Nem tudom, hogy kinek támadt az ötlete, hogy Stanisław Lem születésének századik évfordulójának évében, a Móra Klassz-sorozatban újra kiadják Murányi Beatrix klasszikussá és kultikussá vált fordításában a Kiberiádát – de az Isten áldja meg érte. Az Európa Könyvkiadó gondozásában a hetvenes, majd a nyolcvanas években megjelent, antikváriumokban is csak nehezen fellelhető kötet újbóli kiadása óriási hiányt pótol azok körében, akik rajonganak a filozofikus science fictionért, a mesékért, a kedves és tréfás, mégis sokkolóan pontos és megdöbbentő világmindenség-magyarázatokért, illetve akik szinte betű szerint ismerik az elképesztően jólsikerült magyar fordítás szenzációs nyelvi fordulatait.
A kötet – hasonlóan Lem többi munkájához, de némileg különbözve is azoktól – a legnagyobb kérdésekkel foglalkozik… csak éppen meséknek álcázott, rendkívül szórakoztató filozófiai eszmefuttatások keretében. Így aztán tökéletesen megvalósítja a kettős beszédet: míg a primér síkon akár gyerekek számára is élvezhető robotmeséket kap az olvasó, a mögöttes, transzcendens vonalon már a legegyszerűbb kérdésfelvetések is a létezés értelmével, a világegyetem nagyságával és természetével, az alkotás, a teremtés (akár konkrétan a világok, civilizációk teremtésének a) kérdéseivel foglalkoznak.
És mindeközben árad a nyelvi és tudományos humor (igen bizony!), a nyelvi és tudományos lelemény: Stanisław Lem egyetlen bekezdésbe annyi ötletpatront süt el, amennyiből ínségesebb időkben sci-fi-életműveket építenek kevésbé ötletes szerzők.
Ilyen könyvet még talán tudnánk mondani a sci-fi irodalomból – egyet, kettőt, de legyen akár öt. Ám azt a nyelvi leleményt, amivel ezt az egészet a csodálatos Murányi Beatrix magyarra ültette, azt egyetlen másik könyvben sem figyelhetjük meg: ez a kötet a műfordításirodalom egyik csúcsa. Ennek bizonyítására legszívesebben az egész könyvet idézném, de érjék be a következővel, kérem: egyik történet szerint a két versengő tudós robot, Trurl és Klapanciusz Trurl nevű tagja elkészíti az Elektrubadúr nevű poétagépet. Klapanciusz ettől irigy és ideges lesz, és rettenetes tesztfeladatot eszel ki a gép számára. Íme: „Írjon kiberotikus verset! Legfeljebb öt sor legyen, de szóljon szerelemről, árulásról és halálról, a négerkérdésről és a nimfomániáról; legyen benne a bonyolult női lélek extrém konfliktushelyzetben bekövetkező meghasonlásának ábrázolása, a középkori feudális viszonyok és erkölcsök maró bírálata, rímeljen, és minden szó k betűvel kezdődjön! – És a végtelen automaták általános elmélete ne legyen benne? – horkant fel a vérig sértett Trurl. – Ilyen hülye feltételeket nem lehet szab… De elakadt a szava, mert az egész csarnokot betöltő, bársonyos bariton máris megszólalt: Kóbor kaffer kószál királylány kertjében. / Királylány kacéran kacsint kéjvágyó kedvében: / Kapj karodba, kaffer! Király kinéz, kiált: / Katonák! Kürtszó, kivégzés. / Királylány kacag kuszán. / Kegyetlen kor! Kicsapongó, koronás kurtizán!”
Hát… erről beszélek: ez maga a tökéletesség.
Én pedig külön örvendezek, amiért a Móra újra kiadta a kötetet, mert így a ronggyá olvasott korábbi példányom végre megpihenhet, és mikor ezt is elnyűvöm, újra beszerezhetem, és immár minden a helyére kerül, hiszen a gyermekeim is elkezdték olvasni és szeretni az egyik valaha született legtökéletesebb könyvet.
Stanisław Lem: Kiberiáda. Fordította Murányi Beatrix. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2021.
Borítókép: Stanisław Lem 1966-ban. Fotó forrása: Wikipédia
