A megtört ember szárnyalása

Aki annak idején látta a dán A bűnös (Den skyldige) című filmet, jó eséllyel máig emlékszik rá: a 2018-as alkotás nem óriási költségvetésének, sokkal inkább jó ötleten alapuló, remekül felépített forgatókönyvének, az operatőr munkájának és a főszerepet alakító Jacob Cedergren színészi teljesítményének köszönhetően hat.

Mindeközben a kamera egyszer sem lép ki Holm szolgálati helyéről, tehát mindössze két irodában mozog, ami klausztrofóbiás hangulatot kölcsönöz az alkotásnak. És mivel a néző csak annyit tudhat meg a külvilágban zajló történésekből, amennyit Asger is, nehéz elszakadni a nézőpontjától. 

De vajon miért izzad annyira a volt utcai zsaru? És hogyhogy nem ismeri a mondást, miszerint a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve?

A dán A bűnös tehát krimiszállal kiegészített, erős atmoszférájú kamaradráma lett, a kritikusok mellett a filmcsemegéket szívesen fogyasztó közönség egyik kedvence – az Imdb.com szerint összesen harmincnyolc díjat nyert, és további negyvenháromra jelölték. Egyesek már e számok láttán úgy vélekedtek, hogy Hollywood előbb-utóbb elkészíti belőle a maga verzióját, és valóban így történt: az amerikai változat október elejétől megtekinthető a Netflixen.

Rendezője Antoine Fuqua, az ő nevéhez fűződik a Kiképzés című krimi-thriller, amelyben Denzel Washington olyan erőteljes alakítást nyújtott, hogy elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. A direktor azóta főleg az akciózsánerben alkotott, de ha már egy remake kapcsán esik szó róla, jegyezzük meg: ő készítette A hét mesterlövész című western 2016-os, kissé jellegtelenre sikeredett újráját is. 

Az amerikai A bűnös forgatókönyvét Nic Pizzolatto jegyzi, aki A törvény nevében (True Detective) tévésorozat megalkotásával szerzett nevet; a főszerepet pedig Jake Gyllenhaal alakítja, akiről a pályafutásának elején forgatott, és azóta kultfilmmé vált Donnie Darko óta nyilvánvaló, hogy nagyszerű alakításokra képes, és a karakterábrázolás az egyik erőssége.

Az immár Los Angeles-i segélyhívó központban játszódó, újragondolt változat három főbb ponton tér el a skandináv eredetitől. Öt perccel hosszabb, mint az; nem csupán két helyet mutat be, ahol a rendőr megfordul; továbbá egy katasztrófahelyzet előterébe illeszti be a cselekményt. 

A Joe Baylor nevű központi karakter jóval emberszerűbb – így esendőbb, szerethetőbb – lett, mint dán megfelelője: asztmával küzd, és elkeseredett harcot folytat, hogy ne veszítse el a kapcsolatot a kislányával. Azáltal, hogy a kamera a munkaállomásai mellett a mosdóba is elkíséri, némiképp csökken az eredetit uraló klausztrofóbiás hangulat; a Dél-Kalifornia-szerte pusztító erdőtűz beemelése ugyanakkor jó alkalmat biztosít a készítőknek arra, hogy bemutassák, mennyire leterheltek ilyenkor a rendfenntartó erők, és mennyire esetleges, melyik hívást fogadó fél mennyi időt, energiát, fáradságot fordít a hozzá fordulókra és azok problémáira.

Minden egyéb úgyszólván változatlan, Fuqua és Pizzolatto tartják magukat az eredetihez. A kamera Baylor valamennyi rezdülését bemutatja, így végigkövethetjük karakterének változását a motiválatlan irodatölteléktől a szebb holnapban reménykedő zsarun át a valóban segíteni akaró rendőrig – és tovább is. A szerep valódi jutalomjáték Gyllenhaal számára, aki ezúttal sem okoz csalódást – a sírós jelenetekben talán kevésbé meggyőző, mint a többiben, de így is könnyedén elviszi a vállán A bűnöst. 

A film leglényegesebb mondata alighanem az, amit a felettese mond Baylornek a hetvenhetedik percben: „Broken people save broken people.” A szó szerint fordított szöveg túl hosszú lett volna ahhoz, hogy a magyar verzióban a színész szájára illesszék, ezért e közlés elsikkadt a hazai szinkronban, holott annyit tesz:

A megtört emberek megmentik a megtört embereket.

De csakugyan így van? Baylor valóban megmentette azokat, akiknek sorsába bekapcsolódott? Vagy önmagát? (Esetleg: önmagát sem?) Miféle következményekkel járhat egy súlyos hiba, és miféle mélységeket kell megjárni az elkövetőnek ahhoz, hogy képes legyen szembenézni vele? És sikerülhet-e úgy, ha elsősorban magára gondol, vagy az is kell hozzá, hogy kilépjen a saját köreiből, és végre érdemben törődjön másokkal? 

A bűnös régi és új verziója egyaránt e – nem feltétlenül kellemes – kérdésekkel szembesíti a közönségét. Aki a dán alkotást látta először, azt tarthatja a 2021-es változat legfőbb gyengeségének, hogy utánlövés, tehát nem túl sok eredeti elem akad benne. Aki viszont úgy nézi meg a Netflix filmjét, hogy nem látta előtte Gustav Möller 2018-as alkotását, annak alighanem jobban fog tetszeni, mint a dán verzió. 

A bűnös/The Guilty. Szinkronizált amerikai dráma/thriller. Rendezte: Antoine Fuqua. Játékidő: 90 perc. Az internetes bemutató dátuma: 2021. október 1. Elérhető a Netflix kínálatában.

Borítókép: Jake Gyllenhaal A bűnös főszerepében. Fotó: Netflix