A Sólyomasszony című filmben Franciaországban járunk, a XIII. század első felében. Egy fiatal tolvaj, az Egér becenévre hallgató Gaston olyasmit visz véghez, ami előtte senkinek sem sikerült: kereket old Aquila várbörtönéből. Menekülés közben összeakad egy Etienne Navarre nevű lovaggal, aki éppen Aquilába tart, és arra kéri a fiatalembert, mutassa meg neki a városba vezető utat – elvégre ahol ki lehetett surranni, ott be is lehet jutni.
Az erszények eltulajdonítója a férfi szolgálatába áll, és kisvártatva különös változásokra lesz figyelmes: nappal a lovag karján rendszerint egy sólyom ül, éjjelente viszont sehol sem látja a madarat, feltűnik viszont egy gyönyörű – ám annál rejtélyesebb – fiatal lány. A férfinak ugyanakkor nyoma vész, csupán egy fekete farkas vonyítása hallatszik a közelből.
Aztán egy Imperius nevű, borissza szerzetes – mintha Shakespeare Rómeó és Júliájában bemutatott Lőrinc barát közeli rokona volna – felidézi neki egy különös átok megfoganásának történetét, és azt is elmondja, hogyan lehet megtörni. Navarre legfőbb célja azonban, hogy Aquilába érve végezzen a püspökkel, más nem érdekli.
A tolvajon múlik hát, hagyja-e vesztébe rohanni a férfit, vagy ad egy esélyt az Imperius által vázoltaknak….
A cselekményről vétek volna többet elárulni – és mert nyilván akad olyan olvasónk, aki ennyi idő elteltével sem látta a filmet, nem is igen tehetnénk anélkül, hogy fel ne fednénk a lényegi részek egyikét vagy másikát. Beszéljünk hát az alkotógárdáról!
A forgatókönyv – a korabeli plakátok szerint egy középkori legendát mesél el, ám a forrásmű mindmáig nem került elő – Edward Khmara történetén alapul. Nevét a sci-fi rajongók a szintén 1985-ös Kedves ellenségem stáblistájáról ismerhetik.
Egeret – eredetileg kiszemelt kollégái, Dustin Hoffman, esetleg Sean Penn helyett – a huszonhárom éves, kölyökképű Matthew Broderick játssza. A figura – az elsőre kissé ügyetlennek tűnő, ám segítőkész, csupa szív fiatalember, aki a Jóistennel beszélget, és önnön boldogságát másoké mögé helyezi – szerepeltetése teszi lehetővé, hogy a néző kapcsolódhasson a központi alakok kettőséhez. (Még úgy is, hogy olykor ellopja tőlük a show-t.)
Az akkoriban a hollywoodi pályafutásának elején járó holland színész, Rutger Hauer eredetileg a testőrség gonosz vezetőjét alakította volna. A rendező Sean Connerynek vagy Kurt Russellnek szánta a lovag szerepét, ám kiderült, hogy egyikük sem csatlakozik a stábhoz. Így Hauer kapta meg Navarre karakterét, és tehetségét – no meg Donner éleslátását – dicséri, hogy nem vallott vele kudarcot: megformálásában a lovag egyszerre sebezhető és erős, bizonytalan és eltökélt, cselekvőképes és melankolikus.