Kevés az olyan múzeumpedagógiai kaland, amely az óvodásoktól az iskolásokon át több korosztálynak is sikerélménnyel kecsegtet. A Rejtelmes rengeteg – Erdőmentő küldetés című interaktív tárlat, amely a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban van, ilyen. Két iskolás, egy óvodás lányommal indultam neki a kalandnak. Kaptunk három füzetet és három papírt, amelyeken tizenhat matrica volt. Már ez önmagában tetszett a gyerekeknek, hogy matricákat lehet majd ragasztgatni a Rejtelmes rengeteg című, szép kivitelezésű füzetbe. A kaland tizenhat állomásból állt. Minden állomáson a jó válasz helyére a megfelelő matricát kellett ragasztani. Aki nem tudta a választ, vagy még csak óvodás, annak se kellett elkeserednie, mert minden állomáson volt egy alternatív állomás is, csak a csíkos hátú vadmalac lábnyomait kellett követni. Ott pedig nem a választ kell kitalálni, hanem csak meg kell keresni a képen a megfelelő gyógyfőzetes üvegcsét. A kép viszont választ ad a feltett kérdésre is, így gyakorlatilag nagyon könnyen megtanulja a gyerek az adott témát.
Mindez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy felolvastam az állomáson a három kislányomnak az adott állomáshoz tartozó meserészletet, majd a kérdést. Ezek után az történt, hogy szinte egymással is versenyezve ragasztották be a matricákat a helyes megoldáshoz. Az óvodás korú, aki mindig a könnyített alternatív állomáson szerezte be az információt a megoldáshoz, lett a végén a leggyorsabb. Sok fontos dolgot tanulhatnak meg a gyerekek ezen a kiállításon. Például azt, milyen a tölgyfalevél, mi az a hombár, hogyan néz ki a rókalábnyom vagy a hollótojás. Milyen érdekes, hogy a tojásos feladat annyira felkeltette a lányaim figyelmét, hogy azonnal oda is mentek ahhoz a vitrinhez, amelyben temérdek madártojást állítottak ki. Rá is jöttek azonnal arra, hogy mindegyik másként néz ki, valószínűleg így tudja megállapítani a madáranyuka, ha idegen tojás kerülne a fészkébe. Egyébként ez a vitrin már nem a gyerekkiállítás része volt, tehát bejött a múzeumpedagógusok számítása, a gyerekek nemcsak a nekik szánt kalandban vettek részt.
A már nem a Rejtelmes rengeteghez tartozó kiállításból azt is megfigyelték a lányaim, hogy milyen állatok élnek a magyar erdőkben, és amikor a vadászat kérdésköréhez értünk, meg is tudtuk beszélni, hogy a vadász nem ok nélkül vadászik (az egyik lányom hozzátette, hogy egyébként a Hófehérkét se tudta lelőni). De akkor miért? Tették fel a kérdést, mire elképzeltünk egy erdőt, amely mondjuk csak háromszáz vaddisznót tud eltartani. Ám a vaddisznók elszaporodnak, ötszázan lesznek, így nem lesz elegendő táplálék nekik, ilyenkor a kétszázon felüli háromszáz élete is veszélybe kerül. Mit csinál ez esetben a vadász? No, ezt már a gyerekek is meg tudták válaszolni: arra figyel (példánknál maradva), hány vaddisznót tud eltartani az erdő.
Aztán a legkisebb lányom talált egy titokzatos kicsi ajtót is a múzeumba, de hamar kiderült, hogy mögötte nem a nyúl ürege van, hanem (valószínűleg) elektromos kábelek. Mindenesetre még azt is megtanulták a gyerekek, hogy a darazsak papírt képesek előállítani. Ezen aztán sokat gondolkodtunk is, hogy milyen érdekes, még a fészküket is papírból készítik, bár azt nem igazán értettük, mi történik, ha eső éri. Megtanultuk, melyik gomba mérgező, és a hangszóróra tapadva hallgattuk a bagolyhuhogást. Törtük a fejünket azon, vajon melyik testrészükkel ízlelnek a pillangók, és milyen színű a farkaskölykök szeme születéskor. Az utolsó állomás pedig éppen kellően furfangos volt, de akinek jó megfigyelőképessége (vagy kellő türelme) van, az meg tudja fejteni kortól függetlenül a rejtélyt. Így mindhárom lányom ajándékkal a kezében és élmények sorával térhetett haza. Az egyik még azt is mondta, hogy lesz majd mit mesélni az iskolában.
További információkat ITT találhatnak.
A borítókép Katona Vanda fotója.
