Irodalomtudósok 1596-ra teszik Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiájának elkészültét, amelyből azóta az operától a balettelőadáson és a musicalen át a kosztümös filmig számos feldolgozás készült. Ráadásul néhány éve egy brit kutatásból az is kiderült, hogy a Rómeó és Júlia Shakespeare legolvasottabb műve. Idehaza 1793 óta játsszák, a Nemzetiben 1844-ben mutatták be először, s legutóbb huszonöt éve láthatta a közönség. Olyan színészlegendák szerepeltek a darabban, mint például Beregi Oszkár és Bajor Gizi, Darvas Iván és Tolnay Klári, Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva, Sztankay István és az áprilisban elhunyt Törőcsik Mari.
A Nemzeti Színház színpadán ezúttal Hercegh Péter és Szász Júlia alakítja a címszereplőket, méghozzá nem is akárhogyan: Hercegh Péter néhány óra alatt nagy utat jár be, a szemünk előtt válik fiúból férfivá. Rátermettségét pedig az erkély- és a Tybalttal vívott csatajelenetben is bizonyítja, emellett akrobatikus mozdulatokkal jár-kel Verona rozsdás emelvényein. Szász Júliát érzékeny, bájos és törékeny alkata teszi tökéletessé Júlia szerepére. Szép párt alkotnak a színpadon, s magukban hordozzák a szerelem elpusztíthatatlanságát. Kettejük legemlékezetesebb jelenete kétségtelenül az, amikor a bálban megpillantják egymást. Ráadásul egy David Bowie-szám szól a háttérben hangosan. Az ezer évet felölelő, gazdag zenei válogatás mindvégig meghatározó eleme az előadásnak, bár olykor épp a zene miatt kevésbé figyelünk a szövegre, illetve kevésbé halljuk. Holott Shakespeare szövege Mészöly Dezső fordításában nyelvi finomságokkal teletűzdelt, úgyhogy érdemes odafigyelni rá, hallgatni dallamosságát, a benne rejlő játékosságot.
Igazán örvendetes, hogy Vidnyánszky Attila több bátor rendezői megoldást is beemelt a darabba. A művet ugyan nem aktualizálta (bár abból a szempontból nagyon is aktuális, hogy a tragédiában is járvány pusztít), de kortalan térbe és zenei közegbe ágyazta. A tér már az első pillanattól hatása alá keríti a nézőt: Cziegler Balázs rozsdás hatású falakat álmodott meg, amelyekre számtalan Shakespeare-idézet és egy hatalmas kereszt került. Mindemellett a látványt tovább fokozza, hogy az idézetek világítanak. A szereplők lába alá épített kripták pedig szimbolikus jelentéssel bírnak: a szerelmesek sorsában mindvégig ott van az elkerülhetetlen halál. Berzsenyi Krisztina jelmezeiben a reneszánsz és a modern kor páratlan módon ötvöződik. A Montague és a Capulet család öltözékében más-más színek hangsúlyosak.