Klasszikus illatok Pannonhalmáról

A pannonhalmi főapátság jellegzetes gyógynövényeit, az ezekből előállított különféle termékeket, illatokat mutatja be a napokban nyílt Illatmúzeum. Az interaktív tárlaton érdekes leírásokon, korabeli tárgyakon és egy XIX. századi parfümőr szobáján keresztül kerülhetünk közelebb az illatok több ezer éves kultúrájához.

Fotó: Pannonhalmi Illatmúzeum

Az ezeréves bencés szerzetesi gyógynövénykultúrába, a gyógyászat és az illatszeripar alapanyagát adó illóolajok előállításába, valamint a termékek gyártásába enged betekintést a pannonhalmi főapátság legújabb látványossága, az ország első Illatmúzeuma, amelyhez hasonlót Franciaországban találunk. A kiállítást végigjárva beleszippanthatunk a monostori gyógyászat öt klasszikus gyógynövényébe: a francia levendulába, a borsmentába, az orvosi zsályába, a kakukkfűbe és az orvosi citromfűbe, s azok botanikai sajátosságait is felfedezhetjük, emellett megtekinthetjük egy XVII. századi szakramentárium másolatát, amelyben olyan imádságok és szertartások leírásai szerepelnek, amelyekkel korábban a gyógynövényeket áldották meg. De kezdjük az elején.

A főapátság épületétől egy rövid sétával, a tizenhat parcellás gyógynövénykerten keresztül közelíthetjük meg az Illatmúzeumot. A rendezett ültetvényeken minden gyógynövénynek pontosan meghatározott helye van ma is. A levendulát mintegy öthektárnyi területen termesztik, s évente 100-150 liter illóolajat készítenek belőle. Az út mentén szemléletes leírások számolnak be a monostori kertek és a pannonhalmi gyógynövénytermesztés hagyományairól. Így például megtudhatjuk, hogy az itt élő szerzetesek a főapátság X. század végi alapításától kezdve foglalkoztak gyógyászattal, gazdag írásos hagyatékot örökítettek ránk. Kiemelkedő Reisch Elek gyógyszerész testvér 1735-re datált több mint ötszáz receptből álló gyűjteménye, amely számos mai főapátsági termék alapja.

Az Illatmúzeumhoz érve az alapoktól ismerkedhetünk meg a különböző illatok előállításával. Először a növényekről olvashatunk részletes leírásokat, majd láthatjuk az illóolajok lepárlását, előállítását, végül pedig eljutunk a végtermékig és a csomagolásig. A komplexumban szinte minden a szemünk előtt zajlik, így bepillanthatunk a manufaktúrák működésébe. Átérve a szomszédos épületbe, a vitrinben több mint négyszáz éves patikai edényt, XIX. századi mikroszkópot, fa tárolótégelyeket vehetünk szemügyre közelebbről, míg a tárlóban a szerzetesi gyógyászat kellékei sorakoznak. Olyan tárgyak ezek, amelyeket valószínűleg még Reisch Elek és kortársai is használtak a XVIII. században. A terem másik részében az imént már említett öt fontos pannonhalmi illatba szippanthatunk bele tölcséreken keresztül. A tárlat interaktív jellegét azonban nemcsak ez adja, hanem a fiókos szekrényekben rejlő kincsek. A legfelső a vakok és gyengénlátók számára ad információkat, az alatta lévőbe a növényeket és a feldolgozásukhoz szükséges néhány tárgyat rejtették, a legalsóban pedig a késztermékek sorakoznak.

Mielőtt felérünk az emeletre, illattörténeti utazáson vehetünk részt, amelyből kiderül többek között, hogy a világ első jegyzett parfümőrnője a mezopotámiai Tapputi nevű hölgy volt Kr. e. 1200-ban, s hogy a világ első valódi, alkohollal hígított parfümje magyar volt: a XIV. század első felében Károly Róbert adta feleségének, Erzsébet királynénak azt a rozmaringillatú vizet, amelyet a királyné aromája miatt külsőleg, egészségügyi előnyei miatt pedig belsőleg is fogyasztott. A magyar királyné vizeként emlegetett készítmény egész Európában ismert és népszerű volt, orvosságként és parfümként is használták. Az emeleten egy XIX. századi parfümőr asztala fogad. A korhű enteriőrben pipettákat, tölcséreket, kémcsöveket, patikamozsárt és mérleget, rézmikroszkópot, valamint receptúrákat láthatunk.

A kiállítás utolsó egysége a hét legfontosabb ókori, szakrális illatot mutatja be, ezek az ámbra, a pézsma, a tömjén, a mirha, a pacsuli, a rózsa és a rozmaring. Itt ugyancsak érdemes beleszippantani a kihelyezett tölcsérekbe, hiszen az illatok távoli birodalmakba, ősi kultúrákba kalauzolnak.