– A Háromszék Táncegyüttes irányítója a kezdetektől fogva. Ki kit talált meg: a néptánc, a népi kultúra Deák Gyulát, vagy fordítva?
– Semmiféle kapcsolatom nem volt a néptáncos világgal, a falujárással, mielőtt kolozsvári egyetemista nem lettem. Marosvásárhelyen nőttem fel, és bár kézdivásárhelyi nagyszülőkkel is rendelkeztem, közvetlen falusi tapasztalatokra nem nagyon tehettem szert, hiszen Kézdi igen hamar polgárosult. Panek Kati révén ismertem meg Kallós Zoli bácsit – annak is negyven éve már –, aki mellett közös utazásaink során roppant fontos iskolát jártam ki. Olyan világgal, olyan tárgyakkal találkoztam, olyan emberekkel beszélgethettem, akikkel másképp talán soha nem nyílt volna lehetőségem.
– Ezzel a tapasztalattal szolgálja immár harminc éve a Háromszék Táncegyüttest, amelynek alapításától kezdődően ön az igazgatója. Ki kit nem engedett?
– Erre nincs válaszom, legfeljebb annyi, hogy így alakult. A Háromszék Táncegyüttes eredeténél Könczei Árpád állt, én nem voltam benne az előkészítésben, akkoriban, 1990 elején Kézdivásárhelyen éltem, a csavargyár együttesét vezettem. Megszületett viszont az ötlet, hogy Könczei legyen a művészeti vezető, az adminisztrációt pedig vigyem én. Nulláról indultunk, semmink sem volt, a korábban működő Vadrózsák együttestől csak az alkalmazottakat örököltük, ám két hónapon belül mindenkire versenyvizsga várt. Ezek után mindössze három ember maradt a vadrózsás gárdából: Moldován István prímás-zenekarvezető, Soós Árpád brácsás és Gáspár Álmos nagybőgős. Akkora volt a különbség a két táncvilág – a mojszejevi és az autentikus – között, hogy nem lehetett volna összesimítani őket. Gyakorlatilag szabad kezet kaptam, és ez azóta sem változott.

Fotó: Albert Levente
– A romániai rendszerváltás után gyakorlatilag kiürültek a régi együttesek, elsősorban a zenészpult, aki tehette, Magyarországon kereste az érvényesülést. Honnan szereztek zenészeket?
– A zenekar valóban alapjaiban meghatároz egy együttest. Miután a prímás, Papp István Gázsa napokkal a bukaresti események után Budapestre telepedett, Moldován István, Soós Árpád és Gáspár Álmos alkotta a magot, amellyel útnak indultunk, de ez a felállás is hamarosan a múlté lett. Sikerült 2000-ben szerződtetnünk az abban az évben Nagyváradon végző diákokból álló Palló zenekart. A Háromszék igazából azt követően teljesedett ki, hogy a pallós Molnár Szabolcs irányításával összeállt a Heveder, amely ma a Kárpát-medence egyik legjobb zenekara. De az sem volt könnyű pillanat, amikor 1995-ben Könczei Árpád is Budapestre távozott, valamennyi addigi előadásunkat ő állította színpadra. Az így támadt szakadékot vendégkoreográfusok meghívásával hidaltuk át, de Könczei is visszajárt, azután rendezte például az Ábel című előadást. Kétezerben pedig létrejött a Tamási Áron Színházzal első közös produkciónk, Federico García Lorca Vérnászának Bocsárdi László által rendezett változata, ami mérföldkövet jelentett az együttes életében.