna folyó habjai­ból, és végképp elpusztítja a fekete lovagot. Talán nem erőltetett a Csaba királyfi motívummal való párhuzam felemlítése” – fogalmaz az előszó szerzője. Szavai igazolására idéznék néhány sort az eposz befejező fejezetéből: „A lettek többi katonája, / rokon, barát, honfitárs, / egymás után elestek mind, / küzdve a túlerővel. / Idegen jött az országba, / uralkodtak bősz urak, / a nép, az ő kedves népe, / százévekig raboskodott, / de évszázadok múltán is / emlékszik Medveölőre; / nem holt ő a nép számára – / csak alszik az arany várban / a Düna szigete alatt, / Lielvárde közelében.”

Ebből is látható, hogy motívumkészletében az eposz bölcsen, mértékletesen és jól felismerhetően merít a világ népeinek eposzaiból, nagytörténeteiből, és a cselekményszövés mintázatai­ban is tetten érhetők más népek művei – ez azonban nemhogy a kárára válna, hanem éppenséggel az olvasás folytonosságát biztosítja, mialatt maga a mű a jellegzetes lett hiedelemvilág, a lett élet, a lett hétköznapok elemeivel bővíti az érdeklődő olvasó tudását.

Mint a fenti idézetből is kitetszik, az eposz formája rímtelen vers, de a tördelésen is látszik, hogy ez az egész korántsem egységes (szemben pél­dául a Kalevalával): az elbeszélő részek sorai eltérő hosszúságúak, de a beékelt dalok sorai is formájukat tekintve rendre eltérnek az elbeszélő részekétől – a történet olyan, mintha prózai szöveget olvasnánk versbe tördelve, de ez sehol sem zavaró, sőt szinte segíti azt a fajta olvasást, amelyet elbeszélő művek olvasásakor aktiválunk.

Grandiózus, komoly munka ez, népmese- és mitológiai elemekkel átszőtt epikus mű, amelyik méltón szól egy kis nép nagy hőstetteiről, de van ideje, ereje és módja lírainak lenni a kellő részeknél, és olyan örök érvényű tanácsokra is telik, amelyeket mind a mai napig bárki megszívlelhet: „Ifjakat becsap az álnok világ, / s az ifjak hagyják magukat becsapni: / ne úgy tégy hát, ahogy mások tanítnak, / kérjenek mások tetőled tanácsot”, vagy pedig: „Tartsd tiszteletben a nép szokásait, / őrizd éberen az ősapák hitét, / álszent képmutatókra ne hallgass sosem, / a szabadság ellen prédikálnak ők.”

Andrejs Pumpurs: Medveölő. A lett eposz. Fordította: Pusztay János. Nap Kiadó, Budapest, 2020.