A balti államok irodalma kifejezetten színes és érdekes, de sajnos nagyon ritkán jut hozzá jó fordításban a magyar olvasó: annak idején lelkes sorokban méltattam Viivi Luik észt írónő könyvét, az Árnyékszínház című regényt, most pedig a lett eposz került a kezembe, amelynek már a címe is igen izgalmas: Medveölő.
Az eposz szerzője az 1841 és 1902 között élt Andrejs Pumpurs, aki a Daugava (Düna) környéki Lieljumprava községben született (apja napszámos és pálinkaégető volt), és igen csavaros, kalandos életútjának közepén kezdett bele eposzába. Idézet a kötet előszavából: „Az eposz műfaját az 1800-as évek Európájában sok helyen művelték, Pumpurs közvetlen előzménye és mintája az észt eposz, a Kalevipoeg lehetett, amely viszont a finn Kalevala hatására keletkezett. A Kalevipoeg megalkotását az a felismerés váltotta ki, hogy a Kalevalának mekkora társadalmi hatása volt az Oroszországhoz csatolt Finnországban a nemzeti öntudat erősítését illetően. A Kalevipoegnek is jelentős hatása volt Észtországban.”
A fentieknek rendelődik alá a történet is: Medveölő, az emberfeletti erejű főhős rengeteg kaland és ármánykodás után (amelyben részt vesznek a vesztére törő alvilági erők is) népe legerősebb és legismertebb képviselőjeként megküzd a hódítókkal a függetlenségért (ez a kis nép a német betelepülőknek próbál ellenállni), de végül – szintén ravasz és alvilági ármány következtében (nyilván ez mind romantikus kellék) – szinte szükségszerűen elbukik és meghal.
„Medveölő hazafias, bátor, erős, bölcs, becsületes, természetszerető. Megtestesíti a lett nép erejét és erényeit. Pumpurs Medveölőt nemzeti hősként ábrázolja, aki küzd a megszállók ellen, megvív a fekete lovaggal. A tusában ugyan mindketten odavesznek, ám a nép azóta is várja, hogy Medveölő kikel a Düna folyó habjaiból, és végképp elpusztítja a fekete lovagot. Talán nem erőltetett a Csaba királyfi motívummal való párhuzam felemlítése” – fogalmaz az előszó szerzője. Szavai igazolására idéznék néhány sort az eposz befejező fejezetéből: „A lettek többi katonája, / rokon, barát, honfitárs, / egymás után elestek mind, / küzdve a túlerővel. / Idegen jött az országba, / uralkodtak bősz urak, / a nép, az ő kedves népe, / százévekig raboskodott, / de évszázadok múltán is / emlékszik Medveölőre; / nem holt ő a nép számára – / csak alszik az arany várban / a Düna szigete alatt, / Lielvárde közelében.”
