Az amadinda egy ugandai hangszer, természetesen ütőhangszer, amelynél a különböző hangmagasságokat más és más méretű fadarabok adják. A zenekaralapító Rácz Zoltán 1982-ben Darmstadtba látogatott egy újzenei programra, ahol egy mesterkurzuson is részt vett. Ott hallott olyan ütőegyütteseket, amelyek azt a fajta muzsikát produkáltál, ami szíve szerinti volt. Ezekben a zenekarokban a dobok játszották a főszerepet, nem úgy, mint a hagyományos nagyzenekaroknál, ahol a timpanikra, cinekre meglehetősen alárendelt feladat hárul.
Noha nincsenek véletlenek, mégis annak tűnhet, hogy Rácz Zoltán két zeneakadémiai évfolyamtársa hasonló kurzuson vett részt Bayreuthban. Még abban az esztendőben elkezdték a próbákat, a közös munkát, majd 1984-ben hivatalosan megalapították az Amadinda Ütőegyüttest. Hosszú, ráadásul nemzetközileg elismert pályájuk, sikerük titka, hogy minden műfajban alkottak, a különféle népek zenéitől a világzenén át a kortárs komolyzenén keresztül a rockig. Természetesen számos művet át kellett írniuk, ugyanakkor számos szerző nekik dedikálta a kompozícióit. Köztük Steve Reich, John Cage, Ligeti György, Eötvös Péter, Keller András, Kurtág György, Márta István, Petrovics Emil, Vidovszky László és Presser Gábor.
Presserrel és az LGT-vel szoros és rendszeres munkakapcsolatot ápoltak. 1992-ben közös lemezt adtak ki, s attól fogva szilveszteréjszakai hangversenyeket tartottak Presser Gáborral. A Locomotiv GT mellett megannyi projektben működtek közre, ezeket harminc lemez őrzi. Népzenei, főleg afrikai gyűjtőútjaikon megtanultak a legkülönfélébb hátterű muzsikusokkal együttműködni.
A búcsúkoncerten, amelyen négy Steve Reich-művet adnak elő, az Amadinda (Bojtos Károly, Holló Aurél, Rácz Zoltán, Váczi Zoltán) mellett a Zeneakadémia színpadára lép a TamBorEn trió, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ütőhangszeres hallgatói, valamint a Bartók konzervatórium növendékei.
Borítókép: Amadinda a Müpában 2012-ben (Fotó: Kallos Bea)
