Monostori Imre 1945. június 1-jén született Tamásiban. A szekszárdi Garay János Gimnázium után a szegedi József Attila Tudományegyetemen végzett magyar és történelem szakos tanárként. Később irodalomtudományból szerzett doktori címet és kanditátusi tudományos fokozatot. A tatabányai Új Forrás című folyóirat szerkesztője, majd főszerkesztője volt, emellett a József Attila Megyei Könyvtár igazgatója.
Kritikusi és irodalomtörténészi tudományos tevékenységét az 1970-es években kezdte, s az elmúlt csaknem ötven évben mintegy háromszáz szakcikke (tanulmányok, esszék, kritikák) mellett másfél tucat könyve jelent meg, a legutóbbi – Németh László munkásságának fogadtatástörténetéről – tavaly. Németh László életműve mellett a népi mozgalom irodalma és Szekfű Gyula történész világának eszme- és szellemtörténeti elemzése volt a fő kutatási területe. Tudósi, szerkesztői, tudományszervezői és irodalmi értékőrző (hiszen évekig a Németh László Társaság elnöke volt) törekvéseit több díjjal is elismerték, s többek között megkapta a Komárom-Esztergom Megyéért életműdíjat (1996), a József Attila-díjat (2001), a Szinnyei József-díjat (2009) és a Komárom-Esztergom Megyei Príma-díjat (2019).
Monostori Imre szerkesztőként és Németh László-kutatóként megbecsült és megkerülhetetlen alakja a modern magyar irodalom kutatástörténetének. Számos általam szervezett konferencián tartott előadást, több kötetben dolgozhattunk együtt. Egyéni, s könnyed, közérthető és humoros, ugyanakkor szakmailag rendkívül pontos és megalapozott előadásmódja, markáns egyénisége hiányozni fog – sok más hely mellett – a Németh László életművét vizsgáló tudományos tanácskozásokról. Legutóbb nyáron váltottunk levelet. Egy szerkesztésemben készülő, az idén százhúsz éve született Németh Lászlóról szóló kötet miatt kértem tőle tanulmányt. Határidős munkáira hivatkozva utasította vissza a fölkérést. Válaszomban írtam, hogy „megértem és remélem, lesz még alkalmunk együtt dolgozni”. Erre immár csak műveinek olvasásával és idézésével lesz lehetőség. Távozása nemcsak a Németh László-kutatásnak, de egész kortárs irodalmi közéletünknek nagy veszteség.
