A regény két idősíkon futó története egy elvesztett/elveszett szerelem és utóélete megidézése: 1995-ben eltűnik a főszereplő P. szerelme, Mandola. A kissé cinikus, kissé életunt, kissé Esti Kornél-os, sokat gyötrődő és érző P. több mint huszonnégy éven keresztül elmélkedik az eltűnésről, annak lehetséges okairól, öngyötrő következetességgel tárja fel a múltat (miközben megmutatkozik körülötte a korabeli és az aktuális magyarországi vidéki nagyvárosok számos jellemző sajátossága és alakja), hogy végül a „nyomozás” új löketet kapjon, és a történet elinduljon a nyugvópont felé (a nyugvópont itt gondosan megválasztott szó: boldogságról nincs szó, megnyugvásról: talán).
Ezentúl nem nyerhet Oscart az a film, amelyik nem képvisel „alulreprezentált csoportokat"
Változnak az Oscar-díj feltételei.