„A tudomány az életért van, s a mi életünk legyen a tudományért.”

135 éve e napon született Pais Dezső, Kossuth-díjas nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budapesti egyetem néhai professzora. Tudományos pályáját irodalomtörténészként kezdte meg, később hely- és személynevek kutatásával, nyelvtörténettel, nyelvemlék-magyarázattal és művelődéstörténettel foglalkozott. Műveit tanulmányozva gyorsan kiviláglik: ennél lényegesen több mindenhez értett – jól mutatja ezt a címbe foglalt, tőle származó idézet is – írja a Magyarságkutató Intézet.

Munkásságának másik jelentős területe a nyelvemlék-magyarázat. Legrégibb nyelvemlékeinket aprólékos filológiai pontossággal elemezte: többek között példaértékű A veszprémvölgyi apácák görög alapítólevele mint nyelvemlék (MNyTK. 50., Bp., 1939) és A Halotti Beszéd olvasása és értelmezése (MNy., 1942: 159–62) című munkája. Jakubovich Emillel közösen publikálta az Ó-magyar olvasókönyvet (Pécs, 1929). Anonymus krónikáját lefordította magyarra (Magyar Anonymus, Bp., 1926). Mondatelmélettel és a hangtörténet kutatásmódszertanával is foglalkozott, erről értekezik az Irányelvek a magyar hangtörténet tárgyalásában (Bp., 1950) című művében. Rengeteg tudományos szakcikket és tudományos ismeretterjesztő írást adott közre. Helynévmagyarázatok és etimológiák tömege őrzi nevét s munkásságát.

Ortutay Gyula akadémikus (b) köszönti 85. születésnapja alkalmából Pais Dezső professzort (j) az Akadémia Tudósklubjában rendezett ünnepségen (Forrás: MTI, Fotó: Molnár Edit)

1930-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1941-től rendes tagja lett. 1924-től egyre jobban bekapcsolódott a Magyar Nyelv című folyóirat szerkesztésébe, s több mint 40 évig szerkesztette azt, éppúgy, mint a Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai című sorozatot, amelynek indulásától fogva szerkesztője volt. 1949-től kezdődően sok éven át elnöke volt az Akadémia helyesírási bizottságának és nyelvtudományi bizottságának egyaránt. 1951-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Pais Dezső 1973. április 6-án hunyt el. Földi maradványai a Farkasréti temetőben leltek örök nyugalomra.

Pais Dezső sírja a Farkasréti temetőben (Forrás: zaol.hu)

Pais Dezső tudósként és tanárként új iskolát teremtett: szellemi örökségébe beletartozik mindaz a tudományos eredmény, amelyet a magyar nyelv történetének s a magyarság művelődéstörténetének a vizsgálatában elért. Továbbá megbecsülésre és elismerésre egyaránt méltó tudósi és tanári példaadása, amely közvetlen és közvetett tanítványok hosszú sorára volt és van ma is maradandó hatással.

Pais Dezső – sokak „Tosu tanár ura” – nemcsak nagy alkotó, nagy tudományszervező volt, hanem kivételes emberi egyéniség is. Zárásként álljon itt egy emléktöredék, amelyben Tolnai Gábornak Pais Dezsővel folytatott egyik utolsó beszélgetése elevenedik meg: „Egy alkalommal tőle szokatlan kérdést tett fel: Tudod, mit mondott Plinius? Választ nem várva folytatta: Nem változik semmi! – Majd ez következett: – És Hegel? – Azután ezt is folytatta: – Minden változik! – Kérdései megleptek. De nem lepett meg, ami ezután következett: – Nehogy azt hidd, hogy én olvasom Pliniust és Hegelt. – A festőnek és írónak egyaránt kiváló Bernáth Aurél egyik cikkében olvastam a két citátumot. Még ennyit fűzött hozzá: – Bernáth Aurél nem tudott dönteni, a kettő közül melyik az igaz. Én döntöttem: Mind a kettő! Ez is Pais Dezső volt” (1987: 274).

Irodalom

Bárczi Géza 1973. Pais Dezső búcsúztatása. In. Magyar Nyelv, 2: 129–31.

Benkő Loránd 1973. Pais Dezső búcsúztatása. In. Magyar Nyelv, 2: 131–3.

Kenyeres Ágnes főszerk. 2001. Magyar életrajzi lexikon 1000–1990. Budapest: Arcanum https://mek.oszk.hu/00300/00355/ (Utolsó hozzáférés: 2021. március 9.)

Kiss Jenő 2003. Pais Dezső életművéről. In. Magyar Nyelv, 3: 257–9.

Pusztai Ferenc 2011. Pais Dezső katedrája. In. Magyar Nyelv, 4: 478–83.

Tolnai Gábor 1987. Pais Dezső századik születésnapján. In. Magyar Nyelv, 1: 272–4.

A szerző tudományos segédmunkatárs, Nyelvtervezési Kutatóközpont

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: Arcanum