A Csontváry-életmű ismert alkotásai közül alig több mint húsz festmény található meg magángyűjteményben, a többit múzeumok, közgyűjtemények őrzik. Ezért a Csontváry-festmények valódi ritkaságnak számítanak a műkereskedelemben. A festőművész eddigi legdrágábban értékesített festménye a Traui tájkép naplemente idején volt, amely 240 millió forintért kelt el 2012-ben.

„A Hídon átvonuló társaság című festményt 2006-ban 180 millió forintért vásárolta meg egy magángyűjtő. Megtisztelő, hogy tizenöt évvel később ismét mi értékesíthettük a festményt, amely nyári kiállításaink fő műve lett. Az alkotást ismét magángyűjtő vásárolta meg. A felek kölcsönös megállapodása alapján az eladási árat nem hozhatjuk nyilvánosságra, de magánkereskedelemben Magyarországon a valaha volt legmagasabb árú festményeladásról beszélhetünk” – emelte ki a lapunkhoz eljuttatott közleményben Törő István, a Virág Judit Galéria ügyvezetője.
A Hídon átvonuló társaság Csontváry Kosztka Tivadar egyik legtöbbet reprodukált alkotása. A 60×72 centiméteres képet a művészettörténészek Csontváry nagy kompozícióinak előzményeként tekintik.
Szimbolikáját régóta kutatják, azonban eddig még senkinek sem sikerült igazán feltárni. Az 1901 körül készült dinamikus kompozíciójú festményt mesebeli álmodozó figurák, vadászok, lovasok, köztük egy amazon, bohócok, gyermekét karjában tartó anya, tétova férfiak népesítik be.
A Hídon átvonuló társaság is azok közé az alkotások közé tartozott, amelyeket a művész a bérelt patikájában őrzött. A közönség először a festő halála után tizenegy évvel, 1930-ban az Ernst Múzeum Csontváry-kiállításán láthatta.