Erdély, Drakulán túl, madártávlatból

– Terence Hill mesélte magyarországi látogatásakor, hogy sokak fejében „Transzilvánia” Hollywoodnak „köszönhetően” nem is valós, létező helyszínként él, hanem úgy, mint egy fantáziavilág, például Atlantisz. Már az forradalminak mondható, hogy világszerte elérhetővé tudunk tenni egy olyan Erdély-sorozatot, amely nem a mítoszt erősíti – mondta Takó Sándor producer, filmrendező, jogász. Az Erdély – Ég és föld között című dokumentumfilmjéről beszélgettünk.

Takó Sándor: gyermekként vonzott, hogy egyszer felfedezhessük e földet Fotó: Harmati Attila

– Tapasztalt Erdély-járók, vagy éppen ellenkezőleg, a kíváncsiság hajtotta önöket, amikor eldöntötték, hogy négyrészes dokumentumfilmet készítenek Erdélyről?

– Barátaimmal, akikkel együtt oktatunk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán, rendszeresen járjuk családostul Székelyföldet és a csíksomlyói búcsút is. Nagyon sokat jelent nekünk Erdély. Gyermekként vonzott, hogy egyszer felfedezhessük e földet, ma már küldetés, hogy bemutassuk, hírét vigyük Erdély ezer arcának s megannyi kincsének. Mindig bosszantott, hogy a nagyszerű emberi történetek és csodálatos tájak helyett Erdélyt a nagyvilág leginkább csak a Drakula-történetek helyszíneként ismeri. Úgy gondolom, ebben nekünk is van némi felelősségünk, ugyanis nem készült még olyan nemzetközi televíziós forgalmazásra is alkalmas hazai sorozat, amely átfogóan, közönségszórakoztató módon mutatta volna be a régiót a nézőknek. Innen jött az Erdély – Ég és föld között négyrészes ismeretterjesztő sorozat ötlete.

– Tehát inkább külföldi közönségnek szánják?

– Történelmi jelentőségűnek tartom, hogy mi magyarok készíthettük el az első ilyen tematikájú, madártávlati perspektívájú sorozatot Erdélyről, amely az eddigi gyakorlattal ellentétben kellő mélységgel mutatja be Székelyföldet is. Az a kevés nemzetközi sorozat, amely eddig készült Erdélyről, jellemzően nagyon felületesen és egyoldalúan mutatja be a régiót, sokszor egy szó sem esik a magyar vonatkozásokról, ami engem hazaszerető emberként nagyon bántott. Mi egy olyan, hiánypótlónak szánt ismeretterjesztő sorozatot szerettünk volna készíteni, amely XXI. századi látványvilágú, egyszerre igyekszik művelni és szórakoztatni, miközben persze arra is inspirálja a nézőt, hogy látogasson el erre a vidékre. A kezdeményezésünk mögé állva a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja volt a fő támogatónk. Hálásak vagyunk a Magyar Művészeti Akadémiának is, akik nélkül ilyen minőségben nem tudtuk volna ezt a sorozatot elkészíteni.

Takó Sándor: gyermekként vonzott, hogy egyszer felfedezhessük e földet
Fotó: Harmati Attila

– Kiforrott koncepcióval vágtak neki vagy a helyszínek, az utazás is alakította a filmjüket? Mire törekedtek?

– Az első és legfontosabb egy hazája iránt elhivatott, tehetséges és fiatal alkotócsapat összeállítása volt. A sorozatot producerként és társrendezőként jegyzem, forgatókönyvíró és társrendező társamnak Bárány Krisztiánt kértem fel, aki több történelmi dokumentumfilmet is jegyez. A képi világért Derzsy András és Jorgopulos Jannis operatőrök feleltek, akiket nagyon tehetségesnek tartok, ők a reklámszakmában sokat bizonyítottak, filmalkotóként azonban ez volt az első nagyobb lélegzetvételű munkájuk. Utunkat szakértőként, gyártásvezetőként Nagy József székelyföldi történész segítette. A sorozat hároméves alkotómunka eredménye. Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy részletesen, eddig soha nem látott perspektívából mutassuk be Erdély és Székelyföld ezer arcát. A táj és a tájban élő ember állt az érdeklődésünk fókuszában. Egy nagy felbontású drónnal több mint száz ikonikus helyszínt jártunk be, húszezer kilométernél is többet vezettünk, négy évszakban forgattunk. Fontos volt, hogy a szép képek mellett mély tartalommal is megtöltsük az epizódokat. E célból a helyszíneken több tucat háttérinterjút készítettünk, amelyeket beépítettünk a narratívába. Volt természetesen, hogy egyes helyszíneken improvizáltunk, de alapvetően minden forgatási etapot komoly, többhetes előkészítés előzött meg. Drónnal forgatni a világ minden pontján, így Romániában is nagyon bürokratikus. Az eszközt személyesen kellett regisztrálnunk Bukarestben, és minden repülést előre engedélyeztetnünk kellett GPS-koordináták szerint.

– Erdélyről rengeteg film készült, minden műfajban. Az önökének hol van a helye ezek között? Imázsfilm, dokumentumfilm vagy csak gyönyörű drónfelvételek füzére az Erdély – Ég és föld között?

– Fontos volt, hogy olyat csináljunk, ami korábban még nem készült. Szerencsére sok hazai film készül Erdélyről, de ezek jellemzően egy szűk témát ölelnek föl, nagyon magyarspecifikusak, s hiába csodálatos, szívet melengető alkotások, nehezen lépik át a határainkat. Közép-európai a perspektívánk, a székely-magyar hagyományok mellett mi nem kívántuk elhallgatni Erdély szász, román, örmény, cigány vonatkozásait sem, hiszen ettől a gazdagságtól válik e föld igazán különlegessé. A filmben nincsenek „beszélő fejek”, mindent Reviczky Gábor egyedülálló tolmácsolásában hallhatunk. Az angol verzión jelenleg is dolgozunk, egy erdélyi származású hollywoodi sztárral tárgyalok a narrációról; nemzetközi streamingoldalak is érdeklődnek, ami fantasztikus. Nagy fegyvertény forgalmazási szempontból, hogy a narráció nyelve könnyen cserélhető, egy narrációcserével senki meg nem mondja, hogy nem egy National Geographic-sorozatról, hanem egy független magyar filmalkotásról van szó. Ez persze tudatos döntés volt, szerettem volna, hogy a magyar nyelv ne jelentsen forgalmazási akadályt, hiszen a téma univerzális, a világ minden pontján befogadható, és így is lehetőségünk nyílik megmutatni Erdélyt és a magyar kulturális örökséget is.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=DcWhtTXaWE4[/embed]

– Ha valaki megnézni a sorozatukat, azt hiheti, hogy Erdély a béke, a harmónia és a multikulturális együttélés ígéretföldje. Nem érzik úgy, hogy ilyen tekintetben túl finomkodó lett a dokumentumfilmjük?

– Nem. Az egyik legfőbb célunk az volt, hogy megjelenítsük Erdély magyar arcát, a sorozat jelentős része Székelyföld történelmi, kulturális és természeti gazdagságát méltatja. Mint az előbb is említettem, meghatározó volt, hogy ne álljon meg a produkció forgalmazása a határainkon belül. Mindehhez az egyedülálló látványvilág és zenei atmoszféra megteremtésén túl olyan dramaturgiát és nézőpontot kellett kialakítanunk, amely nemcsak hazánkban, de Londontól Kolkatáig is érthető és befogadható.

– Mégis Drakulával kezdik…

– A Drakula-mítoszt kiindulópontként felhasználtuk, hiszen mégiscsak az erdélyi származású Lugosi Bélának és Hollywoodnak köszönhetően ismeri a fél világ, de a mítoszt lényegében kétszáz percen keresztül cáfoljuk, és az erdélyiséget igyekszünk középpontba helyezni. Terence Hill mesélte azt magyarországi látogatásakor nekem, amikor a sorozatról beszélgettünk, hogy sokak fejében „Transzilvánia” Hollywoodnak „köszönhetően” nem is valós, létező helyszínként él, hanem úgy mint egy fantáziavilág, például Atlantisz. Már az forradalminak mondható, hogy világszerte elérhetővé tudunk tenni egy olyan Erdély-sorozatot, amely nem a mítoszt erősíti, hanem valós arcot kíván adni Erdélyről, miközben kellő hangsúllyal megjelenik benne Székelyföld, a csíksomlyói búcsú, a Hunyadiak és a magyar történelem is. Műfajidegen lett volna negatív vagy borongós hangnemet választanunk, ha pedig a nézőpontot ennél is magyarabbá formáltuk volna, noha nagy volt a kísértés, de fennállt volna a veszélye, hogy érdektelenné tesszük a témát külföldön. Ez persze nem jelenti azt, hogy tabusítottunk volna egyes kérdéseket a nagyobb közönség reményében. A sorozatban hangsúlyosan megjelennek a kulturális örökség feldolgozása mellett olyan tragikus témák is, mint Trianon, a bözödújfalui falurombolás, de a világháború borzalmai és embertelenségei is. Ezekkel a történetekkel most találkozhat először nagyobb, nemzetközi közönség. A nemzetközi narráción túl egy moziverzión is dolgozunk, ami ősszel debütál, ez még több lehetőséget ad számunkra a magyar örökség megmutatására. A moziverziót a hazai nézőknek készítjük, így jóval hangsúlyosabban meg fogunk benne jeleníteni a magyar szívünkhöz közel álló egyéb történeteket is.

– A gyulafehérvári résznél az előbb említett finomkodás nagyon szembetűnő, mert az Erdély megszerzése emlékére, Nagy-Románia első királyának koronázására épült román ortodox koronázótemplomról még anekdotáznak is.

– Pontosan az hívta életre a sorozatot, hogy a nemzetközi filmekben gyakran „magyartalanították” Erdélyt, így ezt vissza kell utasítanom.

Kettőzött erővel dolgoztunk azon, hogy a sorozatban ország-világ láthassa Erdély és Székelyföld kincseit, Benedek Elek, Áprily Lajos, Kós Károly, a Hunyadiak agy éppen Petőfi Sándor szívbemarkoló történetét.

Amikor Erdély vidékét járjuk, azt tapasztaljuk, hogy noha az évszázadok különösen mély sebeket hagytak Erdély népeiben, az erdélyi magyaroknak pedig különösen sok szenvedést kellett elviselniük a trianoni békediktátum óta, ma, a XXI. században a békés együttélésre az igény és a lehetőség is megvan. Olyan helyszíneken is, mint például Gyulafehérvár, ahol sajnos rettenetes dolgokat rétegzett egymásra az évszázados történelem. Ezt nemcsak mi mondjuk, hanem a tucatnyi megkérdezett magyar, román, német nemzetiségű interjúalanyunk is, akiknek gondolatait idézzük a filmben.

A sorozatban nem csupán a múltat igyekeztük bemutatni, de a jelenre és jövőre egyaránt fókuszálunk. Úgy gondolom, a jövő záloga az, hogy tiszteletben tartsuk egymás hagyományait, kultúráját és világképét. Sajnos ezt nem mindenki gondolja így. Nagyon szomorúnak tartom, amikor azt látom, hogy Romániában Erdélyt és az erdélyi magyarok ügyét politikai haszonszerzésből a társadalom megosztására használják fel.

– A Háromszék és a székely tél nagyon emberközeli epizód lett. Miért télen forgatták?

– Erdély minden évszakban szép, de a tél valóban különösen csodálatos ezen a vidéken, ami minket is megihletett. Lélekemelő volt a székely telet megmutatni, a Madarasi-Hargita hegycsúcsait bejárni. A harmadik epizód amiatt is fontos számomra, mert teljes egészében Székelyföldön vettük föl. Sok tévénézőnek szintén ez volt az egyik kedvenc epizódja. A produkció nagy sikerrel, a pünkösdi hosszú hétvégén debütált. Hatszázhetvenezer nézőt ültetett a televízió elé, ezzel a hétvége egyik legnézettebb műsora voltunk. Fantasztikus érzés volt, hogy Ausztriától Ausztráliáig, Székelyföldtől egészen az Egyesült Államokig kaptunk leveleket. Sokan Erdélyből elszármazott magyarként, vagy erdélyi magyarok leszármazottjaiként írtak nekünk, hogy soha nem tapasztalt élményben volt részük az epizódok megnézésekor. A nagy érdeklődésre való tekintettel Trianon évfordulóján, június 4. és 6. között ingyenes, online bemutatót is tartottunk, hogy a világ magyarsága korlátozásmentesen megtekinthesse a sorozatot. Ezt szintén tízezrek követték. Hatalmas öröm, és komoly visszaigazolása annak az alapfeltevésünknek, hogy milyen éhesek a nézők a rólunk szóló, történelmi vonatkozású filmek iránt.