A Szentendrei-sziget északi csúcsán megbújó Kisoroszi egyik legnagyobb prózaírónk, Mészöly Miklós és felesége, Polcz Alaine életében az alkotáshoz elengedhetetlen nyugalmat, a kikapcsolódást, az író barátokkal való találkozás helyszínét jelentette a hetvenes évek elejétől egészen halálukig. B. Tóth Klára, a helyi református lelkész lánya tizennégy évesen ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot különösen Polcz Alaine-nel, de rajta keresztül Mészöly Miklóssal is.
– Hozzánk először Alaine toppant be. Láttuk, hogy a kerti téglajárdán közeleg egy feltűnően csinos, fiatal és elegáns nő sötétkék irhabundában, hosszú fehér sállal a nyakán. Hideg ősz végi idő volt, 1969-et írtunk. Ahogy belépett és felragyogott felejthetetlen mosolya, mindketten tudtuk, hogy életre szóló barátság lesz köztünk. Azon a jellegzetes erdélyi éneklő, népmesemondó hangon szólalt meg, amivel oly színesen, érdekfeszítően tudta előadni történeteit. Azért jött, hogy megkérdezze, hol bérel szobát Nádas Péter. Férjét, Miklóst valamivel később hozta el. Gyönyörű emberpár volt, hihetetlen harmónia volt köztük.
– Mennyire volt mély a barátságuk?
– Éppen egy nemzedékkel voltam fiatalabb náluk, ennek megfelelően pótanyaként tekintettem rá. Rám végtelenül nagy hatással voltak mindketten. Miklós megengedte, hogy tegezzem, de Alaine-t mindvégig néniztem, pedig bensőséges dolgokba is beavatott. Támogatta művészi ambícióimat és egy alkalommal beállított egy valódi emberi koponyával. Azt mondta, hogy már annyi mindenkije meghalt, nem akarja többé nézni, nekem meg jó lesz tanulmányt rajzolni. Ma is megvan, de lassan én is elmondhatom ugyanezt. Alaine egyébként nem csak rám volt nagy hatással. Egyszer említette, hogy Nemes Nagy Ágnes neki írta A téli angyal című versét, illetve hogy Weöres Sándor A galagonya című fiatalkori szerelmes versének is ő volt az ihletője. Ezt sok évvel később barátilag maga Weöres Sándor árulta el neki.
– Rendszeresen találkoztak?
– Eleinte Mészölyék szobát béreltek Kisorosziban, majd néhány év múlva megvették a szőlőben a telket és megépítették a faházat Nádas Péteréké mellett. Ha kijöttek a szigetre, mindig beugrottak hozzánk a parókiára, órákat beszélgettünk, gyakran ebédeltek nálunk, és viszont. Aliane remek ételeket tudott főzni a legkülönfélébb növényekből. Pitypangból, tyúkhúrból készített salátát, megtanította főzni a turbolyalevest. Volt úgy, hogy nálunk szilvesztereztek Nádasékkal, Svábyékkal, együtt ment a társasjáték hajnalig. Akkoriban mindnyájan utálták a Kádár-rendszert, szegről-végről mindenki ellenzéki volt, és nem volt úgy átpolitizálva az élet, mint most. Lelkész édesapámmal Miklós sokat beszélgetett a Saulus című regényéről, amelyben szokatlan megközelítésben írt Pál apostolról, ők pedig körbetárgyalták a biblikus vonatkozásokat. Persze, én kamaszként csak füleltem. Számomra Mészölyék nem is íróként, hanem elsősorban emberi mivoltukban élnek. Ez még regényeik olvasása közben is így van. Például a Pontos történetek, útközben című regényében Mészöly Miklós Alaine élményeit írta meg. Amikor olvastam, különös módon a belső hang Alaine-é volt, mert annyit mesélte ezeket. Zavart, hogy Miklós kicentrifugálta belőle Aliane élettel teli jelzőit, színes gazdagon áradó előadásmódját, mert ő nagy összefüggésekben gondolkozott, tömören fogalmazott, szinte jelzők nélkül.
– A megnyitón említette, hogy beleszőtték az ön gyerekeit a regényeikbe…
– Nekik orvosi okból nem lehetett gyerekük, ami végtelen fájdalom volt mindkettőjüknek. Miklóst ugyanakkor nagyon érdekelte a gyerekek gondolkodásmódja, figyelemmel hallgatta a fiatalok okfejtéseit. Később, amikor már megvoltak a gyerekeim, évekig szállítottam nekik az általam feljegyzett aranyköpéseiket, sztorijaikat, amelyeket mindketten felhasználtak. Derűs dolog felfedezni a saját gyerekeimmel történt életeseményeket valamely regénybeli szereplő történetében.
– A méltatóktól ismét elhangzott az a nagy igazság: Mészöly Miklós életműve jó példa arra, hogy miként lehet egy diktatúra szorításában megőrizni a személyes függetlenséget és az alkotói szuverenitást. A diktatúra szorítását ön is érzékelte Mészölyék társaságában?
– Miklóst folyamatosan megfigyelték, még Bódy Gábort, a fiatal tehetséges filmrendezőt is ráállították. Miklós mesélte, hogy a kisoroszi kertjükben szokás szerint együtt volt az írótársaság, iszogattak. Olyan emberek, akik ma már talán szóba se állnak egymással, annyira eltávolodtak a politikai nézeteik miatt. Egy barátja hátra ment a kertbe a kisdolgát végezni, mire felszisszent a bokor, „ez a marha lepisilte a mikrofont!” Merthogy ott rejtőztek a titkosrendőrök.
Borítókép: Kerti parti Mészölyékkel. Fotó: B. Tóth Kára családi archívuma.
