A Recirquel és Vági Bence művészeti vezető a Non Solusszal új előadó-művészeti műfajt teremtett, a cirque danse-t, amely a cirkuszművészetet ötvözi a táncművészettel. Az eredeti tervek szerint tavaly decemberben a Festspielhaus St. Pöltenben debütált volna a nemzetközi közönség előtt a Recirquel legújabb, Solus Amor című produkciója, de a már kitűzött premier a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Ezért most a színház a társulat Non Solus című előadását tűzte műsorra a márciusban elindított online programsorozatában. A Müpa stúdiójában készített felvételt pénteken 8 óráig díjmentesen tekinthetjük meg a színház weboldalán.
A Magyarországon 2015-ben bemutatott Non Solus két ember egymásra találásának története, akik útjukon a születés és az elmúlás között bejárják a képzelet világainak legbenső magasságait és mélységeit. A Vági Bence által rendezett és koreografált produkció szavak nélkül, a testek, a mozdulatok kifejező erejét a legmagasabb művészi fokon használva arra keresi a választ, hogyan keletkezett az élet, milyen pozíciót foglal el test és lélek, egyáltalán: hogyan élhető az élet? Illés Renátó artista és Zsíros Gábor táncművész előadása átível műfaji határokon, emellett két ember egymás iránti feltétel nélküli bizalmának is a története. Az egyórás darabban a két művész nagyrészt a levegőben, hat méter magasan táncol hol kötélen, hol trapézon, s miközben őket nézzük, lélegzet-visszafojtva csodálkozunk minden egyes emelésen, egyensúlyozáson, nyújtáson, de leginkább azon, hogy minden biztosítás nélkül egymás kezébe adják az életüket. Egyetlen pillanatra sem tudjuk levenni a szemünket a képernyőről.
Fotó: Valkai Réka
Emberfeletti és nagyon magas művészi színvonalú mindaz, amit látunk, ugyanakkor valamiféle ősi nyugalom, elfogadás és oltalmazás is árad milliméter pontosságú mozdulataikból.
A produkció az élet legfőbb kérdéseit járja körbe a születés-élet-halál-feltámadás jegyében, így az isteni energia az első pillanattól az utolsóig jelen van, ahogy a dramaturgia, a látványvilág és a zene által sugallt szakralitás is végigkíséri a darabot.
A látvány Iványi Árpád díszletének köszönhetően egyszerre sokatmondó és hihetetlenül érzékeny, olykor kommunikál velünk. A nejlonburok, a homályos tükröződések, a fény-árnyék hatások, a fent és a lent játéka vagy a végső nyughelyet szimbolizáló asztal már-már festményszerűvé varázsolja azt a káprázatos világot, amely elénk tárul. Ráadásul a zenei aláfestés is ezt a hangulatot erősíti: Bach és Rahmanyinov művei elektronikus zenével és Fassang László kortárs orgonáján lejátszott futamokkal kísérve igazán misztikussá válnak.
