Most múlik pontosan… illetve dehogy múlik, sőt!

– Hiszek abban, hogy az embereket sosem késő igényes életre nevelni. Arra, hogy szeressék a szépet, becsüljék a jót. Csík Jánossal, a Kossuth-díjas Csík zenekar alapítójával beszélgettünk.

20210408 MN Budapest Csík János zenész Magyar Nemzet fotó:Mirkó István Fotó: Mirkó István

– Honnan lehet még 33 év után is merítkezni?

– Amikor az ember több mint harminc éve teszi a dolgát, az nem csak időben sok. Rengeteg tanulság, megannyi öröm, sok keserűség és sokféle tapasztalás. Hihetetlen sikerek, csalódások vagy mélységek vannak benne. Nekünk a népzene az alaptőke, ezzel kezdtük, de a mostani és a későbbi mun­káink alapját is ez teszi majd ki, ez pedig szerencsére kiapadhatatlan forrás. Ez a felfogás 11 évvel ezelőtt sem volt másképp, amikor a feldolgozások felé fordultunk. Természetesen kaptunk hideget-meleget, de elég hamar sikere lett a produkciónak, s elindult egy pozitív visszajelzés hullám.

– Ki hozza az ötleteket, illetve mennyire közös munka a dalok kidolgozása?

– Én azt támogatom, ha valami saját kútfőből fakad, amiben a mi gondolataink, ötleteink jelennek meg, amiket közösen rakunk össze. De a feldolgozások szempontjából Szabó Attila az, aki a zenekaron belül jobban ismeri a könnyűzenét és az ott muzsikáló zenészeket. Egyből felismeri a jól feldolgozható dallamokat és párhuzamokat a népzenével. A végén persze közös döntés, hogy mi legyen az, amivel dolgozni szeretnénk. Ezért is sajátos és sikeres az együttes, s mert az eredendő igényesség mindig jelen van. A munka alapja a bizalom egymás iránt, a kölcsönös tisztelet és az elfogadás.

– Mi volt az oka annak, hogy a zenekar repertoárja feldolgozásokkal is bővült?

– Ha feldolgozásról beszélünk, akkor is mindig népzenei alapokra építkezünk, de a legfontosabb, hogy az autentikus magyar népzene mindig jelen legyen a koncertjeinken, enélkül nem is tudnám elképzelni. Ezt a sokszínű és változatos koncertkoncepciót nagyon átgondoltan kell szerkeszteni, ami nem kis feladat. Mindenkit ki kell szolgálni, hiszen a közönség is sokszínű. Valaki a feldolgozások miatt jön be, valaki a lányát, fiát, unokáját hozza, neki egy kicsit nosztalgikus, mert a fiatalságát idézi fel. Egy-egy előadás alkalmával a fő kérdés az, hogy miként érinti meg a közönség lelkét a zene, ami tovább tudja őket sodorni valami felé. Nem kell ezt túlgondolni. Nem szabad túl bonyolultan, sem primitíven, csak bölcsen, jó arányérzékkel.

– Elmondhatjuk, hogy érezhe­tően ekkor jött a nagyobb siker a zenekar életében?

– Igen, mondhatjuk, hogy a feldolgozások hozták meg a szokottnál nagyobb népszerűséget. De nekünk ugyanúgy kell kezelni mindent, mint korábban. Józanul és higgadtan.

A zenekar alapítója szerint a fő kérdés az, hogy miként érinti meg a közönség lelkét a zene
Fotó: Mirkó István

– Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

– Fontos mérföldkő volt, hogy Szabó Attila kollégám jóvoltából a Kispál és a Borz zenekar – pontosabban Lovasi András – meghívta a Csík zenekart egy koncertjükre – nem előzenekarként, hanem közreműködőnek. A Kispál-rajongók várták az általuk jól ismert dalokat, de közben megjelentünk mi a kalotaszegi népzenével és egy táncosfiú legényesével. Aztán persze megszólaltak a Kispál-slágerek a mi előadásunkban, a mi akusztikus hangszereinken. Az első szám végén néma csönd volt öt másodpercig, ami akkor végtelennek tűnt, majd hatalmas üdvrivalgásban tört ki a közönség. Ekkor dőlt el – a közönség reak­cióiból leszűrve a következtetést –, hogy működőképes a dolog. Tehát egy addig számunkra is ismeretlen közönségnek és magunknak is kinyitottunk egy ajtót. Az ajtó mögött pedig ott van az a csodálatos konklúzió, hogy a népzene is lehet jó. Kíváncsiak lettek, s egy mindenki által kinyithatatlannak tűnő kultúrkapu tárult ki mindkét fél előtt.

– Hogyan lehet fenntartani a közönség érdeklődését?

– Ennyi év után nem mindig jut eszünkbe valami eget rengető ötlet, de a sok díj együtt jár azzal, hogy bizalmat kaptunk, ehhez pedig az elvárások is hozzátartoznak. Mert nemcsak újat teremteni nehéz, hanem tartani a színvonalat is. Hiszek abban, hogy az embereket sosem késő igényes életre nevelni. Arra, hogy szeressék a szépet, becsüljék a jót. Fontos feladat, hogy harminchárom év után is akarja és tudja úgy művelni a zenét a muzsikus, hogy a jóra biztassa, tanítsa az embereket. Ez a feladat!

– Ki a zenekar vezetője, és ez mekkora felelősségvállalást jelent?

– A Csík zenekarban több zenész is kap vezető szerepet. Bizony nem könnyű zenekarvezetőnek lenni, ezzel jómagam is küzdöttem, de amikor harmincévesek lettünk, lemondtam a zenekarvezetésről. A megoldás pedig az lett, hogy az egyes projekteknek külön vezetőjük van a zenekar tagjaiból. Mindenki mást vállal magára, több vezető között oszlik el a munka. Szabó Attila a szórakoztató számok felelőse, Kunos Tamás a trianoni emlékműsor szerkesztője, Majorosi Marianna pedig a rendhagyó iskolai énekórák vezetője. Mindenben ugyanúgy ott vagyok én is, ahogy eddig, s teszem a dolgom.

– Szinte lehetetlen, hogy ennyi év alatt ne alakuljanak ki konfliktushelyzetek, nehézségek egy zenekar életében. Volt krízishelyzetben az együttes?

– Olyan ez, mint egy házasság, de szerencsére nincsenek súlyos történetek. Voltak kiválások, de tizenöt éve már nem változott a felállás. Volt, hogy pszichológus segítségét kértük a továbblendüléshez egy adott helyzetben. Sem hiszti, sem indulatok nem voltak a banda életében, de ehhez intelligencia és kulturált, bölcs higgadtság kellett és kell a mai napig.

– A Csík zenekar több híres előadóművésszel is dolgozik. Kiket említene elsősorban a közös munkák kapcsán?

– Elsőként Presser Gábort hoznám példának, hiszen nagyon erős baráti kapcsolat lett a közös munkából, ami már tíz éve tart. Tisztelettel, szeretettel és barátsággal dolgozunk vele, ami nemcsak nekem, hanem a zenekarnak is hatalmas megtiszteltetés. Lovasi András szellemi, lelki és zenei alkotásaival szereti mindig megdöbbenteni a közönségét. Teljes mértékben nyitott volt a muzsikánkra, egyáltalán nem volt idegen neki a népzene, hiszen régebben a lányát is vitte táncházakba. Ugyanennyire fontos és különleges Ferenczi Gyuri, a szájharmonikázás királya, aki a népzene szeretete mellett saját zenei világát is gyönyörűen bele tudta simítani a miénkbe. Az igazi népszerűséget hozó slágert, a Most múlik pontosant pedig Kiss Tibor hozta a Quimbyből. Érdekes, hogy amikor az említett dalban elérkezünk a népzenei részhez, a magyarpalatkai szökőshöz, a közönség kivétel nélkül mindig ekkor kezd el ritmusra tapsolni. Továbbá barátságot ápolok Őze Áron színművésszel, akit a közös színházi munkánk után meghívtam szavalni egy lemezünkre. Meg kell még említenem két nagyon fontos zenészt, akikkel együtt dolgoztunk, és akik emberileg is nagyon közel állnak hozzám: Dresch Mihályt, aki a népzene és a dzsessz kiemelkedő szaxofonosa, valamint Ba­logh Kálmán cimbalomművészt.

– Milyen más zenék iránt érdeklődött a népzenén kívül gyermekként vagy mostanában?

– Már a népzene is gyerekkori történet. Soha nem felejtem el, amikor a nagyszüleim az egész disznótort végigénekelték, pedig én már igencsak aludtam volna. Természetesen városi gyerekként az akkor divatos zenékbe is belekeveredtem. Szerettem az Eddát, az LGT-t, a Hobo Blues Bandet, valamint Ray Charles muzsikája is közel áll hozzám. Vezetés közben pedig komolyzene szól az autómban.

– Van olyan más terület a művészeteken belül, melyek iránt érdeklődést mutat?

– Jól megy a sora a Csík zenekarnak, de nekem mindig hiányzott a művészet többi szegmense. Az irodalom, a képzőművészet vagy akár az iparművészet. Szeretem az olyan komplex előadásokat, amikor egy kiállítás rendhagyó tárlatvezetésén a francia impresszionisták festményeiről beszélhetünk. Versek szólalhatnak meg Őze Áron barátom tolmácsolásában, és mindeközben a népzenét is megszólaltathatom. Magamból indulok ki, de bízom benne, hogy talán másoknál is így van. Kell az eredendő kíváncsiság. Kell, hogyha egy jó verset, regényt olvasunk vagy egy festmény előtt állunk, elgondolkodjunk róla, és katartikus élményt tudjunk átélni. Kell hogy legyen az embernek megfelelő érzékenysége, olyanfajta ízléssel bírjon, ami segíti az alkotásban, így helyet találnak a jó gondolatok. Ezért is szeretem a zenés irodalmi műsorokat, amiket már évek óta csinálok.

– Láthatjuk más formációban is a Csík zenekaron kívül?

– Igen. A Csík János és a Mezzo egy kecskeméti jótékonysági megkeresés kapcsán alakult ügyes zenészekkel. Itt vállalhattam azt a kockázatot, hogy a saját ötleteimért engem ítéljenek el vagy szeressenek. Figyelembe kell venni mások véleményét, és én mindig szeretem meghallgatni a pozitív és negatív kritikát is. 2020-ban jelent meg az egyébként Fonogram-díjra jelölt Szép a tavasz, szép a nyár című albumunk. Sajnos a lemezbemutató koncertek sora a pandémia miatt eltolódott. A Csík zenekar és a Csík János és a Mezzo mellett van több, már korábban is említett irodalmi zenés produkció, például egy Ady-műsor. Ezenfelül vannak készülőben új projektek is. Olyan műsor is terítéken lesz, ami megmutatja, hogy a természeti alapelemek (föld, víz, tűz, levegő, Nap, Hold) hogyan jelentek meg az emberek életében a babonák, a vallás, a mágia, a néprajz és a filozófia olvasatában. Mindez a komolyzene és a népzene sajátos találkozásával lesz hallható aláfestésként.

– Mire számítsanak a jövőben a Csík zenekar rajongói?

– Nemrég jelent meg az LGT zenekar 50. születésnapja kapcsán a Csík zenekar A dal a miénk című lemeze. Nagyon megtisztelő felkérés, hogy mi készíthettük el az albumot Presser Gábor és Karácsony János közreműködésével. Ha javul a helyzet, ezzel fogunk turnézni országszerte. Koncertek, rendhagyó énekórák is lesznek, de a Mezzóhoz is érkeznek felkérések bőven. Az a legfontosabb, az az igazi siker, ha visszahívnak valahova, ahol már sikeresen muzsikáltunk. Mindannyiunknak újra kell tanulni a koncertezést, a közönségnek pedig a koncertre járást, de a lényeg, hogy legyen szó bármelyik produkcióról, mi felkészülten, előadásra készen álljunk színpadra.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=wh8YrVzD5t4[/embed]