Lehár Ferenc pályájának egyik legmeghatározóbb darabja, életművének szintézise A mosoly országa. Az operai igényességgel megkomponált mű (A sárga kabát című operett átdolgozása) 1929 óta hódítja meg a világ színpadait, s jól érzékelhetően a Budapesti Operettszínház közönségét is magával ragadta.
A mosoly országáról azt szokták mondani, hogy ott kezdődik, ahol a többi operett véget ér.
Mégpedig azért, mert két különböző világból érkezett férfi és nő egymásra találásáról, majd szétválásáról, be nem teljesült szerelméről szól. Liza grófnő és Szu-Csong herceg a világ két pólusát képviselik: Liza a bécsi társaság előkelő hölgyét, míg Szu-Csong a szintén előkelő, ám a társadalmi tradíciókhoz és konvenciókhoz végsőkig ragaszkodó hercegét. Így bár szerelmük ideig-óráig működik, viszont egy ponton túl ráébrednek, hogy hosszú távon mégsem lehetnek egymás mellett boldogok.
A brit Stephen Medcalf érzékeny, letisztult, de nem hibátlan rendezésében a művészek játéka ejtett igazán rabul bennünket. Hiszen nem csak a két főszereplő, a Liza grófnőt alakító Fischl Mónika és a Szu-Csong herceget megformáló Vadász Zsolt lenyűgöző szólói és duettjei vésődtek bele mélyen az elménkbe, hanem a főbb szereplőké, illetve a tánckaré is. Hatfaludy Ferenc gróf szerepében Laki Péter és Mit, a herceg testvérét alakító Bojtos Luca remekelt, csakúgy, mint a Főeunuchot játszó Földes Tamás. Ők hárman bohémságukkal oldották a darab komolyságát. Így a szomorú történet ellenére bőven akadtak olyan pillanatok, amelyek mosolyt csaltak az arcunkra. Mindemellett hatalmas dicséret illeti a táncosokat, s azt az elképesztően látványos, több mint nyolcperces önálló koreográfiát, a kínai szvitet, amely a tánc nyelvén meséli el a történetet a kínai részben, Bajári Levente koreográfiájában.
Két dolgot mégis hiányoltunk az előadásból: az egyik, hogy a bécsi és a kínai felvonás valahogy nem került egymással egyensúlyba. Másként fogalmazva: a kínai (jang) miliőt és kultúrát jóval részletesebben ábrázolta a rendező, mint a bécsit (jin). És épp ebből adódik a másik hiányérzetünk, hogy ez sajnos a díszletekben is megmutatkozott. A bécsi előkelő társaságot szinte egyetlen fényűző bútordarab sem vette körül. Helyettük Berzsenyi Krisztina részletgazdag, csodálatos jelmezei csempésztek a térbe pompát és eleganciát. Úgy tűnt, hogy Túri Erzsébet díszlettervező minimálelemekkel, többnyire a színekkel, fényekkel játszott: Bécsben a kék, Kínában a piros és arany szín dominált. Mindaz, amit az bécsi felvonásban nem kaptunk meg, az a Kínában játszódó felvonásban sokszorosan jelen volt. Ráadásul a karakterekről is itt tudtunk meg többet. Az előadás összességében jól felépített, kellő dinamika, humor és drámaiság jellemezte végig. Kár, hogy az előbb már kifejtett arányok eltolódtak.
A legközelebb januárban megtekinthető darab kulcsmondata kétségkívül Szu-Csong herceg utolsó, drámai dalának következő sora: „Mosolygó nézés és jól nevelt arc, mögötte fájhat akármilyen harc...”
A lebilincselő, fülbemászó dallamok mellett tehát érdemes figyelni a tartalmas szövegekre is, mert a darab üzenete ezekből olvasható ki.
Borítókép: Vadász Zsolt Szu-Csong herceg szerepében. Fotó: Art and Lens Photography
