Müller Péter egy könyvet mentene meg az utókornak

Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy ha a rábaközi tudók hagyatéka maradna az egyetlen lejegyzett szellemi forrás, az merre vinné a társadalmat.

Jómagam két évvel ezelőtt találkoztam a Rábaközben megőrzött ősi magyar hagyománnyal, amely mondhatni világképformáló hatással volt rám. A kereszténység térhódítása után, mintegy nyolcszáz éven keresztül egyfajta belső emigrációban szájról szájra hagyományozták egymás között az arra érdemesek, majd Máté Imre, aki maga is a hagyaték őrzője volt, a harmadik évezred küszöbén Yotengrit címmel lejegyezte és elérhetővé tette. Az úgynevezett büün vallás, valamint annak hitvilága, a hozzá tartozó szellemiség, etika és erkölcsi tanítás nyolc-tízezer év tudását hordozza magában. Egy magyar ember számára olyan, mintha saját lelkéből olvasná ki a sorokat; megérint, mert bennünk él, nem pedig idegen, mások által ránk erőltetett gondolatok gyűjteménye.

Szerelemvallás

Mint kiderült, Müller Péterre is hasonló hatást gyakorolt a tanokkal való megismerkedés, pedig tudjuk, hogy írói munkásságának hátterében a világvallások és hitbéli tradíciók teljes körű ismerete, a Védák, az Upanisadok, a Bhagavad-gíta, a Tao Te-king, a héber, az arab és a keresztény gyökér-hagyományok; a kabbala és a szufi, valamint az apokrif iratok tanulmányozása áll. Mégis úgy véli, a Yotengritben foglalt szellemiség az, amelyet egész életében keresett. Hamvas Béla azt mondta, száz könyvet mentene meg az utókornak, Müller Péter csak egyet, az pedig a Yotengrit volna. Remélhetőleg nem következnek be még egyszer olyan idők, mikor könyveket kell menteni, mindenesetre érdemes eljátszani a gondolattal, hogy ha a rábaközi tudók hagyatéka maradna az egyetlen lejegyzett szellemi forrás, az merre vinné a társadalmat.

Hamvas Béla azt mondta, száz könyvet mentene meg az utókornak, Müller Péter csak egyet, az pedig a Yotengrit volna
Fotó: Mészáros Péter

Egy évezreddel ezelőtt, mikor a Rábaközben élő tudók, bölcsek, táltosok tanítása üldözötté vált és rejtőzködve élt tovább, meghagyták, hogy akkor kerülhet újból a széles nyilvánosság elé, ha nagy bajban lesz a nemzet. Trianon előtt egy-másfél évtizeddel a hagyaték egy őrzője fellebbentette a titok fátylát, de akkor nem figyeltek fel rá. Meggondolandó, hogy ma, amikor a világot a pénz, a hatalom és az érdek hármasa uralja mind politikai, mind tudományos, mind pedig vallási téren, megismerjünk, netán visszatérjünk-e egy olyan ősi tudáshoz és bölcsességhez, amely valóban harmonizál a magyar néplélekkel. Müller Péter egyenesen szerelemvallásnak nevezi a hagyományt, amelyet szakrális, teremtő nyelvünk és annak szerkezete tökéletesen megőrzött számunkra. „Lefordítani szinte lehetetlen is lenne, hiszen a magyar nyelv annyira titokzatos, olyan összefüggésrendszereket képes feltárni, amire más nyelv nem alkalmas” – fejti ki.

A magyar nyelv zeneisége

A költészetünk is éppen ezért páratlan, ugyanakkor Müller Péter szerint már az iskolában sem jól tanítják, mert nem a titkokat fedik fel. Beledarálják a gyerek fejébe az irodalmat, ahelyett, hogy a szépségét mutatnák meg neki. „Most tél van és csend és hó és halál” – idézi Vörösmarty Mihály sorát, amely többet mond az elmúlásról, mint egy egész filozófiai kötet, mi pedig már nem vagyunk hajlandók megérezni a magyar nyelv csodálatos zeneiségét, a magánhangzók önmagában zengő üzenetét. A gyermek minderre, hogy jöhetne rá magától? – teszi fel a kérdést, majd hozzáteszi; a kényszer nem szül vonzalmat, mert nincs benne a szépség elhívása.

A szerelem szó csak a magyarban válik el a szeretet kifejezéstől. Müller Péter életművének fundamentumát tulajdonképpen a szerelem szakralitása adja. Mint mondja, a magyar szer gyökből keletkezik a szeretet, a szerelem és a szeretkezés is. „Ahogy a test, lélek és szellem egy, úgy a szeretet is egy háromszirmú virág, melynek egyetlen közös szára van. Letépni róla egyet is, csonkítás. Ha a szeretet fogalmának nincs lelke és teste, vagyis a szerelem és a szeretkezés bűn, akkor egy elvont fogalom marad, csak arra, hogy az ember eltakarja vele a közömbösséget” – fejti ki a Vallomás a szerelemről című könyvében, amelyben több fejezetet is szentel a Yotengrit tanainak magyarázatára a magyar nyelv és lelkiség tükrében.

Embernek lenni ellentmondás

A magyarság ezer évvel ezelőtt őstapasztalatként élte meg az erőszakot. Müller Péter a megoldást az egyéni ráeszmélésben látja. „Mindenkinek magának kell ráébrednie arra, mi a saját útja, és ha ez megtörténik, abban a pillanatban remény van rá, hogy a kollektív lelkület is megváltozzon” – fejti ki, majd megállapítja, hogy ugyanez érvényes a közösség széthullására is; az egyének szétesése okozza. Most ezt a kort éljük ugyanis. Az a szellemiség, amelyet a Yotengrit megőrzött, tiszta és nemes volt a kezdetek kezdetén, majd egyre inkább felhígult. Ennek az okát azonban az egyénekben kell keresni. „Embernek lenni csodálatos ellentmondás, hiszen szüntelenül egy hatalmas világdráma zajlik bennünk” – figyelmeztet, hozzátéve, hogy mindannyiunknak önvizsgálatot kell tartani, hiszen a Kali-juga természete bennünk is jelen van, nem csupán körülvesz bennünket.