Egy újabb regényadaptáció – sóhajtottam, amikor jegyet kaptam A Mester és Margaritára. Félek a színpadra vitelektől, megfilmesítésektől, mert hogyha a szerző színpadra, filmre szánta volna a művét, akkor drámát vagy forgatókönyvet ír, és nem ezer rétegű nagyregényt. Ilyenformán az itt a kérdés, hogy a színpadra, filmre adaptált változat meg tudja-e ragadni az eredeti könyv esszenciáját, fel tudja-e vázolni azokat a komplex kérdéseket, melyeket a mű felvet – ha csak Bulgakovnál maradunk, akkor egyszerre kell érzékeltetnie, hogy ez egy gyilkos társadalmi szatíra, egy merész, nem babra menő XX. századi hitvita és egyéni megváltástörténetek sokasága… És még sorolhatnám.
Mert ha nem tudja és nem is akarja, akkor csak visszaél a szerző nevével, a profit kedvéért (üdv, Vígszínház, Madách!). Reménykeltőnek tartottam, hogy a szkopjei születésű Alekszandar Popovszki, tehát egy vérbeli szláv rendezi a darabot, hisz ő talán a műnek olyan mélyrétegeibe fúrhat le, melyet mi, magyarok nem is érzékelünk. De hát Bulgakovot ismerjük, szeretjük, érezzük, nem hiába neveztek el róla egy kocsmát Kolozsvárott. Szóval talán értjük is, hisz a világfolyamatokat nézve, lelki értelemben hasonló korban kezdünk élni, mint az 1920-as, 30-as évek Szovjetuniójában.
Szóval, lássuk a medvét! Az előadás két felvonásból áll, és muszáj kettéválasztani a kettőt, nemsokára kiderül, hogy miért. Ha azt kérdeznék, hogy ajánlanám-e az előadást, akkor azt mondanám, hogy nézzék meg bátran, mert az év egyik legizgalmasabb darabja, rendezése lett, melynek ereje a káprázatos vizuális arzenáljában rejlik. Korántsem bombasztikus, hanem mesterien megkomponált színpadképeket látunk, melyek „minimalista” formai megoldásaik ellenére beleégnek a retinánkba: a fentről leereszkedő, hatalmas hófehér vásznak, a szanatóriumi díszlet, a fekete térben lebegő holdszimbólum, melyet a szereplők olykor kézről kézre adnak, Woland ördögi társaságának előadása, mind-mind emlékezetesek – ráadásul ez utóbbin ropják Boney M.-re és egyéb nevetségesen retró számokra, úgy, hogy mégsem érezzük idegennek.