Hagyományteremtő szándékkal május 30-án, a néhai Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester születésnapján indítja útjára A magyar klasszikus zene napja elnevezésű programsorozatát a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok, bevonva az ország számos együttesét és oktatási intézményét. A kezdeményezéshez egy erre az alkalomra összeállított és rögzített online koncerttel csatlakozik a Budafoki Dohnányi Zenekar. Az ismeretterjesztő, szuggesztív, karmesteri magyarázatokkal kiegészített és átszőtt Megérthető zene sorozatukba ráadáskoncertként felvett Bartók: A csodálatos mandarin szvittel kívánnak emlékezni és tisztelegni a kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatója, az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb hatású magyar művésze előtt.
– Kocsis Zoltán két dologgal tudott hatni a világra: elképesztő zenei tudásával és előadásaival, hangversenyeivel. Mindaz, amit létrehozott, minta- és referenciaértékű – kezdte a beszélgetést Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Zenekar zeneigazgató karmestere, aki közismerten sajátos viszonyt ápol a Kocsis Zoltán által is kiemelt kötődéssel kezelt Bartók-életművel. Mint megtudtuk, azért választotta A csodálatos mandarin című művet a Kocsis Zoltán születésnapján megvalósuló koncertjükre, mert ez volt az utolsó zenemű, amit a karmester vezényletével hallhatott. Jelen volt azon a Müpa-hangversenyen 2016-ban, amelyen két Bartók Béla-alkotás csendült fel: A kékszakállú herceg vára és A csodálatos mandarin. – Akkor már mindnyájan sejtettük, hogy Kocsis Zoltán utolsó koncertjeinek egyikén veszünk részt, tisztában voltunk betegségével. Mindkét mű tolmácsolása rengeteg újdonságot tartogatott azoknak, akik ismerték őt és előadó-művészetét, Bartókról vallott gondolkodását. A kékszakállú herceg vára hihetetlen letisztultságát és bölcsességét, az előadásból sugárzó megrázó magányt, befelé fordulást éreztük meg a közönség soraiban. Dermesztő volt, összeszorult torokkal hallgattuk. Ezzel szemben A csodálatos mandarin a maga drámaiságával, brutalitásával, szinte emberfeletti tempójával ijesztő, de egyben megrázó megjelenítésével életre szóló emlékként maradt meg bennem. Az életöröm és a búcsútudat különös egyvelegét éltem át – idézte fel a karmester.