Mi lenne a megoldás? Ezúttal sincs új a nap alatt. Őseink, csupán azáltal, hogy a természettel összhangban éltek, olyan tudásra tettek szert, amely által nemhogy rontották, de egyenesen gazdagították a teremtést. Gondoljunk csak a fokgazdálkodásra, melynek köszönhetően, – hogy csak egy példát említsünk – több hal fejlődött a vizekben, miután lehalászták azokat. Ezt a korabeli források is alátámasztják. Anonymus megemlíti a Gesta Hungarorum lapjain, hogy a Duna és a Tisza, de az ország minden forrása pompás halakban bővelkedik. Mátyás király krónikásának, Galeotto Marzianonak tulajdonítják azt a mondást, mely szerint a Tiszának kétharmada víz, egyharmada pedig hal. Bertrandon de la Broquiere francia utazó 1433-ban az írja, egyetlen folyóban sem látott még annyi halat, mint a Tiszában.
Ezzel szemben ma sivatagosítunk, a megoldást kínálók hangját pedig kíméletlenül elnyomják. A kérdés, hogy aki mégis meghallja, megérti-e a jelentőségét vagy igaznak bizonyul, amit Szijártó Csilla, Országh József vízönellátó rendszerének szakértője mond, miszerint a világnak nincs képessége elfogadni a megoldásokat? Molnár Géza – ahogy a többiek is – igyekezett átadni a tudását. Megpróbált létrehozni egy önfenntartó helyi kisvízkört kialakító és fenntartó rendszert – ahogy mondta, amolyan szkíta-módra – először Pécs mellett, majd a Homokhátságon, végül a Zemplén dombjai között; ez azonban bármiféle segítség híján nem sikerült. Az elméleti tudása mégsem veszett el teljesen, hátrahagyta könyveiben, melyek közül a legfontosabbakat említem: a Bodrogköz – öt folyó ajándéka; a Tiszánál; Az ártéri tájgazdálkodás, amely elérhető online és a Petry Csaba álnéven írt Fehér Ló című történelmi regény, amelyben más módon, de szintén felsejlik az aranykori szkíta tudás.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!