időjárás 1°C Taksony 2022. november 29.
logo
A Hajszra és cselőre című dokumentumfilmet mindenkinek látnia kellene

Egy hortobágyi csikós jobban érti Heideggert, mint egy városi ember

Pataki Tamás
2021.07.23. 07:08
Egy hortobágyi csikós jobban érti Heideggert, mint egy városi ember

Vajon magányos egy pásztor a hortobágyi puszta kellős közepén? Zavarja-e, hogy nincs wifije, árama, és legfőképpen miért dönt valaki egy ilyen élet mellett a huszonegyedik századi Magyarországon? A Hajszra és cselőre című új magyar dokumentumfilmből kiderül.

– A vadnyugaton még nem jártam, nem tudom, hogy milyen volt ott a helyzet, de azt tudom, hogy itt egy kemény élet volt meg kemény élet van – mondja a csikós.

Ül a tűz mellett, készíti a slambucot és közben mesél az életéről. Arról, hogy ­miért lett csikós, hogy miért akarta folytatni az apja mesterségét, hogy miért döntött emellett már hároméves korában. Pattog a tűz, néha megforgatja az ételt, majd megkóstolja. Még nincs készen. Elárulja, hogy általában a pásztor készíti a legjobb slambucot, de azért van pár asszony is, aki „elég jól” meg tudja csinálni. Beszél, közben körülöleli a rengeteg alföldi éjszaka valahol kint a Hortobágyon. És egy olyan világról mesél, melyre már a nagyszüleink sem igen emlékeznek, mert csak zárványokban maradt meg a Kárpát-medencében – az ősi mesterségek nagy része kihalt, mások kihalófélben vannak. Ám az ilyen pásztoremberek bizonyítják, hogy még nem kell eltemetni a mesterségüket. Még nem. Amíg ők vannak, addig él a világuk is.

Ő egy hortobágyi csikós. Még körülbelül tízen maradtak.

Nem az a fajta, amelyik kék ruhát ölt, csattogtatja az ostort és cirkuszi mutatványosként lefekteti a lovat, majd ha elmennek a turisták, akkor átöltözik, felveszi a melegítőjét és visszamegy a faluba.

Nem, neki ez a mestersége, marhákat, juhokat terel és gondoz. Nem is akárhogyan: hajszra, cselőre.

Vadkelet. Karakteres interjúalanyok szólalnak meg gyönyörű, de egyszerű felvételeken Forrás: Stardust Films

Ezzel a két szóval irányítják balra vagy jobbra a négyökrös szekeret a puszta gulyásai. Misztériumot rejtő gyakorlatukkal – miszerint gyeplő nélkül, csak szavakkal irányítják állataikat, megismerve a ménes és a szürke marhák különleges tartásának titkait.

Ahogy hallgatjuk egyik-másik csikós olykor megható, olykor humoros és pajzán történeteit, visszaemlékezéseit, eszembe jutnak Móricz Zsigmond szereplői. Ők beszéltek, gondolkodtak így, s milyen szerencsés volt az író, hogy akkoriban több száz pásztor járt a Hortobágyon, meghallgathatta a beszédüket, elleshette szófordulataikat, gondolataikat – hja, úgy könnyű regényt írni!

Már csak tíz csíkós maradt a Hortobágyon Fotó: Stardust Films

A Hajszra és cselőre című új magyar dokumentumfilm éppen azért jó, mert nem idealizálja a csikósok, gulyások, a hortobágyi pásztorok világát – nem ­rousseau-i álromantikával vagy világvége-hangulatú megközelítéssel mutatja be őket. Hús-vér emberek élettörténetét ismerhetjük meg, akik elmondják, hogy mi vezette őket a pusztára és ­miért örülnek annak, hogy ott lehetnek. A film igyekszik megmutatni, hogy ki miért folytatja ezt az ősi mesterséget a huszonegyedik században, hogy ­miért fontos a nemzedékről nemzedékre való áthagyományozódás. Annak nagyon örültem, hogy a beszélgetésekből nincsenek kivágva a kényesebb részek.

Érezhetően és érthetően a legjobb részleteket vágták bele a filmbe, de nem vágták ki a lelket belőlük.

Tehát a pásztorkodás nem romantika, hanem igen kemény munka, nyáron kánikulával, télen a faggyal küzdenek, van, hogy napokig nem alszanak, hogyha ellenek az állatok, vagy éppen a karámhoz szoktatják őket. Nehéz élet, de valószínű, hogy aki amellett dönt, az ama híres heideggeri dasein-t is intenzívebben éli meg, mint a városi emberek (s ma már a falu is inkább egy kisváros).

Többen elmondják a filmben, hogy ebbe bele kell születni, sokan kiskorukban ismerték és szerették meg a hortobágyi puszta magányos világát.

Áram sincs. Munka és jelenlét van Fotó: Stardust Films

De nem érzik magukat egyedül, csak az avatatlan szem látja a „semmit”, az egyhangúságot, ők megtanulták a puszta minden rezdülést érzékelni, az érzékeik egy másik világ ritmusához igazodtak.

Egyikük elmondja, hogy az egyik gulyásnak jelentkező fiatalnak az volt az első kérdése, hogy van-e ott wifi. Hát nincs. Áram sincs. Munka és jelenlét van.

Érdekes ezt a filmet látni 2021-ben, amikor a pásztormunka korszakhatárhoz érkezett, már nem sokan űzik az ősi mesterséget, de olyan gyakorlatias tudás birtokában vannak, melynek eltűnésével iszonyúan sokat veszít a magyarság és az emberiség. Talán úgy tűnik, hogy már nincs is szükség pásztormunkára, már nem fontos, a high-tech századában élünk. De csak addig, ameddig van áram. Hogyha a mai világrend összeomolna, ezeknek a fér­fiaknak a tudása és szakértelme megfizethetetlen lenne. Mert élni kell, és az élethez étel kell, ahhoz meg állatok.

 

Tehát sosem volt egyszerre ennyire korszerűtlen és ennyire korszerű ez a hagyományos világ. Arról nem is beszélve, hogy – amint ők maguk is mondják a filmben – ha kihalnak, akkor velük együtt kihal a magyarság történetének egy része. A mesterségbeli fogások, a szemléletük, a szavak.

Gyönyörű, de egyszerű felvételek, karakteres interjúalanyok, különleges világ. A Hajszra és cselőre életszerű, és ez a legnagyobb erénye.

 

A Bodnár V. Róbert által rendezett Hajszra és cselőre országszerte látható a mozikban.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.