Nemzetközileg ismert és elismert fizikus, csillagász – a világ száz legfontosabb természettudósa között tartják számon, ugyanakkor költő és zenész is, a Vágtázó Halottkémek és a Vágtázó Csodaszarvas frontembere; az általa képviselt zenei világ szintén összefüggésben áll az ősi kozmológiával. Őstörténeti kutatásaival méltó folytatója édesapja, Grandpierre K. Endre munkásságának, akinek többek között azt is köszönhetjük, hogy a Tarih-i Üngürüsz, a magyarok ősgesztája nem porosodik még ma is az MTA pincéjében eldugva. Az eredeti, hamisítatlan kéziratot már Grandpierre Atilla adta közre 2017-ben édesapja a témában megjelent összes írásával és saját tanulmányaival együtt.
Legújabb, A Selyemút őstörténete és a magyarság szerepe Eurázsiában című könyvében tizenkét tudományág legújabb eredményeinek bevonásával egy átfogó, posztmodern tudomány segítségével derít fényt az ősi szkíta-hun-magyar műveltségre, világlátásra és arra az ősnyelvre, amelyet, vagy amelyhez nagyon hasonlót egyetlen nép beszél a mai napig. Rámutat továbbá, hogy jelképeink, motívumaink őrzik azt a három kozmikus alapelven nyugvó, mindent átfogó tudást, amely évezredeken keresztül a sajátunk volt, s amelyhez a legmodernebb tudományok a mai napig nem értek el. Megvilágítja a Kárpát-medencétől a Csendes-óceánig és Indiáig húzódó ősi Magyarország – amelynek bölcsője a Kárpát-medence – értékrendjét, filozófiáját, hit- és tudásrendszerét, államszervezését; azokat a szellemi alapokat, amelyekre egy kiemelkedő jelentőségű civilizáció felépült, hiszen – ahogy a könyvben szerepel – a régészeti ásatások bizonyítékai szerint Eurázsia legnagyobb népességéről volt szó, amelynek népességrobbanása a legóvatosabb becslések szerint is három-négymillió főt tett ki időszámításunk előtt a hatodik évezredben. Összehasonlításképpen megemlíti, hogy a demográfusok szerint ez előtt Európa egyéb népessége négyszázezer, Kínáé nyolcszázezer körüli, Indiáé pedig hatszázezer fő.
A finnugor-elméletet is a helyére teszi; közérthetően vezeti le, hogy a magyar nyelv a szkíta-hun nyelvek alapnyelve, vagyis a finnugor és a török nyelvek közös gyökere. Az, hogy egy kis létszámú, jugra nevű népcsoportról nevezték finnugornak a világ egykori legműveltebb és legnagyobb népét, szerinte egyértelmű szándékosságra vall. Mint mondja, a szabadságharc leverése után az osztrákok látták, hogy a magyarság fékezhetetlen, fizikai erőszakkal megtörhetetlen, így aztán ahhoz folyamodtak, hogy a múltjától, saját történelmétől, vagyis létalapjától idegenítsék el.
A nyugati hatalom több mint ezer éve van a nyakunkon; kezdettől fogva nemzeti önazonosságunk kiirtására és hazánk alárendelésére törekedett, egyre több sikerrel
– fejti ki, miután arról érdeklődöm, mikor kezdődött a szkíta-hun-magyar szellemiség hanyatlása. Grandpierre Atilla a 896-os hazatérés utáni évszázadot jelöli meg. Ezeregyszáz évvel ezelőtt a magyarság még magas színvonalú élet-, közösség- és természetközpontú civilizációval bírt, amely a nyugatitól gyökeresen eltért, hiszen az – Grandpierre Atilla szavaival élve – egy kizökkent civilizáció, amely a lelket és szellemet az anyag alá rendelte. Megemlíti ugyanakkor, hogy a nyugati civilizáció másik szegénységi bizonyítványa, hogy nem képes összehangolni a vallást a tudománnyal. Az őseink azonban értették, hogy az anyagnak, a léleknek és az értelemnek együtt kell működnie, mert az az egészség.
Több középkori krónikánkban is szerepel, hogy a szkíta törvény Taksony fia Géza idejéig volt érvényben Magyarországon, addig ugyanis a magyarok közösségeik által irányították magunkat, amely gyakorlat egyébként a székely falvakban egészen a XIX. századig tetten érhető. Magyarország politikai viszonylataiban ekkor feltűnő fordulat állt be. Grandpierre Atilla Balics Lajos egyháztörténészt idézi, aki szerint Géza kemény és kegyetlen volt az övéihez, a magyarokhoz, de irgalmas és bőkezű az idegenek iránt, s megnyitotta a magyar határt a nyugati szerzetesek, katonák békeidőben való beáramlása előtt. A következőket írja ezekről 1885-ben: „Lelki hódítók, kik jól átgondolt terv szerint készültek a harczias szellemű magyarokat a kereszténység szelidítő igájába szorítani.”
„Élt egyszer egy nép, a magyar, a köz és a haza szolgálatára összpontosuló hivatástudattal, a nemzet egészét átható vitézi életszemlélettel. Ebben a régi magyar közösségben nem volt táptalaja az erkölcstelenségnek, harácsolásnak, árulásnak” – fogalmaz egy helyütt Grandpierre K. Endre. A szkíta erkölcsiség az ókori nyugaton is – a rómaiaknál és a görögöknél egyaránt – fogalom volt. Grandpierre Atilla szerint lelkünk mélyén ma is a Kelet, a varázslatos ókori és őskori Kelet felé vonzódunk, ugyanakkor nemzeti önazonosságunk alakulására az elmúlt ezer esztendő szintén jelentős hatást gyakorolt.
Történelmi szerepünk, földrajzi helyzetünk Európa közepén és ősi metafizikai-bölcseleti rendszerünk, államszervezési képességünk és közjogon alapuló ősi jogrendünk egyaránt időszerűvé teszi, hogy a XXI. században kulcsszerepet játsszunk a nyugati és a keleti civilizáció együttműködésének elősegítésében, a Selyemút népei felemelkedésének elősegítésében és az egészséges civilizáció építésében
– írja a könyv azon részében, amely azt a kérdést járja körül, hogy minek köszönhető a magyarok mai napig is kiemelkedő tehetsége.
A világegyetem vizsgálata során rájött arra, hogy annak mozgatója az egyháromság, amelyben a három kozmikus alapelvet – az anyag, az élet és az értelem alapelvét – az életelv foglalja egységes egészbe, amelynek jelképe, a kettős kereszt megértése nyitotta meg a kaput a magyar őstörténelemhez is. A leletek mögött olyan egyedi jelképrendszer, gondolkodásmód, világmagyarázati rendszer húzódik meg, amelynek megfejtése a kultúra legfontosabb társadalmi és eszmei értékeit világítja meg, és az adott kultúra értékrendjét is kifejezi – mutat rá Igor Manzura antropológus szavaival arra, hogy voltak olyan civilizációk, amelyek az igazságra irányultak, s olyanok is, amelyek csak részigazságokra. Grandpierre Atilla kutatásai bizonyítják, hogy máig fennmaradt nemzeti jelképeink – mint a kettős kereszt – egyértelműen leképezik azt a hármas egységet és hármas hármasságot, amely a világegyetem működésének legalapvetőbb törvénye. Ez pedig arra enged következtetni, hogy az ősi magyarság a világegyetem lényegének teljes körű ismeretével bírt.
Amikor rájöttem, hogy a három kozmikus alapelv végső soron egy, és ezt az egységet a három alapelv egyike, az életelv biztosítja, egyszerre vált világossá a kozmikus egyháromság, az életfa és a kettős kereszt jelképének értelme. Váratlanul és legnagyobb meglepetésemre az egyháromság, a kettős kereszt és a hármas hármasság jelképei összekapcsolták tudományos kutatómunkámat az ősi vallás legfőbb jelképeivel. Rájöttem, hogy mindezt valakik már tudták jóval előttem, és magyarok kellett hogy legyenek, mert a kettős kereszt csak a magyar rovásírásban az Egy jele
– mondja, majd a magyarság világtörténelmi jelentőségére hívja fel a figyelmet. Úgy véli, hogy egy olyan tudásrendszer él a néplélekben, amely mindig elérhető, és a segítségével meg lehet találni a hosszú távon fenntartható fejlődés útját, az egészséges civilizációt, egy olyan életközpontú társadalmi rendet, amelynek a csúcsán nem a GDP növelés áll majd, hanem a nép boldogsága, megbecsülése.
Grandpierre Atilla tudományos eszközökkel mutatja meg, hogy a magyarság a bölcsesség népe volt, ismerte a világegyetem teljes körű lényegének metafizikai bölcseleti rendszerét, amely tudás az ősi Európa civilizációig, hétezer évre visszakövethető. Mint mondja, ez a lényeglátásunknak is az alapja; nem véletlen az sem, hogy a középkori Európában még úgy tudták, a bölcsek kövét Magyarországon őrzik, ami persze nem egy kavics volt – teszi hozzá nevetve. A magyarságnak szerinte ma is az a küldetése, hogy a világegyetem lényegét megismerje, megértse és átadja a többi nép számára azt a tudást, amely élet-, közösség- és természetközpontú. A XXI. század legjelentősebb szellemi fordulata tehát a magyarság közreműködésével valósulhat meg. Csizmadia Norbert geográfus, geopolitikai és geoökonómiai szakértő A Selyemút őstörténete és a magyarság szerepe Eurázsiában című művet egyenesen a jövő száz korszakalkotó tudományos könyve közé sorolja. Ahhoz, hogy a magyarok tudása általi korszakváltás bekövetkezhessen, Grandpierre Atilla szerint meg kell tanulnunk úgy gondolkodni, ahogyan azt őseink tették, majd hozzáteszi; segíteni fogunk a világon, hiszen ezt sokkal nagyobb erők akarják, mint a földi hatalmak.
Borítókép: Grandpierre Atilla (Fotó: Éberling András)
