Egy kiadós tavaszi szellőztetés

Annyira jó látni, hogy a filmművészet lényege nem az, hogy a szereplőknek rohangálniuk kell egyik helyről a másikra, miközben fontoskodó mondatok sorával megfejtik az élet titkait, hanem éppen ellenkezőleg: az arcon megszülető érzelmek sora érdekesebb minden akciójelenetnél, beszédesebb minden kimondott szónál. Alexandre Aja Oxigén című 2021-es filmje olyan, mint egy kiadós tavaszi szellőztetés.

A Mélanie Laurent által alakított nő egyedül áll szemben a világmindenséggel Fotó: Netflix

Ahogy például a Szárnyas fejvadász című remekműben is láttuk, számos alkalommal felmerült már a filmművészetben a kérdés, egy klón, egy másolat nem kezd-e létrehozásának pillanatában azonnal egy önálló életet. És vajon a külvilág ingerei alakítják-e lelkünket, vagy a lélek egy stabil dolog, a külvilág nem férhet hozzá? Ha viszont nem férhet hozzá, akkor miért fáj annyira a léleknek, ha a külvilágból negatív energiák érkeznek? Mélanie Laurent által alakított nő teljesen egyedül van, alakításában azt kellett érzékeltetnie, hogy jóllehet beszélget egy robottal, néhány emberrel, pár szót az anyjával is vált, sőt sikerül önmagával is beszélnie (mármint az eredeti példánnyal), de ahhoz, hogy megértse a létezés(e) értelmét, neki kell egyedül szemben állnia a világmindenséggel. A film alkotói csak látszólag robbantották szét a sci-fi műfajának kereteit, a valóságban oda jutottak, ahova a legnagyobb science fiction művek írói: megtalálták Istent. A nő életét ugyanis egy isteni sugallat menti meg, mert jöhet akármilyen vírus (a filmben egy elég gyilkoló fajta jön), Isten nem hagyja kipusztulni az emberiséget. A főszereplő nőnek – embert próbáló magányában – arra kell rájönnie, hogy nincsen egyedül. Mindig van remény, és ha az utolsó pillanatig küzd és bízik az ember, megkapja a segítséget.