„Valami nagy-nagy tüzet fognak belőlünk rakni”

„Az avignoni kisasszonyok kikönyökölnek / egy vonat rózsaablakán. Meztelenek, de / álarc mögül kiáltják: Hordár! / pedig csomagok nélkül utaznak” – ilyen útitársakra számíthatunk, mint amilyenek a Kék korszak című versből integetnek ki, ha eleget teszünk Filip Tamás invitálásának, és átkelünk „szellemhídján”, mely a ködbe és Nulladik nap című új kötetének világába vezet. Ebben színes és igen gazdag kavalkád fogad minket, benne festők és operahősök, ismert zeneművek címe, halhatatlan költők; s minden mennyiségben a filmek, azok szófordulatainkba ágyazódott címe, ismert szereplői.

Budapest, 2015. április 10. Filip Tamás költõ a Versmaraton címû rendezvényen a fõvárosi Thália Színházban 2015. április 10-én. A Magyar Rádió Zrt., a Magyar Napló Kiadó és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) ötödik alkalommal meghirdetett közös rendezvényén 69 költõ délelõttõl késõ estig olvas fel Az év versei 2015 címû antológiában megjelent mûveibõl a költészet napja alkalmából. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI Koszticsák Szilárd

A nemegyszer profán fordulatokkal, jópofa kikacsintással a földre rántott, pompás röpülésnek indult versléghajók Filip Tamásnál gyakran kifordulnak magukból a tréfák, a meghökkentő fordulatok hatására. Virágpaplanná terülnek szét vagy valami más díszlet lesz belőlük. Esetleg csak két széttárt tenyér: „A szamárfüles tankönyveket / a sutba vágom és felmutatom / a kezem kérgét, mely nincs is, de / ha lenne, olyannak szeretném, mint / azoké, aki szántanak, kalapálnak” (Végül hazatér övéihez).

A kis csokrokba szedett versek (amelyek erős anyaga bármikor, bárhol újra léghajóvá duzzad) szerkesztési elvének megfejtése izgalmas feladat. Az egymás után következő, megcímzett kis bokrétáknak talán a színösszeállítása, mely markánsan változik a kötetet lapozgatva: a tejfehér, ködszerű árnyalatok egyre inkább megtelnek, pirospozsgásabbá, életzöldebbé válnak.

Ám könnyen elcsíphető, hogy a Zápor hangjára egy kis szerelmi ciklust rejt. Lepedőfehér, esőszagú, látomásos szerelem ez; mégis igen prózai. Egy felbomlott kapcsolat friss emléke, melyben

„A koffeinmentes kávéra gondolok, amit majd / más iszik meg, a hátamon növekvő szőrre, / mely gyantádra szomjazik.”

A hátszőr felbukkanása szerelmi líránkban hátborzongató, de üdvözlendő fordulat. Az egyik „szerelmes” versben (Vörös és fehér) – bár itt inkább két, már mindent megélt ember kissé koffeinmentes, szélsőséges érzelmektől kevéssé vezérelt szakításának, mint a tomboló érzelmeknek lehetünk tanúi – felbukkan Takács Zsuzsa neve, mivel a szerző a költőnő egyik versére utal. Takács és Filip költészete egyébként számos hasonló vonást mutat, mind a formai megoldásokat, mind a témaválasztást, sőt néha a megidézett hangulatokat illetően is.

S ha már a szerelemről van szó, Filip másik örök szerelme a film. Gyanítható, hogy a kötet címadója, a Nulladik nap is egy film címére utal; csak filmcímekből áll például a következő remeklés:

„Zaizie kifulladásig az utolsó metrón. / Mire megvirrad, lőj a zongoristára. / Dühöngő bika: állat az emberben / Megáll az idő a vihar kapujában” (Kaleidoszkóp).

A filmek ismert jelenetei, hősei visszatérő elemként szerepelnek a kötetben, sőt ha jól sikerült azonosítani, egy vágó, Pia di Ciaula neve is felbukkan.

Filip kötetében a gegszerűen fölfújt, majd kipukkasztott lufipoénokat, az ismert művekre, verssorokra épült parafrázisokat néha gúnyos, néha fintorgó játékra használja fel, bebizonyítva, hogy esterházys idézethalmazokkal a lírában is teljesen újat lehet alkotni:

„Valaki vár a fák helyén. / Talpa alatt hol volt erdők / és hol nem volt nádasok […] Valami nagy-nagy / tüzet fognak belőlünk rakni, / hogy ne fázzanak a gyilkosok” (A rönkök sorsa). Ebben például Ady és József Attila közismert parafrázisai mellett Kányádi Sándor is megszólal (nála eredetileg „Valaki jár a fák hegyén”) .

Nemegyszer a filmes idézetek, utalások egybefolynak az irodalmi para­frázisokkal: „Avatar előttetek, avatar”. Ady ismert verse így talál rá a kritikusok szerint „kék macskazsiráfokkal” telezsúfolt 3D-s kultfilmre. A szerzőre jellemző, szeszélyes stiláris fordulatokkal ez a játékos világ néha drámaivá válik: „A Muszáj-dzsinn kezében / vérzik az alkonyat-skalp / övére tűzi a többi mellé” (Hárman). A mester, a tanító személye – míg a korábbi kötetekben inkább a gyermekkor felé visszamerengő vagy éppen a fantasztikus tartományokat vándorként bejáró költő szólalt meg – szintén felbukkan a kötetben. „Herakleitosz […] / Úszni kezd, teste melegét a víz / elragadja, a tanítványok nézik / didergő mesterüket, ahogy / kilép a vízből, mely a kedvéért / megállt egy pillanatra” (Lépések).

Filip korábbi köteteiből megszokott, mitikus világát idézi az egyik, talán legsikerültebb költemény (A csúf), melyben a gonosz – vagy éppen maga a lélek – kiűzésének lehetünk tanúi: „És a csúf elhagyja a testem, szalad, fehér / kavicsok vicsorognak a léptei alatt, / kutyák ugatják, habzik szájukon a harag, / fut lélekszakadva a sínek felé.” Ki az, aki ráolvas, akinek „fekete könyvében laknak a varázsigék”? Ki itt a gonosz és ki a csúf? „Szép a rút, és csúf a szép”?

A költő hatvanadik születésnapjára örvendeztette meg olvasóit új kötetével; több önironikus utalás található a tortára, a gyertya elfújására: „Ne kelljen / vért köhögnie, mikor a torta fölé / hajolva megpróbálja elfújni a százból / negyven torta lángját” (Ha már idehívtuk szegényt). E vers „orosz” párhuzamai jutnak eszünkbe, amikor egy másik versben feltűnik a szerző azonosulása Csehov Cseresznyéskertjének hősével: „Hiszek az apokrifban, / hiszek Godot-ban, / hiszem hogy megérkezik, / mielőtt Firsz végleg elalszik” (Mormoljuk együtt). A saját világába bezárt, a kiürített villában felejtett Firsz emlékszik és emlékeztet. A család tehát egy olyan világ, mely saját keretei­ből zajosan kivonul, s az öreg cselédet, a saját múltját, identitását is elfelejti, többet veszíthet.

Filip Tamás: Nulladik nap. Magyar Napló, 2020.